Cigánymenet

Elindultak a cigányok. Na nem dolgozni, vagy valami hasonló tevékenységet végezni, nem. Elindultak tüntetni. Gyalog. Jászladányból Budapestre. A menet élen Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke halad, utána a szimpatizánsok.

A terv szerint, a mintegy 110 kilométert egy hét alatt akarják megtenni úgy, hogy közben az érintett településeken áthaladva mindig csatlakoznak hozzájuk újabb és újabb cigányhordák. A túra vége október 11-én, vasárnap a Hősök terén lenne, ahová több ezer demonstráló élén akar bevonulni Kállai, aki szerint ez az akció lesz a legjelentősebb roma megmozdulás Magyarországon, a rendszerváltás óta.

A menet, illetve a demonstráció célja finoman szólva is messze átlépi a pofátlanság határát, hisz az nem más, mint tiltakozás a közoktatásban tapasztalható szegregáció, az igazságszolgáltatásban, az egészségügyben, a médiában és számos más egyéb területen érzékelhető, cigányokat ért kirekesztés ellen. Jó vastag az arcukon a bőr, az kétségtelen.

Szóval elindultak. Azonban a gépezetbe egy kis homok került, ugyanis a negyedik napra kiderült, hogy az egyre növekvő tömeg valahogy nem akar összeállni. "Kevesen vagyunk!" – állapították meg többen is Tápiószecsőn, és valóban, a létszám a rendőröket és a biztonsági embereket beleszámítva sem érte el a tizenöt-húsz főt. Pedig úgy volt, hogy településenként ötvenen-százan fognak csatlakozni.

Ez nem jött be. Az ok, pedig az igazi cigánymentalitásból fakad. A cigány kisebbségi önkormányzatok vezetői a csatlakozásért cserébe pénzt követeltek, egyikük szerényen még az összeget is meghatározta, potom százezer forintban. Amikor kiderült, hogy nem kapnak semmit, visszaléptek, és sorra lemondták a részvételt.

Úgy látszik, az elmúlt években a szocik kicsit elkapatták őket. Ma már mindennek meg van az ára, ha szavazni kell menni, ha pártgyűlés van, ha Pesten kell demonstrálni, ha sipítozni kell valamelyik hulladéktévében, az mind-mind pénzbe kerül, aminek nagy részét lenyúlják a vezetők, a többiből meg vesznek lejárt szavatosságú kaját a kokeróknak. Így működik ma a megélhetési cigány-érdekvédő politika. Nem tudom, mit csodálkozik ezen Kállai, ő maga is pontosan ezt csinálja.

Szerencsére az úttal érintett települések vezetői sem estek hasra a „nagy” cigánymenet előtt, mert nagy részükben a szervezőknek nem sikerült elérni, hogy a polgármesterek szóljanak pár szót a menet résztvevőihez.


A nagy menet
[katt a fotóra]

Így eddig, egy jó kis pofára esésnek néz ki az ügy, bár azért még ne írjuk le a fővárosban esetlegesen hozzájuk csatlakozó liberáltak csoportjait. Lehet, hogy megint néhányuknak kedve támad az Andrássy úton sétálgatni, mert hát természetesen a menet itt vonul majd végig. Most majd megint nem lesz gond a forgalom akadályoztatása, meg a többi jól ismert és a mi esetünkben rendszeresen alkalmazott indok.

Kíváncsi leszek, hogy Drazsé mekkora erőket vezényel majd megint ki a mi pénzünkön a néhány önjelölt idióta sétájának a biztosítására. Az is érdekelne, hogy a rendőrök végig igazoltatják-e a részvevőket, kamerába mondatva velük az adataikat, átvizsgálják-e a ruházatukat? Hogy vajon most is beépülnek-e majd spiclik a tömegbe, hogy ott aztán a vonulók lejáratására kukákat rugdossanak le és provokálják a járókelőket?

Nem, nem hiszem. „Rendes, tisztességes, munkából élő és abban megfáradt emberekkel” ilyet nem csinálnak. Ez a műsor majd huszonharmadikán lesz, amikor a „csőcselék” vonul.

A járdán.

Rohadékok.

3 kommentek:

Névtelen írta...

Egy csendes kis lengyel falu felé kéne nekik vonulni,valamikor Oswieczimnek hívták!

1magyar írta...

Remélem a MAGYAR GÁRDA várja majd őket a Hősök-terén .

Névtelen írta...

üdv.KOPASZ

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló