Alföldi most Fiumében f@szozik

Amikor Nada Matosevic Oreskovic, a fiumei színház intendánsa úgy döntött, hogy meghívja a magyar Nemzeti Színház igazgatóját, hogy vendégként rendezzen náluk is egy darabot az antik görög drámának szentelt évadban, akkor szerintem még maga sem gondolta, hogy az általa gerjesztett történet majd ilyen fordulatot vesz. Pedig elég lett volna csak belenéznie az igazgató úr elmúlt években végzett munkáiba, és máris rájöhetett volna, hogy az igénytelenséget nem túl szerencsés összekeverni a művészettel.

Nem tette meg, bár az is lehet, hogy a választása tudatos volt és ő is vonzódik azokhoz a színes értékekhez, amihez Alföldi Roberta is. Értsd, ő is egy zsidó köcsög. Mielőtt azonban valaki azzal vádolna meg, hogy biztos információk hiányában igaztalanul mondok bárkire is bármit, szeretném jelezni, hogy igazából nem tudom, hogy ez így van-e. Mármint az intendáns esetében.

A történet szempontjából, pontosabban a fiumei lakosság szempontjából, azonban ez a szál teljességgel lényegtelen, hisz nagy valószínűséggel a város polgárai eleddig, nem nagyon törődtek a teátrumban folyó háttérmunkákkal, nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy igazából kit is hívtak meg magukhoz színházat csinálni. Az évek során jöttek-mentek a darabok, jók, vagy éppen rosszabbak, kisebb, vagy nagyobb közönségsikerrel.

De a most folyó évad után, valószínűleg majd biztosan jobban odafigyelnek, hogy mégis milyen vendégművészeket akarnak a helyi észosztók a torkukon letuszkolni. Mert kikötővárosi könnyedség ide, liberált agymosás oda, gondolom azért a békés hétköznapokat élő fiumeiek sok mindenre számítottak, csak arra nem, hogy a városukba meghívott „magyar” művész, színházi plakátolás címszó alatt, egész Fiumét teleragasztja az egy hatalmas nagy, rózsaszín f@sszal.

Pedig ez történt. Ott van a tereken, az utcákon. Rózsaszín marcipán f@szok mindenütt. Mellette pedig a felirat: Redatelj Róbert Alföldi. [nagyításért katt a plakátra]

A mocsok és az igénytelenség nem ismer határokat, csak az a gáz, ha azt éppen egy magyarnak mondott véglény exportálja. De mi már itthon sajnos megszokhattuk, hogy a cionistáknak a pénz nem számít, csak minél degeneráltabb patkányt tudjanak mutogatni a külföldnek, és persze a honiaknak is, a magyar kultúra felirat alatt. Alföldi pedig tökéletes mintapéldánya ennek. A tipikus küldetéstudatos, akiben a gátlástalanság egyesül az igénytelenséggel.

Azonban az események Robertáék szempontjából nem várt fordulatot vettek. A horvátok gyomra nem nagyon vette be, hogy ezt a fajta „magas színvonalú” kultúrát az ő Nemzeti Színházukban mutogassák és a hirdetmények megjelenése után, erőteljes tiltakozásba kezdtek. A felháborodás pedig nem állt meg a közember szintjén. Az előadást hirdető plakátot meglátva - amit egyébként Magyar Ádám és Szabó Árpád jegyez –, az egyik fő támogató úgy döntött, hogy ehhez a mocsokhoz ő már nem asszisztál tovább. Summa summarum az INA horvát olajtársaság vezetői közölték a „művész úrral”, hogy azért ezt már nem kéne. Pontosabban az ő támogatásukkal biztosan nem. Így hát megvonták a támogatást az előadástól.

Természetesen a kérdést Alföldi nem erős kritikaként élte meg, hisz a sajtónak pökhendien nyilatkozva azt közölte, hogy ez egyátalán nem befolyásolja a Lüzisztraté szombati premierjét. Ő gondolom, továbbra is a magyar kultúra nagykövetének tartja magát. Meg egyébként is, mi tud történni? Ha bukik a darab kint, majd hazajön, és itthon pusztít tovább. A Nemzeti Színház direktoraként ezt minden további nélkül megteheti.

Persze azt se feledjük, hogy Alföldi munkásságát nem csak magának a „művész úrnak” köszönhetjük, hanem azoknak a magyarellenes kis rohadékoknak, akik tudatosan odarakták, hogy egy sajátos közel-keleti ízlésrendszert reprezentáljon a számunkra.

Ez pedig ugyanolyan bűn, mint az ország gazdasági lezüllesztése.

És úgy, ahogy az sem, ez sem évül el...