58 éve már csak a szívekben

Tegnapelőtt volt 58 éve, hogy 1951. szeptember 23-án Rákosi Mátyás utasítására felrobbantották a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot. A templomot, mely azóta jelképpé vált. Jelképpé, ami pontosan mutatja az emberi gonoszság és a kommunista megoldások leplezetlen arcát.

Az épületet még Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök javaslatára, 1921-ben Shovy Lajos plébános által vezetett Magyarok Nagyasszonya plébánia kezdte el építeni. Az építkezés apropóját nem titkoltan az 1919-es patkányköztársaság bukása feletti öröm adta.

Emeljük e templomot, hogy maradandóan emlékeztessen mindenkit a vörös rémuralom borzalmaira, melyeket ránk zúdított egyházunkról és hazánkról megfeledkezett hűtlenség, önzés és gyűlölködés. Emeljük e templomot, hogy a megcsonkítás és anyagi romlás közepette fennen hirdesse és szolgálja az ezer éves Magyarország, a történelmi Regnum Marianum gondolatát – mondotta Prohászka Ottokár az építkezés kezdetén.

A templom terveit Kotsis Iván építész álmodta meg, akinek ceruzáját a Regnum Marianum lelkiség gondolata vezette. A lelkiség, melynek legfontosabb üzenete, hogy az egész embert tekintetbe vette. Nem választotta külön a hitoktatást vagy a gyermek szellemi nevelését, hanem az egész személyiség kifejlesztésére vállalkozott. A természetesre épül a természetfeletti. Nem lehet valaki jó katolikus, ha nem jó ember. Először van az ember, utána a jó ember, és erre épülhet az a vallásosság, amely az egész személyiséget összefogja és átfogja.

A végső építészeti koncepció ezen gondolatok köré szerveződve állt össze. A mintegy 1820 négyzetméteres kupolás templom, formájában a jeruzsálemi Szent Sír templomot idéző épület lett. Tornyát a Szent Korona másolata díszítette.

Regnum Marianum templom pályaterve - 1926.

A falak között pezsgő élet alakult ki, és az évek folyamán igazi szellemi központtá vált. A gyermekekkel, az ifjúsággal való foglalkozásokon megjelent a természetnek a szeretete, a kirándulás, az egészséges jellem alakítása. A téli időszakban teret adott a közösségi életnek,bábjátékok, kulturális és színházi előadások váltották egymást.

Aztán eljött az 1951-es év. Ekkor a templom sorsa végleg megpecsételődött. Ismét győzött a kommunista gátlástalanság, a kicsinyes bosszú és Rákosi személyes parancsára, a templomot felrobbantották. A tett még azokban a sötét időkben is ritkaságszámba ment, mert általában az volt a gyakorlat, hogy új szerepet osztottak egy-egy általuk megvetett épületre. Itt azonban sajnos ennyivel nem elégedtek meg.

A templomrombolás nagy viharokat váltott ki. Megdöbbentő volt az utolsó szentmise. A következő nap, élő lánc vette körül a templomot, de a kommunista hatalom pribékjei brutális kegyetlenséggel oszlatták fel a tüntetőket. Ezután az ellenőrzés olyan szigorú volt, hogy az ott levő katonák és civilek egymással sem beszélgethettek, és folyamatosan fegyveres őrök vették körül a palánkokat.

A bontás mindezek ellenére mindjárt az elején kudarccal fenyegetett, mivel az épületet hagyományos eszközökkel akarták bontani. Az oltárnál levő áldoztatórácsot ledöntötték és néhány csákányütéssel felhasították a templom csodálatosan szép vörösréz kupoláját. Ezek után hosszú időre megszakadtak a munkálatok.

Végül szeptember 23-án az itt állomásozó szovjet csapatok ukrán szárnya kapta meg a bontási parancsot és robbantotta fel az épületet. Ezt követően minden arra utaló nyomot, hogy azon a helyen valamikor épület állt, a kommunista hatalom a legnagyobb gondossággal eltüntetett.

Az egykori falak helyét ma egy fakereszt mutatja, de a szívekben talán ott áll templom is. Jöhetnek bármilyen idők, rakhatnak oda Sztálin szobrot, köztársasági emlékművet, vaskefét, bármit.

Az igaz emberek szívében, ott mindig a templom marad.