Cigánysátor: Közröhej lett a Fideszből és az ózdi város”vezetésből”


Több alkalommal foglalkoztunk már a Cigánysátor nevű intézmény Ózdra telepítésének fideszes tervével, illetve a vele szembeni össznépi konok ellenállással (A Fidesz megrémült, de izmozik; Ózd - Cigány Vilagsátor). Most újabb fejezet következett benne – annak ellenére, hogy a lakossági tiltakozás, sőt aláírásgyűjtés ellenére az ózdi fideszes önkormányzat becsinált a nadrágba, és Miskolchoz hasonlóan visszalépett ettől az agyament baromságtól.

Történt ugyanis, hogy pár héttel ezelőtt az ózdiak nagy megdöbbenésükre értesítéseket kaptak a postaládájukba: december 8-án népszavazás lesz! Legtöbben nem is értették, hogy mi a búbánatról. Maga a fideszes önkormányzat a szokásához és a jelleméhez hűen most is titkolózott és sumákolt. Csakhamar kiderült azonban, hogy igen, igen, bizony a Cigánysátorról lesz népszavazás.

Annak ellenére, hogy már visszaléptek tőle, és a tervezéseket is beszüntették, sőt az EU-s pénzkeretről is lemondtak.

Akkor mi a rossebnek kell szavazni? Mi a tétje? Mi az értelme?

Erre mifelénk veszélyes az ilyen „mi az értelme” kérdés, mert sutty, repülsz az állásodból. Demokrácia van, tehát kuss. Ne kérdezz ilyeneket.

Itt azonban megkerülhetetlen volt a kérdés. Kiderült, hogy azért kell a szavazás, mert a tehetséges ózdi fideszes önkormányzat elbalfaszkodta. Szóban azt mondták ugyan, hogy visszalépnek, de a megfelelő adminisztratív lépéseket nem tették meg, és kicsúsztak a határidőből. Azon túl pedig alkotmányos előírás volt a szavazás megtartása.

Miskolcon hasonló volt a helyzet, a fideszesek ott is összecsinálták magukat a népharag veszélyétől, és visszaléptek. De annyi kis eszük még volt, hogy lerendezzék a visszalépést. Az ózdi fideszes város”vezetésnek” nem volt ennyi esze.

Igazság szerint máskor és mindig és mindenben ilyenek. Csak a szokott formájukat hozták. De most ennyire szembeötlően kiderült a legszélesebb nagyközönség számára is, ország-világ előtti közröhejre.

Na jó, adjuk meg nekik az igazság kedvéért, hogy nem kizárólag az idiotizmusuk nyilvánult meg. Hanem volt benne némi alattomos sunyiság is. Arra spekuláltak, hogy hátha nem gyűlik össze a szükséges mennyiségű aláírás. Addig sumákoltak, amíg persze összegyűlt. De még mennyire hogy összegyűlt. Mindenki látta, hogy bőven meglesz a szükséges mennyiség. Csak ők nem látták.

Ha már hülyeség, akkor hadd legyen kövér! A szavazólapon szereplő kérdés ugyanis meg volt csavarva: „Egyetért Ön azzal, hogy Ózd város ne vegyen részt a „Kulturgyár” keretén belül a Multifunkcionális Nemzetiségi és Roma Kulturális, Oktatási Központ elnevezésű projektelem megvalósításában és az e tárgykörben hozott határozatot a város képviselő-testülete visszavonja?”  Tehát aki a Cigánysátor ellen van, annak Igen-t kellett mondani rá, és aki Cigánysátorra vágyott, annak Nem-et.

Olyan kis csemegéről már nem beszélve, hogy a Kulturgyár – igazából persze Kultúrgyár - szót nem bírták helyesírási hiba nélkül leírni hivatalosan. Túl bonyolult.

Ekkor támadt Riz Gábor ózdi fideszes parlamenti képviselőnek és 2014-es jelöltnek, a Kultur fő apostolának az az ötlete, hogy hadd bukjon minél nagyobbat, és a helyi médiát telenyomta propagandával arról, hogy aki elismeri és nagyra értékeli a Fidesz eddigi helyi tevékenységét, a rezsicsökkentéses hókuszpókuszt és a többi parasztvakítást, az őmellettük szavazzon. Vagyis hogy szereted-e a Cigánysátrat ÉS a Fideszt.

Jó kérdés...

Eleve várható volt, hogy a valódi tét nélküli szavazáson nem lesz meg az érvényességhez szükséges 50 százalékos részvétel. Így persze érvénytelen is lett. Ám akik elmentek, azokból 5374-en szavaztak a Cigánysátor és a Fidesz ellen, és mindössze 493-an mellette. Nyilván a közvetlen slepp, és slussz. A haszonhúzók.

Tehát a Fideszt 92 százalékban küldték el a halál farkára.

Riz Gábor erre volt kíváncsi. Hát megtudta. Kellett neki feszegetni a témát...

De nem érte be ennyi hülyeséggel. Más téren is utat tört magának az erőszakos, de buta személyisége. A szavazás napjának délelőttjén, a kampánycsend kellős közepén a Facebookon felhívást tett közzé, amelyben mézesmázosan a Fidesz melletti szavazásra biztatta a közönséget. Nem zárt körben, hanem azon az oldalán, amelyet előtte fizetett reklámban propagált, és amely azoknál is előpofátlankodik, akik nem jelölték be ismerősnek.

Az egyik Cigánysátor-ellenes független önkormányzati képviselő magánemberként nyomban bejelentést tett a Választási Bizottságnál. A Bizottság az egyértelmű tények alapján nem is hozhatott egyéb határozatot, mint azt, hogy kimondta: Riz Gábor és vele automatikusan a Fidesz súlyosan törvényt sértett. Olyan szinten, mint ami miatt Fóton önkormányzati választást kell ismételni, és Baján is mióta áll a cirkusz. Csak itt most Ózdon a tét nélküliség miatt nem kell megismételni a népszavazást. Mindenesetre hivatalosan dokumentálást nyert, hogy Riz Gábor csal.

Erről a tulajdonságáról már korábban is írtunk az Adalék a kétharmad történethez című írásunkban.

A tavaszi választásokra leszokik róla? Nem fog vagonszámra megfizetett cigányokat odafuvarozni, hogy emeljen a mostani 8 százalékos támogatottságán? Meglátjuk.


Van a mostani, a Zsindex által is „hülye ózdi népszavazásnak” még egy tanulsága. Ez viszont kényes, mert a szembesülés nem fog tetszeni azoknak, akik a szandálos-kardigános vakegér MSZP-bácsikhoz hasonlóan csakis a pártlogót nézik, vakon elájulnak a Jobbiktól, és nem tudják, hogy a Jobbik olyan, mint a tárogató hangja: sötétben szép és messziről.

Nos, ez az ózdi körzet az, amelyikben 2010-ben a Jobbik a legerősebben teljesített. Mostanra azonban az itteni Jobbik gyakorlatilag megsemmisült, és az elnökként önmagát eladni iparkodó fiúka foggal-körömmel próbál úgy tenni, mintha létezne, és hogy indokoltan veszi fel a pénzeket. Pedig ott tartunk, hogy a Jobbik már saját jelöltet sem bírt kiállítani 2014-re, Miskolcról pakoltak ide egy figurát.

A nem létező Jobbik-szervezet létezővé maszkírozása most abból állt, hogy a karrierista fiúka a Választási Bizottságban üldögélve megkaparintotta a Riz-féle kampánycsendsértési beadványt, a beadó nevét kicserélte a sajátjára, és beadta ő is. Aztán nekiállt sztárolni magát vele az interneten.

Lehet persze szembehazudozni és élősködni. Megszoktuk a politikában. De pont a Jobbik? És úgy, hogy mindenki látja? Akkor miféle változás várható tőlük? Hosszabb távon az ilyesmi irgalmatlanul visszaüt. Mint ahogy a Fidesz sem annak indult a kilencvenes években, mint ami lett belőle, és pontosan az ilyen jelenségekkel kurvult el.

4 kommentek:

Laci írta...

Ezt csak vmi pénzlehúzós külön hókusz-pókusz miatt játszották el.

Névtelen írta...

Közeledik a választás? Akkor megint elkezdhetik a Jobbikot csesztetni!Következő cikkek már a magánéletükbe való vájkálásról fognak szólni.. Pontosan úgy mint 4 éve!Vajon most mit fognak kitalálni róluk? Ök erőltették Miskolcra, meg Ózdra a csigánysátrat?A Jobbik nem is létezett soha, csak illuzíó, csak úgy csinál mintha lenne?Kevés az anti-antiknak a Jobbik lejáratása? Tegyünk rá még egy lapáttal! Hajrá fideszes-mszp-s anti-antik! K.

Névtelen senki írta...

Sajnálom a Jobbikat!
Tehetséges vezetők, ostoba helyi potentátok.
Anno, a MIÉP is ilyen volt, lett.Nem istenítettem, de elviseltem. Voltak remek politikusaik, némelyik túlélte a MIÉP -et.
Ez lesz a Jobbikkal is. Pár hónapja még vártam őket, hogy második befutók lesznek 2014 -ben. Ma már nem fogadnék rájuk.
A választási szóhasmenés elvette az észt náluk is.
Én viszont élni szeretnék.
Kezd körvonalazódni az érvénytelen szavazatom. Nem langyos, nem igen, és nem nem.
Elmegyek, és érvénytelen, nehogy azokhoz tartozzak, akik ott sem voltak, amúgy demokratikusan.
Anno, 1992 táján Fekete Gyula írta -igazi reformer volt, - hogy az általános és titkos választójog elavult.
Vissza kellene térni a név szerinti szavazáshoz. Mindenki vállalja szavazatának következményeit.
Szegény, nem sejtette, hogy szembemegy az arctalan(?) - frászt, inkább pofátlan "Ájrópával", ahol a mellébeszélés a politikailag korrekt!
Megkaptad, bevetted? Akkor ne panaszkodj gyomorgörcsökre!

Névtelen írta...

"Elmegyek, és érvénytelen, nehogy azokhoz tartozzak, akik ott sem voltak, amúgy demokratikusan."

És ezzel mivel leszel különb náluk, barátocskám? Bár tök mindegy, neked soha eszed ágában sem volt a Jobbikra szavazni, mert csak egy ócska kis provokátor tetű vagy.
Nagyon átlátszó már ez a "ne szavazzunk, én se szavazok" faszság.
2010-ben is ezzel próbálták megosztani a nemzeti oldalt, most úgy saccolták, hogy már lejárt a lemez, ezért behozták mellé a propelleres színlelőket is, de látom ezért még nyomatják a szöveget, hátha benyalja valaki...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló