Így kell ezt

Ha emlékeztek még, egy hete az akkor bejelentett Drazsé fenyegetés kapcsán azon elmélkedtem, hogy miről fognak szólni a hírek, majd ezen a hétvégén. Akkor még csak reméltem azt, ami 23-án megtörtént.

Mondjuk a csütörtök esti debreceni droid-ámokfutás, aztán a pénteki nap kezdéseként a HVIM-es megemlékezés kordonok közé kényszerítése, és az oda bemenni szándékozók rendőrségi motozása nem sok biztatót ígért a nap további részére, de azért végül minden nagyon rendben lett.

Már a vármegyés rendezvényen sem voltunk kevesen, dacára a beléptetési hercehurcának és a folyamatos rendőrségi fenyegetettségnek. A hídról folyamatosan kamerázták a résztvevőket, a Deák térre való átvonulás során, pedig végig rendőrsorfal kísérte a tömeget. A Vörösmarty térre kutyás rendőröket is vezényletek, az ottani bámészkodók nem kis megrökönyödésére. A provokáló fellépés ellenére azonban a vonuló tömeg egy-egy beszólást leszámítva nagy ívben sz@rt az erőfitogtató pribékekre.

Közben a Deák téren már óriási tömeg gyülekezett, ami a vármegyés szimpatizánsok csatlakozásával szerintem elérte a tízezer körüli számot. Jó volt látni azt a zászlóerdőt és azt a rengeteg, bizakodással és büszkeséggel teli tekintetet, ami ott várt minket.

Akik ott voltak az elmúlt években is az októberi 23-i Jobbikos megemlékezéseken, azok gondolom, még emlékeznek arra, hogy 2007-ben a Vörösmarty téren mennyi ember gyűlt össze, meg talán arra is, hogy a fideszén mennyien voltak akkor az Erzsébet-hídnál. Azóta eltelt két év és mára már a miénk lett a legnagyobb tömeget megmozgató megemlékezés a fővárosban.

Azt gondolom, hogy ez is jól mutatja azokat a változásokat, amik az elmúlt években, a társadalomban végbementek, azt hogy mekkora igény van egy igazi magyar érdekeket és értékeket képviselő mozgalomra. Azt, hogy egyre többen kezdenek kiábrándulni a narancsliget ugyan néha nyugalmasabb, de sehová nem vezető tespedtségéből és csak a szavak szintjén létező változtatni akarásából.

Nem hiszem, hogy nagy meglepetést okozok azzal, ha azt mondom, hogy a nap legfontosabb beszédét Vona Gábor mondta el. Ebben kijelölte azt az utat, amin a párt haladni akar, megfogalmazta azokat a gondolatokat, melyek lényegében a párt programjának a gerincét adják majd.

Érdemes belőle címszavakban kiemelni a magyar bankrendszer megteremtésének, az államadósság újratárgyalásának, a multik megadóztatásának és a magyar föld visszaszerzésének kérdését. Hangsúlyos üzenetként jelent meg a csendőrség felállításának, az önfenntartó börtönök kialakításának, a történelmi alkotmányosság visszaállításának, a politikai foglyok szabadon bocsátásának, és a hazafias kultúrpolitika megteremtésének az ügye.

Mindegyik fontos gondolat, de egyik megvalósítása sem kis feladat. Azonban csak ez az út visz előre, csak erre érdemes menni.

Egy hete Drazsé tizenkilencre lapot húzott, a gárdistákat fenyegető nyilatkozatával. Bátran kijelenthetjük, hogy ez nem jött be neki. A pofáraesés teljes volt. Pénteken, a Deák téren több száz gárdista vett részt a rendezvényen, de a hatalom nem mert beavatkozni. Sokan voltunk. Erőt mutattunk.

Este a megemlékezések után hazafelé tartva beszélgettem néhány fiatallal, akik amiatt bosszankodtak, hogy még egy követ sem sikerült eldobniuk a rendőrök felé, hogy még egy kisebb csetepaté sem alakult ki. Szerintem ez egyátalán nem volt gond. Ha nem támadnak ránk, nekünk nem kell erőszakot kezdeményeznünk.

A fősodratú média ráadásul így nem tudja elkenni a dolgot, így nem tudják az utcai harcok képeit mutogatva elhallgatni az igazi üzeneteket. A híradók most arról szóltak, hogy egy kisebb, a hatalmat még ideig-óráig birtokló csoport az emberektől elzártan kordonok mögött, egyedül ünnepelt, míg egy másik tömegesen, igazi üzeneteket megfogalmazva méltóságteljesen emlékezett a szabadságharcosokra. [katt a linkre]

Jó volt ez így. Így kell ezt csinálni.

Egy magára büszke, egy magára valamit is adó országban egy ’56-os megemlékezésen, az ilyen Draskovics-féléket és elvtársaikat az önkormányzat főterén kalodába zárnák, hogy hazafelé mindenki leköphesse őket – mondta beszédében Vona Gábor.

Ha már a múltkor belementem ebbe a jövő találgatásos dologba, akkor most is megkockáztatnám ezt.

Jövőre Gábor, jövőre. Ha minden jól megy, így lesz.



[A beszédek teljes egészében megnézhetők itt: Vona Gábor, Morvai Krisztina, Balczó Zoltán, Murányi levente, Toroczkai László, Budaházy Edda. Fotók: fish (katt a linkekre)]