Mint a hüllők


A cigányellenességgel vagy a nemzeti radikalizmus iránti szimpátiával semmiképpen sem gyanúsítható Index néhány nappal ezelőtt videót tett ki arról, hogy a Borsod megyei Csenyétén (Encs közelében, Miskolctól északra) a Mazsihisz és a magyarországi Iszlám-hívők szervezete közösen segélyt osztott ki a helyi cigányoknak. Illetve jelen esetben a ”helyi cigányok” kifejezés értelmét veszti, mert az egész falu kizárólag cigányokból áll. Érdemes megszemlélni ezt a videót:




Amit látunk, az nem az emlősállatok szintje. Ez hüllő-szint.

Megpróbáltam azoknak a szemével nézni, akik annyira ajnározzák a cigányokat, és azt képzelik, hogy valóban lenne esély az úgynevezett felzárkóztatásra, integrációra. De az ő szemükkel nézve is ugyanaz van a felvételeken. Sehogyan sem jön ki eredménynek az, amiket hangoztatni szoktak. Tehát vagy hazudnak, vagy jobb esetben egyszerűen nem gondolkodnak. Valószínűleg egy részük hazudik – mert oka van rá és célja van vele -, más részük annyira buta és/vagy bigott, hogy nem gondolkodik.

Nekünk azonban sajnos muszáj gondolkodnunk, mert a helyzetnek mi isszuk meg a levét, nem pedig ők, akik biztonságos távolságról osztják az észt, illetve jelen esetben az alamizsnát.

Az biztos, hogy ami folyik ezen a téren, annak semmi értelme, és nemhogy javít, hanem mínusz. A probléma csak növekszik tőle, mert a probléma tárgyai szaporodnak ugye.

Hogy mennyire értelmetlenség ez így, azt nekem a 3:33-nál elhangzó mondat közvetítette legszuggesztívebben, amikor a cigány a markában két-három pár női cipővel spontánul, magától értetődő természetességgel azt mondja, hogy jó lesz tüzelőnek.

Érdemes lenne mellébeszélést nem engedően ezt a mondatot felkérdezni a cigánypátyolgatóktól. De úgyis kitérnének előle.

Tehát mi legyen a megoldás felé vezető út? Márpedig sürgősen, mert a közeg, az atmoszféra, amit látunk a videón, az nálunk itt Borsodban nem tévéműsor, hanem mindennapos 3D valóság, és most már nagyon hamar ott is az lesz az országban, ahol ma még nem. Sőt sokkal durvábban, mert itt a cigányok aránylag még békések voltak a konc fölötti szubhumán örvendezésükben. A hétköznapokban agresszivitást tessék még hozzáképzelni.

A megoldást illetően az internetes fórumokon legkésőbb a harmadik hozzászólástól kezdődően megjelenik a géppuska emlegetése. Ez az irány azonban nemcsak embertelen és elborzasztó, hanem irreális is. Felnőtt ember nem gondolhatja komolyan. Ezzel csak leviszik kutyába a témát.

Ennél egy fokkal enyhébb a kitelepítés, vagy magyarán a deportálás javaslása. Végleges megszabadulás, de vér nélkül. Ezen már lehetne gondolkodni, le lehet bontani részkérdésekre. Csakhogy azokból azt kell látnunk, hogy szintén nincs realitása. Hová? Hogyan?

Az integrálás, vagyis a cigányokat cigánynak megtartva a társadalomba beillesztése nem működik. Tudjuk az elmúlt bő száz év tapasztalataiból, és láthatjuk a videón is.

A beolvasztás még rosszabb. Nagyon kis hatásfokkal működik, és az esetek elsöprő többségében úgy megy végbe, hogy sajnos a magyar lumpenréteget rántják le magukhoz, azokat is cigánnyá téve. Életmódban is, de biológiailag is a keveredéssel.

Szintén reménytelen kudarc az a lecsörömpölt próbálkozás, hogy kinevelünk egy cigány értelmiségi vagy vezetői réteget, és azok majd civilizálják a többieket. A valamilyen szintű értelmiséggé avanzsált cigányok villámgyorsan lelépnek – meg tudom érteni őket -, és igyekeznek úgy tenni, mintha nem cigányok volnának. A sefteléssel meggazdagodott cigány gazdasági „elit” pedig a saját fajtársait zsigereli uzsorázással és azzal rokon módokon, ellenérdekelt bármi változásban.

Reálisan csak az az egy lehetőség maradna, hogy át kell nevelni őket, de drasztikusan, és közvetlen konkrét fehér felügyelettel. Igen ám, de rögtön az jönne rá válaszul, hogy nicsak, koncentrációs tábor.

Hát igen, nagyon hasonlítana hozzá. Akkor is, ha nem büntetésről szólna, hanem nevelésről.

Az USA-ban jelenleg is működnek átnevelőtáborok. Vagy célirányos nevelés nélküli, merőben csak az elkülönítést szolgáló rezervátumok. De amit nekik szabad, azt nekünk nem. Hogy miért?...

Úgyhogy jelenleg itt tartunk. Még mindig a zsákutcák felsorolásában gondolkodás gyanánt. Pedig már régóta a megoldás kivitelezésének kellene folynia.

Lesújtó. Katasztrofális.

6 kommentek:

Névtelen írta...

Ugyan már, a Jobbikot állandóan fasisztázzák, rasszistázzák, mert egyetlen elsőként már megmerte mondani ,hogy. - az eddig szőnyeg alá söpört, a társadalomra nézve borzasztóan káros cigány kérdéssel foglalkozni kell!Szeretném tudni, hány idős kirabolt, meggyilkolt embernek és családjának kell még szenvedi ennek az aljanépnek a káros tevékenységei miatt? Kezdem azt gyanitani, hogy a "kéthét alatt renet teszünk" bagázsnak ebben a cigány kérdésben is van elhallgatni valója.

Névtelen senki írta...

Bocsánat, de ez a videoklip nem a Fülöp - szigeteken készült?
Állítólag ott van ilyen káosz!
"Ember módjára kell viselkedni" ...hangzott el a klip végén.

Zé írta...

A cigányság nem egy emberfajta, hanem az európai kultúrember elpusztítására kitenyésztett organizmus. Egy pestis, ami ahol felüti a fejét, ott minden kultúra, civilizáció elpusztul, és szó szerint még a fű sem nő.

Unknown írta...

Zé-nek sajnos igaza van! Miskolc lyukóvölgye egy szép rendezett bányász-kohász pihenőtelkes erdős terület volt míg a romák fel nem fedezték! Aztán megindult a beköltözés és a mérhetetlen pusztítás.
Itt már az sem igaz,hogy visznek mindent ami nincs le betonozva mert még a betont is ki bontják ha fémet gondolnak benne.A környező fákat kivágják természetesen derék magasan,hogy ne keljen hajolni.Majd ezek után a területet elárasztják szeméttel ami magához vonzza a rágcsálók hadát. A terület pusztul értéktelenedik és a helyi kisebbség (természetesen ma már a magyarok!) nem látják a kiutat a megoldást!

Névtelen írta...

Jaja, kisöreg, néha böfögni kell olyat is, amivel egyetérthetnek a radikálisok, hátha akkor a többi, amúgy eget verő baromságodra is bólogatnak majd :P

Névtelen írta...

Ki kell ezeket telepíteni azokba az országokba, ahonnét olyan erősen kritizálják a magyar ormány cigány-politikáját.
Pár busszal Berlinbe, a Budestag épülete elé, pár busszal a német tv (ARD,ZDF9 székházához, és pár busszal Brüsszelbe az EB hivatalépületéez és Strassbourgba az EP üresen álló palotájához.
Menjenek be ezekbe és helyezzék magukat ott kényelembe.
Minjárt mésképp beszélnének

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló