Nálunk nincs kampánycsend

Mivel a kampánycsendről szóló 2/2007. (III. 19.) OVB-állásfoglalás szerint „Az állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció – tartalmától és formájától (a többi között levél, SMS, e-mail, internetes napló /blog/) függetlenül – nem valósítja meg a kampánycsend megsértését”, ezért mi egészen nyugodtan buzdíthatunk ma is mindenkit arra, hogy holnap mind a listára, mind az egyéni jelöltre adott szavazattal a Jobbikot támogassa.

Az elmúlt hetekben a választások kapcsán már sok mindenről esett szó itt a blogon, talán csak egy valamiről nem beszéltünk még, ez pedig a szavazatmegosztás kérdése. Több helyről is hallottuk már, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolkodnak, hogy listán a Jobbik, egyéniben pedig a fideszes jelölt neve mellé teszik majd az ikszet.

Azonban ez egyátalán nem jó taktika. A magyar választási rendszerből adódóan azok a szavazatok, amelyeket a győztes jelöltre adnak le, azok a listás végelszámolásnál elvesznek, mert töredékszavazatot az egyéniben győzedelmeskedő párt nem kap.

Így, ha tegyük fel a fideszes jelölt már az első fordulóban esetleg mandátumot szerez, pontosabban úgy szerez mandátumot, hogy bőven az 50% felett végez, akkor a rá leadott - megosztott - radikális szavazatok elvesznek, ráadásul az 50% feletti rész pedig teljesen feleslegesen veszik el. Ezért nem érdemes senkinek sem ezt a taktikát választania.

Akik még ennek ellenére is vacilálnak, azoknak javasolnám, hogy próbálják meg más oldalról is megközelíteni a dolgot és tegyék fel úgy a kérdést, hogy a maguk szempontjából mi baj tud történni, ha a radikálisokra adják az első fordulóban az egyéni voksukat is. A „legrosszabb” esetben csak annyi, hogy lesz második kör is. Azért ez valljuk meg, nem akkora tragédia.

Ráadásul akkor még mindig eldönthetik, hogy másodjára hová húzzák majd az ikszet. Viszont az első körös szavazatuk a töredékszavazatok számolásakor és így a listás helyek elosztásakor biztosan sokat jelent majd a Jobbiknak, feltéve persze, ha nem mi nyerünk egyéniben.

Szintén a még hezitálóknak javasolnám, hogy a döntést megkönnyítendő, kattintsanak a Radikális változás című bejegyzésünkre, ott megtalálható a teljes program és az azt ismertető beszédek videói is. Azt hiszem érdemes azokba is beleolvasni, belenézni. [katt a linkre]

Befejezésül pedig szeretném ideidézni FankaDeli szavait: Külön-külön látunk, és külön-külön érzünk, de csak együtt van esélyünk, hogy valamit elérjünk. Nagy igazság, így hát ne feledjük.

Csak együtt van esélyünk, hogy valamit elérjünk.







A választások napján „percről-percre” blog lesz, ahol folyamatosan nyomon követjük a választás állását, késő délutántól pedig a Jobbik eredményváró rendezvényéről jelentkezünk részletes helyzetjelentéssel, reményeim szerint fotókkal és videókkal.

2 kommentek:

Böczike írta...

A kampánycsend megsértése szerintem még egy icipici morzsának sem felel meg azokhoz a törvénytelen dolgokhoz képest, amik kis hazánkban az utóbbi minimum 20 évben történtek!!!!! Egyébként bárki is csinálta, nagyon jól összevákta ezt a négy percet, sokat mond azoknak akik látnak is, nem csak néznek!!!

Névtelen írta...

A kormány töri a kampány csendet!!!
A rendőri erők koncentrálása és a kordonozás presszionálás a radikális szavazók felé.
Fel kéne őket jelenteni.
NEM HÁTRÁLUNK! LEGYETEK ÓVATOSAK A PROVOKÁCIÓKKAL KAPCSOLATBAN!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló