Itt maradunk RTL nélkül?


December 21-én elmaradt ugyan a Világ Vége, de ne bízzuk el magunkat: ami késik, nem múlik! Az RTL és a Tv2 bejelentette, hogy az Orbán Viktor által kilátásba helyezett reklámadó bevezetése esetén megfontolják, hogy kivonulnak a magyar televíziózásból.

Márpedig akkor nekünk kampec dolóresz, nem lesz többé értelme a tyúkszaros életünknek.

Vona Gábor azt ígérte a Jobbik 2010-es választási kampányában, hogy ennek a két cégnek (jó firmának) még a helyét is sóval fogja felszóratni. És lám, most valósággá válhat, még ha a Fidesz által is...


A viccet félretéve: csakugyan bekövetkezhet?

A mai világban bármi megtörténhet, megszokhattuk már. De ez túl meredek lenne. A konc akkor is konc, ha egy picit kevésbé zsíros. Szinte biztos, hogy maradni fognak. Emelnek a reklámtarifákon, vagyis áthárítanak a kiadások emelkedéséből, amennyit csak lehet. Csökkentik a műsoruk színvonalát, már amennyiben az ilyen csökkentés egyáltalán értelmezhető. Több lesz az ismétlés, ettől kezdve hetente láthatjuk ugyanazt a 20-30 filmet, amik már a könyökünkön jönnek ki, élükön A piszkos tizenkettővel és a Kémek a Sasfészekbennel, na és szegény Piedone. Nyilván elbocsátanak valahány embert a háttérszemélyzetből, és a celebek sztárgázsija is mérséklődhet, brühű.

Mindkét cégnek vannak kisebb tévécsatornái, fióktévéi. Lehet, hogy azok közül némelyiktől búcsút kell vennünk.

Némi érdekesség, hogy mindkettő nem is olyan rég indította az RTL 2-t, illetve a Szuper Tv2-t. Az indításuk azt jelezte, hogy nagyon is meg voltak elégedve az üzletmenettel. Ez cáfolni látszik a Tv2-sök azon sopánkodását, miszerint az utóbbi időkben veszteségessé váltak. Kérdés, hogy mihez képest. Ha az extraprofit karcsúsodását veszteségnek lehet beállítani könyvelési-elszámolási manőverekkel, akkor esetleg.

Lesz, ami lesz, majd meglátjuk. Nem maradunk gagyitévé és celebmajmok nélkül, az valószínű.

Sokkal inkább az a kérdés, hogy hogyan fog mindez elsülni a média és a Fidesz-kormány viszonyát illetően.

Amikor Vona az elzavarásukkal kampányolt – merőben ideológiai alapokon, és közben egy fillér kárt sem okozva nekik -, ezek a médiumok, illetve a mögöttük álló gazdasági és egyéb érdekcsoportok kegyetlen bosszút álltak érte. A meggondolatlan, stratégiai szempontból nagyon elhibázott fenyegetés sok-sok szavazat elveszítéséhez vezetett a Jobbiknak. Ugyanez várható a Fideszre nézve is a lényegében már megkezdődött kampányban és a 2014-es választásokon?

Orbánék ezt bizonyára végiggondolták. Vagy legalábbis remélhető, hogy olyan kormány vezeti az országot, amely végiggondolja az ilyesmit. Az jött ki nekik eredménynek, hogy igen, megteszik ezt a sakkhúzást. Azzal együtt, hogy az elmúlt hetekben hírek-pletykák szállingóztak arról, hogy a Fidesz bevásárolja magát a Tv2-be. Akkor most mégsem?...

Márpedig a gagyitévék nagyon be tudnak tenni annak, akinek akarnak. Ezer módja van. Ismerjük már ezeket. Ha pedig esetleg éles, kiegyensúlyozott verseny lesz a választásokon, akkor a kereskedelmi tévék bőven el képesek dönteni a meccset. És ennek nem pusztán a bekövetkezése, hanem mindössze már a lehetősége is megkérdőjelezi, hogy megérje a reklámadóból befolyó néhány milliárdot a Fidesz-kormánynak.

Úgyhogy gyanús ez az egész.

Látszólag ide nem tartozó friss hír: az EU várhatóan kiengedi Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Tehát megszületett valamiféle megegyezés a függönyök mögött. Vélhetőleg az utolsó percig huzakodtak, alkudoztak. Könnyen lehet, hogy ez a máskülönben nem túl logikus reklámadó-ötlet is ennek a része volt, egy aprócska nyomásgyakorlás az EU mögött sunyító multikra.

Nem volnék meglepve, ha ezek után most már Orbánék fokozatosan, feltűnésmentesen visszahúzódnának a reklámadóból.

Vagy ha mégis ragaszkodnak hozzá, akkor jól szórakozhatunk majd azon, ahogy a gagyitévék a Fideszt áztatják...

9 kommentek:

azt a kutyafáját írta...

Ha a magyarok életében ez lesz a legnagyobb csapás, hogy a kereskedelmi Tv-k megszünnek, akkor még ez az ország10.ezer évig vidáman, boldogan fog élni.Mellesleg szólva a "közszolgálati" médiáktól viszont elvárnám, hogy törekedjenek a realitásra, kevesebb önfényezéssel adják elő magukat !Nyugodtan bizzák ránk, hogy megítéljük, merre, hány óra. Ne mindig felülről akarják megmondani, boldogok, vagy boldogtalanok vagyunk, milyen kultúrára,van szükségünk és kinek a nyomdokaiba kell járnunk.Van nekünk sajátunk, elvégre elég régóta elvagyunk vele.

Névtelen írta...

>Ha az extraprofit karcsúsodását veszteségnek lehet >beállítani könyvelési-elszámolási manőverekkel, akkor >esetleg.

Közkeletű tévhit, hogy a multik el akarják tüntetni a nyereségüket. Azok gondolják így, akik azt hiszik, hogy a multikra ugyanazok a dolgok vonatkoznak, mint Pista bácsi autójavító BT-jére.

Pedig nem. A multik szívesen mutatnak ki nyereséget, mivel a tulajdonosaik osztalékra számítanak, azt pedig csak nyereség után lehet kivenni. Tehát amikor veszteségről beszélnek, az tényleg veszteség. Az is tény, hogy ma Magyarországon a médiában sehol nincs "extraprofit" (vajon a cikkíró mit nevez extraprofitnak? Hány százalékot? Kíváncsi lennék rá). Sőt, a világon máshol se nagyon. A média nem egy túlzottan nyereséges műfaj.

Az is nyilvánvaló persze, hogy abba az egy-két milliárd forint adóba nem rokkannának bele. Tőlem meg menjenek a pokolba, nem fogok sírni utánuk.

Névtelen írta...

Lássuk csak azt az extraprofitot:

"Tavaly az RTL Klub közel 30 milliárdra növelte bevételét és 3 milliárdos nyereséget termelt. A tv2 árbevétele 19 milliárdra csökkent és kétmilliárdos veszteségbe fordultak."

Tehát az RTL 10% nyereséget termelt, a TV2 meg veszteséges volt.

Khm. Ez lenne az "extraprofit".

És még egyszer: NEM IGAZ, hogy a multik szeretik eltüntetni a nyereségüket. Pont az ellenkezője az igaz, nyereséget akarnak felmutatni, mert azt várják tőlük a részvényesek, és a manágerek is akkor kapnak jutalmat, ha nyereséges a cég.

De egyetértek azt a kutyafáját honfitársammal: húzzanak el, ahová akarnak, nekünk csak jobb lesz!

Névtelen írta...

A nem könyvelési-számviteli, hanem hétkörnapi normál értelemben vett profit számításánál rengeteg egyéb tényező játszik még.

Minimum vitatható, hogy egy nagy cégnek valóban a részvényesek-e a tulajdonosai, ahogyan az alapséma szerint következne.

A média, pláne az olyan, mint az RTL vagy a Tv2, nem egyszerűen olyan vállalat, mint mondjuk egy gépgyár, hanem a tényleges tulajdonosainak az érdekeit nem pusztán, sőt nem is elsősorban a sima profittermeléssel szolgálják, hanem ugye áttételes, de egyértelmű módon más, sokkal hatékonyabb módszerekkel is, ugye.

Nem hiszem, hogy eltakarodnának. De ha mégis, az érdekes lenne a bennük tanyázó rengeteg judapesti médiazsidóra... :))

Gondor4 írta...

Álom,álom,édes álom..álomkép...Dehogyis mennek el,akkor honnan ismerjük meg az eltérő kultúrát?..Egyet értek azt a kutyafáját honfitársammal én is.

Névtelen írta...

Ezek a média cégek tőzsdei cégek. A tulajdonosuk hasznot vár tőlük, akár osztalék, akár árfolyamnövekedés formájában. Mindenesetre az látszik, hogy semmiféle extraprofitról nincsen szó. Mellesleg a médiában ma sehol a világon nincs extraprofit, kivéve néhány hollywood-i filmet, mint a Vasember III.

Mellesleg látni is, ahogy spórolnak ezek a médiakloákák: elküldtek egy csomó embert, megszüntettek műsorokat (sajnos pont a nagyon kevés nézhető műsort), lejjebb vitték a gázsikat.

Rendben van, hogy lehetnek más érdekek is, de ezek nem a tulajdonos szintjén jelennek meg, hanem helyi szinten.

Mindenesetre a kereskedelmi TV már egyáltalán nem nagy üzlet. Mind a jövedelmezősége, mind a fontossága erősen hanyatlik. Átvették a helyét a kis tematikus csatornák (én a legtöbbet az Animal Planetet nézem, ha egyáltalán tévézek), na meg természetesen az internet, a youtube, a facebook meg a többi.

Karina írta...

Emlékszem jól, egy pár évvel ezelőtt jó pár milliócska adósságot engedett el, a szoclib kormány a kereskedelmi csatornáknak. a helyet, hogy "lélegeztető" gépekre" költötték volna azt a sok suskát."

dodopapa írta...

Nagyon szeretnék mindkét kanálisnak integetni, mikor elhagyják szép hazánkat, de tartok tőle ez nem fog bekövetkezni.Pedig a magyar, de mondhatjuk, az egyetemes kultúrának annyi kárt még nem okozott senki - beleértve a jobb -és bal oldali diktatúrákat - mint ez a két magyarnyelvű kanális(a szó magyar nyelven értők számára világos jelentéssel bír) .Ha mégis maradnának, azt fájó szívvel venném tudomásul...
dodopapa

Névtelen írta...

Aztán a kezünk is belelóg a bilibe.
Ezek a bulvárTV-k egyike sem közölte, hogy bezárják a MO-i boltot,ezt csak naivitás feltételezheti,hiszen valóban választásokt dönt el a médium.
Erre van kitalálva!
A választások közti időben a szellemi leépítésre dolgoznak.Nem. Soha nem mondanak le a politikai célról.(Multikulti,melegek,feminizmus kicsik vagyunk sulykolása, stb...)Teljes félreértésben van aki erre gondol.
Az esetleges reklám-adó bevezetés azt eredményezheti, hogy
A BP-i cégbejegyzést számolják fel és Luxemburgi vagy egyéb címre költöznek ahol úgymond optimalizálják az ADÓzásukat

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló