Ez a hajnal volt a vég kezdete…

165 évvel ezelőtt, talán egy a maihoz hasonló kora őszi októberi éjjen a pribékek már ácsolták az akasztófákat és kalapácscsapásoktól volt hangos aradi éjszaka. Haynau, aki mindvégig féktelen gyűlöletet érzett a forradalmárok iránt, tort ült és készült a reggelre. Ez a hajnal volt a vég kezdete…

Mindeközben Pesten az Újépületben a halálraítélt gróf Batthyány Lajos a búcsúlevelét írta és azt a díszes levélvágó kést rejtegette, amit néhány órával azelőtt a felesége és a sógornője, gróf Károlyi Györgyné a porkoláb megvesztegetésével egy selyemvánkosban csempészett be cellájába. Az írás végeztével aztán úgy tett, mintha lepihent volna, magára húzta takaróját, s nem mozdult többé.

A reggel másnap október hatodikára virradt. A katonaság a parancsnak megfelelően hat órakor kivonult a vesztőhelyre, hogy felügyelje és biztosítsa a hét órára elrendelt akasztást, a porkoláb pedig elindult, hogy figyelmeztesse a magyar miniszterelnököt a készülődésre. A cellába lépve furcsa érzés kerítette hatalmába. Egészen közel ment az ágyhoz, de Batthyány nem mozdult. Amint lehúzta róla a takarót, a gróf ott feküdt előtte behunyt szemekkel, halotti mozdulatlanságban. Ágya tele volt vérrel, nyakán, szíve körül és bal csuklóján nyílt sebek tátongtak, jobb kezében görcsösen tartotta a tőrt.

Amikor tudatták Haynauval a hírt, a hiéna lelkű dührohamot kapott. Kiadta dr. Balassa János orvosprofesszornak, hogy gyógyszerekkel mindenáron egy-két órát még életben kell tartani. A bőr alá fecskendezett izgatószerek hatására a gróf magához tért, sebeit bekötözték. Délután négy órakor vasaskatonák és két század vadász fogták körül az V. pavilon körüli térséget. Pontban öt órakor egy őrnagy vezetése alatt két század gránátos között hozták gróf Batthyány Lajost.

A további történésekről a Vasárnapi újság által 1870-ben kiadott Gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és vértanúi halála című könyv így számol be:

„Batthyányi e napon át a nagy vérvesztés következtében többször beállott ájulásból az izgató szerek mindannyiszor eszméletre hozták. Midőn tudtára adaték, hogy nyaksebe miatt kötél helyett golyó vetend véget életének, szinte vidámmá lett. A tőr iránt kérdőre vonatván, válaszolá: Én az istennel és az emberekkel leszámoltam; válaszolni többé senkinek sem tartozom.

Öt óra után a vesztőhelyre vezettetvén, a katonaorvost, ki őt bágyadtságában támogatni akará, elutasította, s az őt kísérő franczia papnak monda: Tisztelendő úr, adja karját; nem akarnám önnek egy ájulás látványát megújítani; de oly gyönge vagyok, hogy lábaim alig bírnak. A papra támaszkodva, egy gránátos osztálytól képezett kísérettel jelent meg a téren. Járása, bágyadtsága daczára is szilárd vala.

A tömegen keresztül haladva, mely öt hosszában hódoló üdvözlettel fővizsga szemekkel kerese ismerősöket, kiket aztán, mint átalában az üdvözleteket fejbillentésekkel köszönté. Arczán egy neme a nyugodt, vidám szívességnek, a nézőkbe is vigaszt öntő magasabb szelidségnek volt kifejezve, s azon meggyőződést látszék viszszatükrözni, hogy a legfőbb biró előtt pár percz múlva igazságosabb Ítéletet nyerend, mint az emberektől.

Menet közben a paphoz még egyszer ily szavakat intéze: erősen kell önre támaszkodnom; de ne higyje, hogy szellemileg is gyönge vagyok, testem azonban annál gyöngébb, s örülök hogy mindjárt helyemre érhetek, hogy ott állhassak vagy térdelhessek, mert lábaim már alig bírnak. E nagy testi gyöngeség egyébiránt alig vala észlelhető járásán, s csak arczának hatványozott halványsága tanusitá kimerültségét.

Elérkeztek a kivégzés helyére, mely ma is akkori alakjában látható. Az Uj-épület északi oldalán, mely a föpiaczra néz, a ma is fenálló korlát mellett, hol egy sor akáczfa látható, két fa nagyobb távolra áll egymástól a többinél. E két fa volt a kivégzés helye.

Az ítélet fölolvasása után, míg a kisérö pap egyik s a katonaorvos másik oldalra távoztak a gróf mellől, kinek szemei beköttettek, a felállított katonaság sorai mögül öt vadász lépett ki, töltött fegyverekkel, s elfoglalta helyét szemben az elitélttel. Ez, féltérdre bocsátkozva, leemelé ezüsttel hímzett kék házi sipkáját, s mennyire csak aléltsága engedé, hangosan kiáltott: Éljen a haza! Allez Jager! (Gyerünk, vadászok!)

Ez alatt a vezénylő tiszt is jelt adott. A jel, elöleges utasítás szerint hangos vezényszó helyett csak a kivont karddal való intésből állott. Az első intésre az öt vadász közül három előbbre lépett, alig két lépésnyire az elitélttől; a másodikra czélzott; a harmadikra eldördült a hármas lövés. Egyik golyó a homlokba, kettő a mellbe fúródott. Az áldozat alig egy percznyi halálküzdelem után hátrabukott.”

Magyarország miniszterelnöke holtan terült el a földön. Holttestét éjjel tizenkét órakor, titokban a Rókus kórház halottas kamrájából a Ferenc-rendiek kriptájába szállították, ahonnan huszonegy évvel később, 1870. június 4-én Pest városa százezrek jelenléte közepette a Kerepesi-temetőben helyezte örök nyugalomra. Azon a helyen pedig, ahol a kivégzés történt örökmécses hirdeti dicső emlékét.