Nem azt mondták, Lali…


Ugyan nem volt már rá semmilyen törvényi kötelezettség, de a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tegnap Bokros Lajosék kérésére, egy sajtónyilvános összejövetel keretében ismét újraszámolta a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) EP-választásokra leadott ajánlószelvényeit, pontosabban a párt által leginkább vitatott 4200-at.

Gondolom, arról már sokan értesültek, hogy Bokros elvtárs brigádja a kiírt határidőig nagyjából 24 ezer ajánlást adott le, amiből végül a második átszámlálás után is csak 18.633 darab érvényes maradt a minimum szükséges 20 ezer helyett. Így a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a párt indulását. A határozatot a MoMa akkor nem fellebbezte meg, de múlt pénteken mégis azt kérték, hogy legyen harmadszorra is számolás, mondván „az NVB minden bizonnyal téves adat alapján utasította vissza a párt nyilvántartásba vételét”. Mondjuk, hogy ezt mire alapozták az nem derült, arról már nem is beszélve, hogy a második számlálásnál már ott volt a képviselőjük is, aki figyelemmel követte az egész procedúrát és semmi olyat nem látott, ami megkérdőjelezhette volna az eljárás korrektségét.

De mindez nem volt érdekes. Kértek még egy számlálást. Az NVI pedig belement az ingyencirkuszba.

Végül a megvizsgált több mint 4200 ajánlás mintegy egy százalékát találták elfogadhatónak, de ezek között is sok „határeset volt”, amikor a nem jól olvasható kézírás alapján kellett eldönteni, hogy érvényesnek tekinthető-e az ajánlás, vagy sem. Így végérvényesen eldőlt, hogy Bokrosék nem indulhatnak az EP-választásokon.

„Megköszönjük mindazok ajánlását, akik a mai félelemmel telített hazai politikai légkörben vették a bátorságot, és aláírásukkal egyértelműen kiálltak a demokrácia, a szabadság és a jogállam mellett” – mondta Bokros az eredményhirdetés után, majd így folytatta: „A három számlálás után kialakuló három különböző eredmény - az első ellenőrzésen 18.484, a másodikon 18.633, míg a hétfő délelőtti harmadikon már 18.678 érvényes aláírást találtak - felveti az ellenőrző rendszer megbízhatóságának kérdését még akkor is, ha az a végeredményen nem változtat.” Aztán még hozzátette: „Azt üzenjük a tagjainknak és támogatóinknak, hogy az egy éve megalakult MoMa folytatja munkáját, és azonnal megkezdi országos hálózatának és szervezeteinek kiépítését”.


Remek, Lali. Igazán remek. – mondhatnánk. Kár, hogy nem nagyon érted az idők szavát. Kár, hogy az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodva próbálod magadat és a semmitmondó pártodat még a felszínen tartani.

Lehet, nem lenne baj egyszer leülni egy fél órára, egy csendes kis sarokba és legalább magadban őszintén elgondolkodni az elmúlt évtizedeken. Akkor talán könnyedén rájöhetnél arra, hogy az emberek nem azt üzenték, hogy szervezz országos hálózatot, nem azt mondták, hogy erőlködj tovább, hanem azt, hogy te és a kis csapatod most már végérvényesen elmehet a picsáb@.


3 kommentek:

Névtelen írta...

Az őket pénzelő gyarmatosítók és vakolók pedig azt üzenték, hogy egy ilyen kitűnő hazaáruló gazemberre nekik mindig szükségük lesz Magyarországon, így építsen országos hálózatot és bomlasszon, pusztítson, szalámizzon, hazudjon tovább.
Magától ez az ember sosem fog elgondolkodni a nép üzenetén, majd bolond lenne, akárcsak a politikai "elit" többi része! Határozottabb, jüval erélyesebb üzenet kéne: nem elküldeni, hanem elzavarni ezeket a picsába!

Laci írta...

Hiába no,édes dolog a hatalom.Mi,mezei halandók el se tudjuk képzelni azt.

Névtelen írta...

Én már kezdtem aggódni, még néhány újraszámolás és ők is bejutnak...Mondjuk tudhatott valamit a Fidesz, amikor 2002-ben olyan hevesen kérte az újraszámlálást...és ezt akkor és most is Lali is tudta...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló