A film forog tovább


Mint ahogy az várható volt, tegnapra az összes balliberált okostóni feljött a csatornából megszakérteni a tapolcai eredményt. Szebbnél szebb, jobbnál jobb vélemények születtek, azonban a sok közül volt egy, amelyik mindent vitt. TGM, azaz Tamás Gáspár Miklós a hvg.hu portálon kiáltotta világgá magvas gondolatait:

Már látszik, hogy a legtöbben megpróbálják majd banálisnak föltüntetni a magyarországi polgári demokrácia legújabb vereségét – s ki kárhoztatná ezért a közszereplőket, akik csak próbálják megőrizni a lelki egyensúlyukat…

A tények:
  • a két radikális jobboldali párt (Jobbik, Fidesz) együtt nagyjából 70 százaléknyi szavazatot kapott;
  • az elmúlt hónapok szörnyű leleplezései után is kis híján nyert a kormánypárt jelöltje;
  • a hírhedt „kétharmad” megvan: a kétféle radikális jobboldal együttesen alkotmányozó többséget alkot;
 (…)
  • s ami talán a legfontosabb, a Jobbik azt sugallja: a konzervatívok és a liberálisok egyetértése a szociális állam („a segély”) lebontásában az ő „igazságát” – a faji és osztályelnyomás nyílt igenlését – támasztja alá; a nemzeti konzervatív állam etnicista-rasszista, a nyomorgó underclasst kirekesztő, a marginálisokat üldöző, nőellenes és homofób politikáját eltűrő establishment ellenzéki és kormánypártjai árva szót se szólhatnak, vádjaik üresen konganak; az establishment pártjai – apró kivételekkel: PM, sokszor az LMP – a lényegi szociális kérdésekben, bár a Jobbik vetélytársai, nyilvánvalóan (Fidesz) vagy észrevétlenül (a többiek) messze jobbra csúsztak, ezért a Jobbik „normalizálása” nem pusztán – bár zömmel mégis – látszólagos.
Mindevvel együtt: a Jobbik előretörése NEMZETI TRAGÉDIA. És persze nemzeti szégyen. Már Orbán Viktor diadalai is tragikusak voltak hazánk sorsára nézve. Szegény Magyarország egyre mélyebbre zuhan.

Hááát, nem is tudom…

Azért van abban valami finoman szólva is félelmetes, hogy TGM és persze a körülötte lévő hellerágnesek mennyire nem képesek érzékelni a mai magyar valóságot. Mintha nem is ebben az országban élnének. Bár persze az simán előfordulhat, hogy ezt a TGM-fajta sajátos értékrendet magukénak vallók, mindösszesen a budapesti nagykörútig látnak el, és azon kívül már nem nagyon tudják érzékelni a mindennapok világát.

Minden addig demokratikus, amíg ők vannak hatalmon. Amikor pedig nem ez történik, akkor az nemzeti tragédia. Akkor mindenki náci, fasiszta, rasszista, akármiista. Ez megy huszonakárhány éve. Ebben merül ki az összes mondanivalójuk. És még mindig nem jöttek rá arra, hogy ez a fajta szöveg ma már a kutyát sem érdekli.

Pedig a tapolcai eredményben igazából nincs semmi csoda. A narancsosok a Lázár által meghonosított hányingerkeltő vezetési és retorikai stílussal, az értelmetlen netadós, boltzárvatartós típusú döntésekkel elriasztották a fideszhez lazábban kötődő szavazókat, a balliberáltak pedig úgy hiteltelenek, ahogy vannak. Mindeközben a Jobbik kezd profi párttá válni, minek következtében egyre többeknek jelent, jelenthet alternatívát egy-egy voksolás során.

Szóval nincs semmi varázslat, csak a film forog tovább. A változás mindösszesen annyi, hogy a következő filmkockákon az ilyen TGM-féléknek már nem jut többé szerep.


3 kommentek:

Karina írta...

Mindazon politikusoknak, elemzőknek, figyelmében ajánlanám, de főként a " nemzeti tragédiát " kiabálóknak, hogy ma már egyre kevésbé lehet megélni a fojtonos "gyülölet keltő panelek" ismételgetéséből! A 25 év alatt az emberek megtanulták,hiába a sok fenyegetés, zsarolás,külföldről idecsőditett vendégek" intelmei", ezek mind nem sokat számítanak ma már.Mert aki képviselőnek megy, ill. választatja magát, annak a hazai választói akaratnak kell,hogy megfeleljen, mert a választás nem liberálisék "kivánság müsora" ! A Jobbik már nem először nyert időközi választásokon, s azért jutott be a parlamentbe , mert rengeteget dolgoznak a képviselői és az aktíviistái is, a velük szinpatizálók és rájuk szavazók érdekében! A Jobbikosok eddig még nem lopkodtak,nem károsították meg honfitársaikat, s nem igyekeztek elmosni a saját és a mások hibáit sem! Bizony, ha továbbra is így dolgozik a Jobbik , s nem széditi a választóit mindenféle üres igérgetésekkel, akkor 2018 végére még Vona "jóslata" beteljesülhet.! Amikor Fodor, TGM,Lázár, és társaik nyilasoznak, fasiztáznak, antiszemitáznak, ezeket a jelzőket annak kb. l,2 millió magyar szavazónak címezik, akik a Jobbikra voksoltak.Ha nem akarják a saját " lehetőségeiket lerontani" ezt jó volna ha a liberális" urak amikor a Jobbikat pocskondiázzák, szem előtt tartanák mindezeket is!

Attila írta...

Megjelent egy kicsiny, bátor mag, akik mertek nemet mondani a "bűnöző-tenyésztés közpénzen"-re. Jól látja Orbán, ők más utat járnának. Elkerülnék az EU minden szennyét, mocskát, sunyiságát.

Anna írta...

Ördögi "játékot" űznek a nem véletlenül fel-felbukkanó TGM és bandája.A választás előtti napon felszólaló Lauder úr ugyebár gúnyos mosollyal antiszemitázta le Magyarországot, miközben lassan, de biztosan már minden összejövetelüket itt tartják, mert a kutya sem bántja őket. Ám az a bejelentése, hogy az 1936-ban megalakult, s azóta az egész világot behálózó, minden szervezetüknél a Jobbikról kérdezték őt aggódva, no ez elgondolkodtató, mivel majdnem minden híradásban ez megjelent. Ezzel a mondatával tudatosan tüzelte fel a legjámborabb szavazót is, majd a Jobbik győzelme után jött TGM a megbeszéltek szerint, hogy lám... kérem szépen.
Egyébként nincs összeesküvés, dehogy!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló