Bayer júdáspénze?

Nem akarok nagy összeesküvés-elméleteket gyártani, meg még ott is összefüggést keresni, ahol talán nincs is, de az mindenesetre érdekes, hogy pont akkor ismernek el és támogatnak meg egy magát függetlennek nevező újságírót, amikor az, talán még önmagát is szemen köpve, a legfelsőbb pártutasításokat szolgai módon követve lehoz egy olyan politikai ellenfelet lejárató írást, ami minden szakmaiasságot és korrektséget nélkülöz.

Szóval, hogy mennyire tudatos, hogy a két esemény ennyire közel került egymáshoz, mennyire nem, azt nem tudom, egy azonban biztos, Bayer Zsoltot egy héttel a nagy vihart kavart Jobbikot gyalázó cikke után kitüntették. Idén Balavány György mellett, ő kapta a Magyar Nemzet alapító főszerkesztőjének emlékére létrehozott Szellemi Honvédelem díjat.

Azt a díjat, ami elvileg a nemzeti, polgári újságírás egyik legrangosabb elismerése, amelyet Pethő Sándor leszármazottai hoztak létre még 2003-ban. A díj, az alapítók szerint azon újságírók, írók és művészek munkáját ismeri el, akik a mai médiában a nemzeti és polgári oldalon tevékenykednek, s nap mint nap, egyre nehezedő körülmények között tesznek hitet magyarságukról, történelmi hagyományaink megbecsüléséről.

Az alapító okiratban megfogalmazottak alapján az elismerés célja, hogy támogassa mindazokat, akik a nemzeti érzelmű sajtó területén, a Magyar Nemzet műhelyében elindult elvhez méltón végzik ma is a munkájukat. A díjalapítók hitvallása szerint a Szellemi Honvédelem céljának újbóli életre hívásával sikerül rávilágítani, mit jelent ma „két pogány közt egy hazáért" magyarnak maradni a szó legnemesebb értelmében, küzdeni a globalizáció és az állandó kettős mérce pergőtüzében azért, hogy „Magyarország magyar ország maradjon".

Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés, mégis mi köze ehhez a dologhoz B. Zs.-nek? Hogy lehet a Népszabadságot és a 168 órát is megjárt valakinek, egy ilyen eszmei háttérrel rendelkező díjat odaítélni?

Talán közelebb kerülünk a válaszhoz, ha megemlítjük, hogy az elismerést 2008-ban Kondor Katalin is megkapta, akinek pályafutása enyhén szólva is ellentmondásos. Elég csak a tisztázatlan ügynök vádakra, a Thürmer-könyv bemutatóján való háziasszony szerepére, vagy a Vukics-féle Bölcsek Tanácsában való szerepvállalásra gondolnunk.

Még közelebb juthatunk a megoldáshoz, ha megnézzük, hogy kik azok, akik a díj odaítéléséről döntenek. Nem kell itt sem csalatkoznunk. A kuratórium elnöke Tőkéczki László történész, a tagok pedig Makovecz Imre építész, Tiffán Ede borász, Borókai Gábor újságíró, főszerkesztő, Csontos János újságíró, publicista, költő. Milyen érdekes, mindenki narancsos.

Akkor most tegyük fel újból a kérdést. Meglepő-e, hogy Zsótti megkapta ezt a díjat?

Nem hiszem, hogy kétséges a válasz. És ehhez nem is kell semmiféle háttér kombinációkat feltételezni. A legjobban csaholókat ki kell tüntetni, a párt érdekeit és utasításait gátlástalanul kiszolgálókat meg kell dicsérni.

De vajon mit gondolhat most Pethő Sándor? Vajon mi köze van ennek, az őáltala képviseltekhez? Vajon szerinte is helyes valakit a pártszolgálataiért kitüntetni?

Vajon Pethő szerint megkaphatná egy olyan valaki a nevével és az eszmeiségével fémjelezett díjat, aki ugyan tehetséges író, de emellett egy gerinctelen köpönyegforgató?

Valószínűleg ezek a gondolatok, tudat alatt megfordulhattak Szentesi Zöldi Lászlónak, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettesének a fejében is, mert a díjátadón elhangzott beszédében először csalafinta vándordeáknak nevezte Bayert, majd így folytatta: ő azonban (mármint Bayer) nemcsak hús-vér ember, de afféle becsületintézmény is Magyarországon. És ezt a Bayer Zsoltot már nemcsak én ismerem, de a magyarság nagyobb része is. Becsületintézmény, írom és mondom, s közben Illyés Gyula fejtegetése jut eszembe. E szerint minden élőlény felülete ott vastagodik meg a legjobban, ahol a legtöbb súrlódás éri.

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy Szentesiben felébredt a lelkiismeret, és kimondta volna a tudatalattija által megfogalmazottakat, nevezetesen hogy a pofátlanság netovábbja egy ilyen embert kitüntetni, szeretném jelezni, hogy ez természetesen nem történt meg. A fenti gondolatokkal nem Bayer arcára gondolt, és nem is az ott megvastagodott bőrre, hisz a megkezdett gondolatsort így fejezete be: Ha ez a pazar élettani fejtegetés nemcsak az emberi szervezetre, de az emberek közösségére, például a nemzetre is igaz, akkor a mi legérdesebb felületünk kétségkívül Bayer Zsolt. Írástudóink közül hosszú-hosszú ideje őt éri a legtöbb súrlódás, ő állja a legdurvább pofonokat olyasmikért, amelyeket helyettünk is ő mond ki – hát azért nevezem én őt becsületintézménynek.

És hogy a benyalás teljes legyen, végül még hozzátette: Az elmúlt húsz esztendő két legnagyobb hatású politikai újságírója itt, a mi térfelünkön alighanem Lovas István és Bayer Zsolt.

Azt már csak halkan tegyük hozzá, hogy Szentesi mégis milyen húsz évről beszél? Bayer ’94-ig a Népszabadságnál írt, a Magyar Nemzethez pedig hivatalosan csak 2002-ben került. Akárhogy is számoljuk, ez legjobb esetben is csak tizenhat.

De talán ebben a történetben ez a legkevésbé lényeges. Sokkal fontosabb inkább az, hogy megint bebizonyosodott: nincs normális fősodratú újságírás Magyarországon. Bértollnokok vannak, akik kiszolgálják éppen azt a pártot, amelyikhez közel állnak, vagy amelyiktől többet remélnek. Aztán a pártok a saját sleppjük díjazására létrehoznak jól hangzó nevű szervezeteket, akik a függetlenség látszatát is letojva osztogatnak maguk között ilyen-olyan díjakat.

A gyanútlan szemlélődő pedig csak kapkodja a fejét, és nem érti, hogy mi történik. Nem érti, hogy most éppen hogy függ össze a nemzeti értékeink iránti elkötelezettség fogalma és Bayer neve.

Nem értik, csak érzik. Hogyha az ilyen Bayer-félék jelentik a szellemi honvédelemet ebben az országban, akkor tényleg nagyon-nagy bajban vagyunk.