A nemzet seregszemléje

4 kommentek:

Névtelen írta...

Úr Isten! Ennek szemével valami baj van, nem áll jól.....

Névtelen írta...

Kint voltam az élettársammal a Jobbik budapesti rendezvényén. A színpad bal oldalánál sikerült elég közelről szemlélnem, és hallgatnom a beszédeket.
Pörzse Sándor elmondta, hogy 14.000-en vannak a Fidesz rendezvényén, (ami elég sok ember) 1500-an a szociknál, és 50.000-en a Jobbik rendezvényén. Egyesek szerint ez a tömeg 80-90 ezerre duzzadt a végére. Elsöprő többség!
Ez azt jelenti, hogy 3,5-szer többen voltunk a Jobbik-on, mint voltak a Fideszén, az MSZP-vel szembeni szorzót már nem is kell közölnöm. Eddig az RTL fél hetes híradóját néztük árgus szemmel, de ott csak az MSZP, a Fidesz, meg a Degecki "tömegeit" mutatták. A jobbikról annyit mondtak, hogy Morvai Krisztina Budaházyról beszélt. Lehet, hogy ötvenezerig (50.000) már el sem tudnak számolni? Azt már nem is említik, hogy beszédet mondott Vona Gábor, Szegedi Csanád, ifj. Hegedűs Lóránt, és Kiss Róbert. A deák tér felé nyúlt a tömeg, és oly hatalmas volt, hogy szerintem a végén állók, akár a Balatonba is belelógathatták a lábukat. Az arányokból megnyugtatóan tükröződik, hogy melyik erőre kíváncsiak a magyar emberek. A Jobbik programjának bemutatása elsöprő tetszésnyilvánítást eredményezett. Elmondható, hogy ma győzött a Jobbik, meghatározó fölénnyel. De!!!!!
A Fidesz pártutasításban tiltotta meg : Pl. az Echo és Hírtv-ben nem szerepelhetnek Jobbikkal szimpatizáló vendégek, nem szerepelhetnek jobbikos politikusok és a párttal kapcsolatos híreket is csak mutatóban közölnek. (Rendszeresen előfordul, hogy még akkor sem számolnak be egy jobbikos sajtótájékoztatóról, ha kamerával és mikrofonnal egyébként kivonulnak oda. Ez alátámasztja a központi pártutasítást létét, hiszen egy stáb a fáradsággal elkészített anyagát teljes egészében nyilván csak felsőbb utasítására cenzúrázza ki.) Viszont minden volt MSZMP-s, baloldali és liberális ( Mesterszarházi, libatolvaj) bőségesen szerepelhet, ha a Fidesz érdekeit nem keresztezi. (Thürmer Gyulát például többet láthatjuk, mint az összes jobbikos politikust együttvéve.) A helyzet abszurditására jól rávilágít az alábbi kérdés: miképpen lehetséges és kinek az érdeke, hogy az Európai Parlamentben rendkívül aktív, a rendőrség által 2006. október 23.-án brutálisan megtámadott fideszes szavazók érdekében ott is többször felszólaló Morvai Krisztinát az EP választás óta egyetlen egyszer sem hívták be a „jobboldali” Echo és Hírtv-be? Orbán egy izraeli seggnyaló, kipás ördög. Ki az a f@sz, aki rászavaz? Ez az 50000 hazafi biztos nem.

Névtelen írta...

A budapesti, március 15.-i rendezvények mérlege szerint a Fideszén 14 ezren voltak, A Jobbikén minimum 50 ezren. (én is) Ez a Fideszének a 3,5-szerese. Na, most ezeket a tényszámokat vessük össze a közvélemény kutatások elemzői általi támogatottsági mutatókkal. A Fideszről emlegetett 2/3-ad igen megzsugorodik (legyen 20-25%, mert ennyi h@lye biztosan van), ám a Jobbikról "közvélemény kutatott", tegyük fel, hogy 20%-ot akkor szorozzuk meg 3,5-el, az kérem 70% pontosan. Kb. ilyen választási győzelem várható a Jobbik javára, tehát a Jobbik fog kormányt alakítani. Április 11-én elérkezhet, amire már 65 éve várunk, országunk kirablóinak a bukása, és a Jobbik általi elűzetése.

Névtelen írta...

Hogy fog állni Orbán pofája, ha megint csak kispados lesz, mehet sírni Jeruzsálembe, vagy hova, a siratófalat locsolni. Csak ne páncélautóval menjen, még terroristának nézik a testvérei, és kilövik.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló