Embertelen és megalázó


Csakhogy a héten se maradjunk előremutató és társadalomformáló jelentőségű hír nélkül a felvilágosult Európából, ideidézném a strasbourgi emberi jogi bíróság egyik legfrissebb döntését. A mindent jobban tudó bírák - akik nemrég 4 millió forint kártérítést ítéltek meg Hagyó Miklósnak, mivel szegénynek az előzetes letartóztatása alatt egy olyan zárkában kellett töltenie a napokat, amiben penészes volt a fal -, most a brit Hutchinson-ügy kapcsán azt az ítéletet okoskodták ki, hogy „a ténylegesen életfogytig tartó ítéletek az elítéltekre nézve embertelenek és megalázóak, ezért a büntetések idejét 25 évben kell maximalizálni.”

Igen, jól érti mindenki. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint embertelen és megalázó az, ha egy brutális gyilkost örökre kizárnak a társadalomból. Az meg hogy az áldozatok családjával mi van, kit érdekel. Az ő jogaik, az ő érzéseik nem számítanak. A lényeg, hogy a tettesek jogaival és érzékenységével nem legyen semmi gond.


Itt tartunk manapság.

Pontosabban gőzerővel haladunk a normális társadalmak teljes felszámolása felé. És hogy a strasbourgi ítélet mennyire jól szolgálja ezt a célt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a konkrét ügy háttere.

Történt ugyanis, hogy Arthur Hutchinson 1983-ban betört egy jómódú család házába, és ott halálra késelt egy házaspárt meg a fiukat a lányuk esküvőjén. Aztán ha már ott volt, többször is megerőszakolta az egyik tizenéves vendéget. Hutchinsont a tettért harminc éve a bíróság tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Azonban a most 73 éves férfi nemrég megtámadta az ítéletet mondván, szerinte már elég időt töltött a rács mögött.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága annak rendje és módja szerint meg is tárgyalta a kérdést és végül a fentebb már idézett ítéletet hozta. A britek azonban közölték, hogy nem tesznek eleget a strasbourgi döntésnek. Erre válaszul Hutchinson újra a bírósághoz fordult, immár azt kérve a testülettől, hogy mondja ki azt, hogy a brit hatóságok a további fogvatartásával megsértik az ő emberi jogait. Ebben a kérdésben egyelőre még nem született döntés, de a bíróság eddigi gyakorlatát elnézve, szinte biztosra vehető, hogy majd elítélik a brit igazságszolgáltatás ”embertelenségét”.

A liberalizmus eszméje egyre jobban kifordítja a világot. A bűnösökből, a gátlástalan gyilkosokból ártatlanokat, önhibájukon kívül rossz útra tévedt, sajnálni való szerencsétleneket kreál, miközben az áldozatokat, azok családjait bosszúra szomjas szélsőségeseknek állítja be. Közben pedig a nagy emberijogozás közepette elveszik a lényeg, és jogi csűrés-csavarás mellett már senki sem beszél arról, hogy egy normális társadalomban az életfogytiglanra ítélt emberek tette az embertelen, és nem a jogos büntetésük.

13 kommentek:

Névtelen senki írta...

Azt hiszem, befejezem a hírek olvasását is.
Az elmegyógyintézet bentlakói által vezetett - félrevezetett - társadalom élhetetlen.
A király meztelen, nem veszik észre az emberek?

ProliProfil írta...

Bűnözők állnak az országok élén, a hatalomban. Ha, nagy ritkán mégsem, akkor a világ csendőre "kénytelen-kelletlen" beavatkozik.

Bűnözők hozzák a törvényeket.

Bűnözők "védik" a sértetteket.
Bűnözők hozzák az ítéleteket.

Bűnözők ajvékolnak az "emberi jogaikért".

Maguk ellen miért is dolgoznának ?

Ezenközben a munkából élni akaróknak nincsenek meg az alapvető emberi jogaik.

A sátán elégedetten dörzsöli a kezét.

csőcselék írta...

25 év vagy életfogytig, nem hinném hogy lenne jelentős különbség a "visszatartó erő" szempontból. A probléma inkább az, hogy mindig vannak perverz gyilkosok és szexmániások/pedofilek akiket a mai pszichiátria nem képes garantáltan megváltoztatni; őket nem lenne szabad visszaereszteni a társadalomba. A másik probléma pedig az, hogy az "emberi jogok" nevében a börtönkörülmények általában már olyan komfortosak Európában, hogy sok bűnöző esetében a börtönbüntetésnek alig van visszatartó ereje (ezt jól látjuk Magyarországon is). Az igazi megoldás valószínűleg a bűnözés megelőzésében van, de ez egyelőre még scifi.

csőcselék írta...

A bűnözésmegelőzés egyik kulcsa a társadalmi igazságosság aminek az alapja az, hogy mindenkinek legyen jövedelme és ne legyenek égbekiáltó külömbségek a jövedelmek között; ennek a homlokegyenes ellenkezője az a világ, ahol "akinek nincs semmije, az annyit is ér"...

A bűnözésmegelőzés egy másik kulcsa az erkölcsi nevelés, amire valóban csak a szerető szülők képesek; ők viszont nem érnek rá erre egy olyan világban, ahol a "versenyképes" gazdasághoz kapcsolódó munkakörülmények sem időt, sem erőt nem hagynak a feladathoz. Ráadásul, a tévéből áradó "kultúra" (amerikai akció/horror filmek, "valóságshow", szerencsejáték kultusz, stb) sokkal inkább az erkölcsi értékek gúnyolásáról szól, mint azok megalapozásáról.

Szóval, ami különösen Magyarországot illeti, jelenleg nincs sem visszatartó erővel bíró büntetés a bűnözők számára, sem bűnözésmegelőzés. Jelenleg a sátánizmus az, ami érvényesül leginkább nálunk és aminek tényleg az az egyik alapja, hogy "akinek nincs semmije...", a másik alapja pedig az, hogy bármit megtehetsz az élvezet érdekében, ha elég ügyes, hatalmas és gátlástalan vagy (a politikát illetően például, ha el tudod hitetni a tömegekkel, hogy a saját érdekükben -a nemzet érdekében- dugod meg őket).

anarchia írta...

Nalunk, Magyarorszagon mar jo ideje az ANARCHIA az uralkodo "törveny"...!

Attila írta...

"... szerinte már elég időt töltött a rács mögött" , most tehát mehet az akasztófa alá! Ideje volna már felébredni: gengszter hatalom védi gengszterek emberi jogait. Már arra gyanút kéne fogni egy normálisan gondolkodó embernek, hogy a sértettek emberi jogai soha fel sem merülnek.

Névtelen írta...

Az USA-ban simán kiszabnak akár 3-400 év letöltendő börtönt is, aztán legfeljebb harmadolják.

Névtelen írta...

A bíróság nem azt mondta ki, hogy a büntetést 25 évben kell maximalizálni. Azt mondták ki, hogy legfeljebb 25 év után felül kell vizsgálni a szabadlábra helyezés lehetőségét (review). Ami azért nem ugyanaz.

kistutyi írta...

Az áldozatokkal mi lesz? Jogvédők!

eSzeL írta...

Talán az lehetne a megoldás, ha a bűnözőt ott helyben jól megönbíráskoná, aki megtalálja/elkapja. Akkor ugye már ő is elkövető lenne és aggódnának az emberi jogaiért.

Elegem van ezekből írta...

A nagy halakat nem lehet elitélni,börtönbe zárni, mert annakidején "osztottak" az ellenzéknek is. "Strabag a legdrágább autopálya épitő"! szajkózta a Fidesz. Mit gondoltok kivel dolgoztat a most ( Margit hid) a Közgépen kivül? A bűnözők mindig megtalálják egymást. Hagyó? Mi van Kókával, Horvát Ágikával, Magyarral? Demszkivel? és a többi jómadárral? Bajnai elzárkózik Gyurcsánytól? Hiszen az ő gazdasági minisztere volt, együtt odffshorozak,! Fejenként adnék nekik 5o évet! Bkv-Bkkv. Ezek árúsították ki az országunkat!

Gondor4 írta...

895-ben Kurszán vezér még azt jelentette Árpád fejedelemnek,hogy 256ezer edzett lovas vitéz várja a parancsot.....vissza is szerezték a hazát..Trianon 30ezer katonát engedélyezett nekünk,harckocsik,repülők,nehézágyúk nélkül..2013-ban már nincs önálló magyar hadsereg.A Fidesz az első ciklusban mindent elkövetett,a kötelező katonai szolgálat eltörléséért....Horn pufajkással együtt élharcosa volt a NATO-ba való belépésnek.A rendszerváltó pártokkal semmi esélyünk tisztességes bíróságokra,nemzeti összefogásra pláne,ha azt sem tudom,milyenek a valós nemzetiségi összetételek.Egyáltalán meg tudjuk-e buktatni ezt a jobbos-balos,huszonnégy éve tobzódó egyértelműen idegen zsoldban álló képmutató,hipokrita tolvajnyelven hazudozó politikus bandát?

Névtelen írta...

Aki a 256 ezer vitézt elhiszi, az már mindent elhisz.
Az akkori népsűrűség mellett ez a szám abszurd.
256 gyanúsan 2 hatványa.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló