A humoralista – a főfoglalkozású zsidó

Volt hajdan egy évfolyamtársam, aki elhatározta, hogy humorista lesz. Meglepő volt ez tőle, mert jó ember volt, ám abszolút humortalan. Ezt ő nem tudta magáról, így hát nekivágott. Úgy döntött, hogy Sándor Györgyöt fogja utánozni, mert az fekszik neki. Ha ő is ugyanazt csinálja, akkor ő is ugyanolyan sikeres lesz – gondolhatta. Elkezdett hát rezzenéstelen arccal lesújtó blődségeket mondani, és olyan negyedrangú szóvicceket fabrikált, amiket más restellne kiejteni a száján.

Hát igen, ilyeneken is lehet nevetni. Akkor, ha átjön, hogy az illető maga sem gondolta komolyan, és a humorforrás tulajdonképpen maga a lesújtó humortalanság. Vannak ilyenek a facbookon szép számmal, és mindenki nevetve összekarmolja magát a produkció antiszínvonalassága miatt.

Azonban ez a srác komolyan gondolta. Kétségkívül hasonlított vele Sándor Györgyhöz. De a siker elmaradt, sőt kerülni kezdtük az illetőt. Nem sikert hozott neki, hanem utálatot.

Az ugyanis nem jutott eszébe, hogy Sándortól eltérően ő nem zsidó.

Sándor György nagyon is az. Vegytiszta, echte, öntudatos és deklarált. Ha megnézzük az életrajzát, azt látjuk, hogy a pályafutásának minden mozzanata erről szól. Minden lépcsőfokon más zsidók lökdösték feljebb, és mindig és csakis zsidó közegben érvényesült. Olyannyira, hogy szinte már nem is ő mint személy a szereplő, hanem maga a zsidó közeg. Valahogy olyasféleképpen, mint amikor ha pl. Leo Messi rúg egy gólt, akkor az Messi gólja, nem pedig a labda rúgta be magát a kapuba.

Ha már a wikipédiás életrajznál tartunk, van benne egy magvas, bölcs és filozofikus mondat: „…amióta katolizáltam, azóta vagyok öntudatos zsidó”. Törtem a nyakamat, de nem értem. Magyarázza meg valaki, mi benne a magvasság és a bölcsesség, egyáltalán mit akar jelenteni. Ugyancsak ebben az életrajzban viszont anomáliára bukkantam: „1958-ban vették föl a Színművészeti Akadémiára. Saját bevallása szerint onnan tehetségtelenségére hivatkozva rúgták ki.” Hopp, ez furcsa. Zsidót nem szoktak tehetségtelenség miatt kirúgni. De hát végül helyrezökkentek a fogaskerekek, mert előadóművész és állítólagos humorista lett.

Nem tudom, ki hogyan van vele, de Sándor Györgytől nekem mindig is felállt a szőr a hátamon, és ellenállhatatlan csatornaváltási kényszerem támadt tőle. Ízlésekről nem érdemes vitatkozni persze. De hát Sándor produkcióin annyira elemi erővel jön át a humortalanság és a sivár kényszeredettség, az ötlettelenség és sok egyéb fosztóképzőre végződő fogalom, hogy számomra egyértelmű az ábra. Ugyan nézzük már meg a youtube-on a videókat! Például ezt, vagy ezt, vagy a híres-nevezetes ”nagy sikerű” szabásmintásat. Parányi, hangyafaszányi gyengus kis ötlet, amik erőltetése messze-messze túlnyúlik azon az időtartamon, amennyit az ötlet elbír, és kisvártatva kínos feszengésbe fullad. Ezek a kulcsszavak: a kínosság és a feszengés. Most sem bírtam végignézni egyiket sem...

Keserves!

Eszembe jutott róluk egy másik zsidó humor-ász, a nemzetközi hírnevű Efraim Kishon. Akármennyire világhírű, pontosan ugyanaz a kétségbeesés és kataton depresszió vesz rajtam erőt a humornak szánt blődségeitől, mint Sándor György esetében. Ők ketten ugyanaz a cég.

Tehát ez volna a zsidó humor? Nekik ez tetszik? Tényleg őszintén nevetnek rajta? Van bennük valami olyan emelkedettség, cizelláltság, mélyebb esztétikum és humor, amit a bunkó gój agyammal nem foghatok fel?

Jó, lehet. Bár ellentmond ennek Sándor György és Efraim Kishon „remek” produkcióinak vontatottsága és főleg egy kaptafára készültsége.

Az is ellentmond neki, hogy igenis vannak tehetséges zsidó nevettetők. Nem Sándor György, sem Woody Allen, sem az idegesítően és irritálóan humortalan, de szintén nagyképű Farkasházy Tivadar és a többi hasonló, hanem kettőt említenék, Rejtő Jenőt és Királyhegyi Pált. Igaz, ők tehetségesek voltak. Nem abból éltek, hogy papírjuk volt róla, hogy humorosak, és nem kaptak Kossuth-díjat a nagy semmire pusztán azért, mert a zsidóbrancs odapakolta őket a placcra.

Volt Hollywoodban hajdan egy mondás: nem elég magyarnak lenni, tehetség is kell hozzá. A ”magyar” persze zsidót jelentett, már akkor is azok öntötték el a filmipart. Itt és most nálunk még nem jutottunk el a felismerésig, és a zsidók és a judapesti sznobok bőven megelégszenek az ilyen lehervasztó kappanokkal, mert elég, ha zsidó.