Akkor hogy is van ez?


„A mi fölfogásunk szerint a kommunizmus elleni küzdelem erkölcsi indítatású és morális természetű. A valóság az, hogy mi alakítottuk az első kommunistaellenes szervezetet és büszke vagyok arra, hogy 25 évet tettem bele abba, hogy a kommunisták még felvizezett, hosszúlépéses formában se térhessenek vissza.” – mondta OV hétfőn, a parlamentben, amikor a Simicska Lajos által felvetett besúgói múltjára kérdezett rá Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő.

Aztán alig telt el 4 nap és a hírportálok vezető hírként hozták a Miniszterelnöki Sajtóiroda nyilatkozatát: „Szili Katalin Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, és autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik. Az Országgyűlés egykori elnöke a Kárpát-medence magyar lakta vidékeit járja, és segít az adott közösségeknek testre szabott koncepciót kidolgozni, hiszen a különböző területeken más-más önrendelkezési formákra van szükség.”

Azt eddig is tudtuk, hogy OV előszeretettel gyűjti a posztkommunista szemetet, de azért az mégis kicsit erősnek tűnik, hogy Szili Katalin elvtársnőt a narancsos kormányzat 2015. március elsejétől miniszterelnöki megbízottként foglalkoztatja.

Az ember ilyenkor óhatatlanul is elgondolkodik azon, hogy vajon mégis mi lehet az a szakértelem, az a tálentum, amivel csak és kizárólag Gyurcsány egykori szekértolója rendelkezik. Vajon mi lehet az az indok, ami miatt ezt a posztot csak Szili tölthette be?

Nem hiszem, pontosabban elképzelhetetlennek tartom, hogy ne lett volna, ne lenne a fidesz környékén egy olyan értelmes, ötletekkel teli, fedhetetlen fiatal, akire rá lehetett volna bízni az autonómiakoncepciók kidolgozását. Persze azt értem, hogy Kátyát ki kellett valamivel fizetni a választásokon induló kamupártja és a baloldal további megosztása miatt, de akkor is.

„25 évet tettem bele abba, hogy a kommunisták még felvizezett, hosszúlépéses formában se térhessenek vissza.” – mondta a miniszterelnök nemrég.

Akkor hogy is van ez?


8 kommentek:

Anna írta...

Úgy, hogy a koncepciók kidolgozásával telik az idő, majd kezét mosva szép nyugdíjjal Szili elvonulhat, és az egészből nem lesz semmi.

Karina írta...

Nekem, erről a "félre sikeredett, poénosnak látszó válaszról" a "rendszerváltó" SZDSZ-es pfúj kommunistázók " jutottak eszembe.Ök is rendületlenül szidtak, ócsároltak mindent ami a kádárrenszerböl maradt ránk. Persze hiába "tolták a jenkik öket minden erővel az MNDF elé, mégis az azok " győztek"! Ám az ilyen kényszeredett kifogások nem lehetnek véletlenek, hiába volt taxis sztrájk, négyigenes népszavazás, köztársasági elnöki segitség, stb,stb, - végül csak az MSzP-be való " kapaszkodás " maradt az SZDSZ-nek, velük tudtak csak koalicióra lépni és a parlamentbe jutni éveken keresztül. ,A FIDESZ egyrészt az SZDSZ "jövő zálogának" számított,(ezért is haragszanak Orbánra annyira a libsik) másrészt addigra, minden más pártot sikerült tökéletesen erodálni , s a tönkrevert pártok maradékaival és sok-sok igérettel egy erős koaliciót alkotni a 2/3-os többség elnyerése érdekében. (persze ehhez hozzájárult a Gyurcsány-Bajnai féle kibírhatatlan 8 év is) Most mi is a helyzet ? Ugyan az, csak más a neve a szereplőknek. A liberális FIDESZ a volt MSZP-s házelnökkel , közösen kampányol a kárpátmedencében. ??? Lehet, hogy a történelem nem, de a politikusok mindig ismétlik magukat!

Névtelen írta...

Mondjuk, akkor talán érthető lenne a személye, ha az őszödi beszéd elhangzása után feláll, kikéri magának ezt a hangot és a beszéd tartalmától elhatárolódva kilép a böszme-pártból .....

Névtelen írta...

Hát, ez a szili-féle esemény, nem más, mint egy újabb bizonyítéka annak, hogy a két oldal, mármint a fityesz, és a cionkomcsik(gyurcsótány és mindenféle bandája) EGYKUTYA.

Jenő írta...

Hát nem igaza van Viktor úrnak? Tényleg nem nevezhető sem Zoltai elvtárs sem Szili elvtárső "felvizezett "módosulatnak, inkább még az eredeti, tömény formát képviselik. Az embernek sokszor az a benyomása, hogy ebben a kormányban bolsevik, "tömjén" fokozatú keresztények vannak, de a keresztény szót akár törölhetjük is, hogy ne legyen annyira megtévesztő.

Nemzetstratégiai célokat inkább csak a Jobbik szokott előhozni, ilyen ügyeket sínre tenni természetesebb lett volna az ő közreműködésükkel. Hogy mégsem ez történik, erősíti a gyanút, hogy kisiklatás a cél.

Ha még mindig nem volna világos, nézegessük alaposan ezt képet:
https://budapest2budapest.wordpress.com/2014/02/05/zsinagoga-ahol-kezet-fog-gyurcsany-es-orban/

Névtelen írta...

Ha Lázárnak lehet Zoltai a tanácsadója, akkor Szili egy üde szinfolt a palettán

Attila írta...

Szili elvtársnő, még az Országgyűlés elnökeként nyilatkozta kínai útja során, hogy Magyarország tárt karokkal vár 1 millió kínait. Bizonyára Semjén kolléga éppen nem aludt, amikor a bejelentés megtörtént, s most nagyon megörült, hogy ennél jobb választás nem is juthatott volna az eszébe.

Összefoglalva: Így látszik ki a nemzeti és keresztény díszletek mögül a bolsevik vigyor. Köszönet a cikkírónak!

Névtelen írta...

Szili pozícióba helyezését esetleg az "indokolhatja", hogy a határon túli szervezetek is hasonszőrűekkel (komcsikkal) vannak tele, s így jól megértik majd egymást. A magyarság, meg az autonómia ügye viszont altatva lesz, az lefogadható. Sem komcsik, sem a liberálbolsevikok nem tudnak szabadulni a "merjünk kicsik lenni" komplexusuktól...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló