Néhány meglepetés

Megvan a végeredmény, slussz-passz, ez már nem változik. Valaki mást várt talán? Meglepetés inkább csak az, hogy voltak, akik komolyan hittek a radikálisok győzelmében. Szép dolog a hit és a lelkesedés, de más a realizmus. Nagyjából annyian vagyunk most, mint ahány szavazat. De ha kétszer vagy háromszor ennyien lennénk, radikális párt az ilyen választásokon akkor sem győzhetne. Megakadályoznák. Százféle módja van.

Tehát látni lehetett előre.

Néhány kisebb-nagyobb meglepetés mégis ért az utóbbi napokban.

Mindjárt az elsőt inkább csalódásnak nevezném. Az interneten is, élőben is olyan hangokkal találkoztam, amelyek a határon túli magyarokat hibáztatják, sőt szidják. Amiatt, hogy ők ugye 95 százalékban a Fideszre szavaztak. Nem kellene. Nem ők tehetnek róla. Nem tudják, mit tettek. Sokkal inkább azokat kell kárhoztatni, akik ezt a helyzetet előidézték. Nem hiányzott újabb feszültség az anyaországi és a határon túli magyarok között. Értelmetlen is, méltatlan is. Csillapítsuk, ne fokozzuk.

Ugyanilyen nemkívánatos meglepetés az, hogy néhányan azokat kezdték szidni, akik nem mentek el szavazni. Arra hivatkoznak, hogy ha azok elmentek volna, akkor le lehetett volna győzni a Fideszt. Nos, nem. Törvényszerű, hogy sokan nem mennek el. De még ha egy részük elmenne, közülük is sokan a Fideszre szavaznának. Hasonlóképpen a judapesti sznobok azt hangoztatják, hogy ha mi, a „bunkó vidékiek” a Jobbik helyett a Libásra és Kúrcsányra szavaztunk volna, akkor Orbán nem győz. He he, na persze, hogyne... Az ilyen egymást vádolás elvonja a figyelmet magának a rendszernek a sunyi aljas képmutatóságáról, és arra terel, hogy mások disznóságáért önmagunkban keressük a hibát. Legyen több eszünk ennél.

Számomra szintén meglepő az, hogy sokan a négy év múlvában bizakodnak. Ennél több eszünk kell legyen! Négy évvel ezelőtt is ez volt, és négy év múlva meg akármikor is ugyanez lesz, mint most. Az ilyen halogatás egyedül arra való, hogy ne csináljunk semmit, hanem csak várjunk és várjunk. Aztán elmegy az idő, és sehol semmi. Azt hittem, hogy ezt már felfogtuk.

Komoly meglepetést okozott nekem Fricz Tamás fideszbérenc „politológus” április 7-i kijelentése: „De nézzük a kimagasló jobboldali siker további okait! Az első és a legfontosabb az, hogy az Orbán-kormány helyreállította a politika becsületét.” Hozzászoktunk már az arcátlansághoz, de ez mindenképpen fedettpályás Európa-csúcs. Közönséges halandó kevés hozzá, hogy ilyet megeresszen.

Szintén meglepett az általam egyébként nagyra tartott Bogár László, aki azt írja a Magyar Hírlapban:

„... a globális hatalom stratégiájának megváltoztatásába kezdett. Ennek lényege talán úgy foglalható össze, hogy ugyan Orbán Viktor nemzetstratégiája kellemetlenül csökkentheti a Magyarországról kiszívható erőforrások mennyiségét, de van egy semmi mással nem helyettesíthető előnye is Orbán Viktor hosszú távú kormányzásának, és ez a soha nem látott szintű rend és stabilitás. A „birodalom” mint globális SZDSZ, egyszerűen belátta, hogy a „lokális SZDSZ” – ami most Összefogás logó alatt semmisült meg éppen – kényelmesen kifosztható állapotban tartaná az országot, de az ennek nyomán kibontakozó permanens polgárháború miatt aligha szerezhetné meg a zsákmányt. Ezért járult hozzá most sajátjai bukásához, és Orbán Viktor évtizedes uralmához. A folyamatos jövő tehát elkezdődött.”

(A teljes cikk itt olvasható)

Nem is tudom, Bogár komolyan gondolta-e. Más dolog egy "választáson" ilyen-olyan eredményt sunyi és aljas eszközökkel összemesterkedni, és aztán kétharmados támogatottságot hazudni, és más dolog tovább folytatni a társadalom bőven nagyobb felének elszegényítését egyfelől, pláne úgy, hogy közben másfelől a legalább százezer befolyásos judapesti zsidó (és a befolyásuk alatt lévő média és a sok seggfej sznob) is dühödten támadni fogja az Orbán-kormány minden mozdulatát. Minden lesz itt, csak nem stabilitás.

Nem utolsósorban pedig számomra meglepő, hogy milyen kevesen vették észre: a kampányban a Fidesz is, a csicskamédiája is valósággal hason csúszott a Jobbik előtt. Megszűnt a korábbi ekézés.

Tessék gondolkodni.