Szerveződik, épülget a csapat. Pontosabban a brigád. A szocialista. [katt a linkre]
Válogatják a népeket, ki az, aki még befér, és ki az, akinek már nem lesz hely. Ma már mindegyikük számára kiderült, hogy a túlélőhajó egyre kisebb, és ráadásul már elmenőben is van. A pofára esés árnya viszont egyre nagyobb, és már az ajtón kopogtat.
Így csak a hűek szállhatnak fel, a csontig nyalók, a gátlástalanok. Az Ember emberei. Csak őket lehet tovább vinni. Az arcokat, akiknek már a szemük is csak alig látszik a mocsoktól. A szemük, amiben a lelkiismeret legkisebb szikrája sem csillog, és nem is csillogott soha sem.
Ők is olyanok már, mint az Ember. A megtévesztettek álszent idolja, aki égre tekintő mosolygás közepette belecsap a levegőbe, miközben néhány semmitmondó mondata hatására, az elvtársak számára kiderül az ég, és ott a távolban, újra felragyog a boldog jövő.
Mert még meg van az Ember, meg az ő Programja is. Az ezerszer megbukott, az ezer alkalmatlannak bizonyult Program, amit az ezerszer megbukott, az ezer alkalmatlannak bizonyult Ember és persze az ő brigádja hirdet.
A brigád. Az ostobák gyülekezete, akik folyamatosan elhiszik, hogy ez az út, hogy csak ez az út az, ami járható. Az út, melynek az alapjait ott messze a távolban, a Jordán-partján rakták le, és amit nekünk itthon, immár lassan nyolc éve, ha akarjuk, ha nem, de velük kell járnunk.
Azonban a történet lassan véget ér, elfogy az út. Már nem lesz, aki rakja. A kis hajó pedig megtelik lassan. Megtelik patkányokkal, akik azt hiszik, hogy ezt is túlélhetik, aztán majd az idők változásával újra visszatérhetnek úgy, ahogy ezt az elmúlt kilencven évben mindig is tették.
A brigád nagyrészt összeállt. Nincsenek meglepetések, nincsenek új arcok. A nevek sem mások, a nóta is a régi. És a hajó elején ott az Ember. Az Ember, aki ismét beszél, aki értékel, aki véleményt mond, aki utat mutat. Az elvtársak hallgatják, és megszégyenülten lehajtják a fejüket. A többség legszívesebben a szék alá süllyedne szégyenében.
Demokraták, ébresztő! – zúg a hang. Aztán hatásszünet. Rázzátok meg magatokat! - kiáltja a sokkolt hallgatóság felé. És az elvtársak hálásan emelik fel újra a fejüket, és már kezdik is rázni magukat nagy igyekezetükben.
Az Ember, a ripacs pedig lenéz rájuk. A show ismét hatott. Ugyan kisebb már a tömeg, de van, aki még húzza a hajót, mégha fogalmuk sincs arról, hogy az merre is tart.
A húzó Ember visszatért.
Válogatják a népeket, ki az, aki még befér, és ki az, akinek már nem lesz hely. Ma már mindegyikük számára kiderült, hogy a túlélőhajó egyre kisebb, és ráadásul már elmenőben is van. A pofára esés árnya viszont egyre nagyobb, és már az ajtón kopogtat.
Így csak a hűek szállhatnak fel, a csontig nyalók, a gátlástalanok. Az Ember emberei. Csak őket lehet tovább vinni. Az arcokat, akiknek már a szemük is csak alig látszik a mocsoktól. A szemük, amiben a lelkiismeret legkisebb szikrája sem csillog, és nem is csillogott soha sem.
Ők is olyanok már, mint az Ember. A megtévesztettek álszent idolja, aki égre tekintő mosolygás közepette belecsap a levegőbe, miközben néhány semmitmondó mondata hatására, az elvtársak számára kiderül az ég, és ott a távolban, újra felragyog a boldog jövő.
Mert még meg van az Ember, meg az ő Programja is. Az ezerszer megbukott, az ezer alkalmatlannak bizonyult Program, amit az ezerszer megbukott, az ezer alkalmatlannak bizonyult Ember és persze az ő brigádja hirdet.
A brigád. Az ostobák gyülekezete, akik folyamatosan elhiszik, hogy ez az út, hogy csak ez az út az, ami járható. Az út, melynek az alapjait ott messze a távolban, a Jordán-partján rakták le, és amit nekünk itthon, immár lassan nyolc éve, ha akarjuk, ha nem, de velük kell járnunk.
Azonban a történet lassan véget ér, elfogy az út. Már nem lesz, aki rakja. A kis hajó pedig megtelik lassan. Megtelik patkányokkal, akik azt hiszik, hogy ezt is túlélhetik, aztán majd az idők változásával újra visszatérhetnek úgy, ahogy ezt az elmúlt kilencven évben mindig is tették.
A brigád nagyrészt összeállt. Nincsenek meglepetések, nincsenek új arcok. A nevek sem mások, a nóta is a régi. És a hajó elején ott az Ember. Az Ember, aki ismét beszél, aki értékel, aki véleményt mond, aki utat mutat. Az elvtársak hallgatják, és megszégyenülten lehajtják a fejüket. A többség legszívesebben a szék alá süllyedne szégyenében.
Demokraták, ébresztő! – zúg a hang. Aztán hatásszünet. Rázzátok meg magatokat! - kiáltja a sokkolt hallgatóság felé. És az elvtársak hálásan emelik fel újra a fejüket, és már kezdik is rázni magukat nagy igyekezetükben.
Az Ember, a ripacs pedig lenéz rájuk. A show ismét hatott. Ugyan kisebb már a tömeg, de van, aki még húzza a hajót, mégha fogalmuk sincs arról, hogy az merre is tart.
A húzó Ember visszatért.
2 kommentek:
USA-ban elve 40 evig talan ostobasagnak tunik kerdesem: Ki a huzo ember? Gyurcsany? Azt hittem O mar vizbe esett a hajorol, es halkaka formaban rejtozkodik a melyben.
Ez itt egyenlőre Abszurdisztán. Semmi sem az, aminek látszik. Olvasd el a belinkelt hírt az írás elején, majd nézd meg mondjuk ezt:
http://www.origo.hu/itthon/20091030-gyurcsany-ferenc-felszolalasa-az-mszp-200-valasztmanyi-ulesen.html
És mindjárt világos lesz minden.
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle