Műéhezők


Huszonhárom év demokrácia, szociális piacgazdaság és egyéb blabla után eljutottunk odáig, hogy megszokott látvány a karitatív ételosztásokon kígyózó megdöbbentően hosszú sor. Általában nem is szoktak hozzá képaláírást tenni a médiában, annyira magáért beszél. Legújabb fejleményként mégis feliratokat tesznek alá, és Orbánt vádolják érte. Ebben csak félig van igazuk, mert az MSZP-SZDSZ és a magát balliberálisnak (fából vaskarika) hazudó nyugatbérenc nagytőkepárt pontosan ugyanannyira kivette belőle a részét. A médiazsidókat azonban csak az érdekli, hogy minden lehető alkalmat megragadjanak a toporzékoláshoz.

A mostani húsvéti melegétel-osztáskor a szokásosakon kívül az alábbi kép járta be a Facebookot és vele az egész internetet:

[nagyításért kattints a fotóra]


Az ősforrása az Élni Akarunk Mozgalom facebook-oldala. Ha jobban végignézzük, azt tapasztaljuk, hogy klasszikus heccoldal, sok ilyen van. Annyiban tér el, hogy nagyobb gondossággal, valószínűleg hozzáértőkkel csinálják. A politikának hangsúlyozottan a pártpolitikai része dominál. Lehet, hogy része a Ron Werber-féle offenzívának. Az biztos, hogy ilyenek sokaságából építkeznek.

A képet meghatónak szánták a két gyerekkel, egyben felháborítónak. Aláhúzza a mondanivalót a fekete-fehér kivitel is, a keményen koppanó puritánság.
Éppen ez kelti fel a gyanakvást. A valóságos riportképek nem ennyire megcsináltak, nem ennyire megkomponáltak. Érezni lehet, hogy ez nem igazi riportkép. Hanem kreálás eredménye.

A második dolog, ami feltűnik, a gyerekek öltözete. Csóró szülők nem így öltöztetik a csemetéiket, és a ruházat nem ilyen tökéletesen rendezett. Ilyen ruhában azok a gyerekek vannak, akik autóból szálltak ki.

A harmadik, ami feltűnik, a tekintetük. A feliratnak engedelmeskedve belenézünk a szemükbe, és ott magabiztosságot látunk. Ezek akaratos és magabiztos gyerekek. Az éhezők tekintete egészen más. Az ételes tálat pedig a valós szegények egészen másképp fogják a kezükben. Semmiképpen sem így flegmán, muszájból. És már ennének. A hiteles szegények másképpen viszonyulnak az ételhez, az adományhoz.

A negyedik dolog pedig – nos, elég kínos kimondani, de sajnos muszáj – az, hogy ezek a kisgyermekek zsidók.
Úgy ám, ők zsidók. Tessék tényleg belenézni a szemükbe. Zsidók.

Kisgyerekről ilyet kimondani nem könnyű. Hiszen nem tehetnek semmiről. A gyermeket nem szabad politikába kevernünk. Tiltakozik ellene minden reflexünk.
De hát nem is mi keverjük bele őket a politikába. Hanem azok – vélhetőleg a kedves, aranyos, drága szülők aktív közreműködésével -, akik ezt a manipulációs képkreatúrát létrehozták.

Nem elég nekik a rengeteg igazi szegény, akiket fotózni lehetne, hanem ösztönösen és zsigerből a jól bevált receptet követik. Manipulálás, alakoskodás, képmutatás, valósághamisítás. Áldozat-pózba helyezkedés, hogy követelniük lehessen, hogy magaslatra tehessék magukat vele, közben teli torokból vádaskodva. Ebben a hozzátartozók felhasználása számukra magától értetődő. Ha valaki nyikkanni mer ellene, azt habzó szájjal lehet leugatni.

Átjön rajta, hogy a szegénység igazából nem is érdekli őket, csak nyersanyagot és eszközt látnak benne a közvetlen politikai hatalmuk visszakaparintásához, az önző érdekeik érvényesítéséhez, a nagyon is rideg céljaik eléréséhez. Az pedig fel sem merül bennük, hogy a mind jobban terjedő nyomorban mekkora az ő felelősségük, miközben pénz és jólét tekintetében remekül megvannak még most is.

Annyira végtelenül zsidós ez az egész.

Nem változnak.

1 kommentek:

Laczkó István írta...

Ezek a kisgyermekek, nem úgy néznek ki mintha nélkülöznének! Egyből szembe tűnő a ruházatuk, a kerek arcuk, a boldog tekintetük! Mindegy zsidó vagy Magyar de gusztustalan ami ma történik a HATALOM megszerzéséért Hazánkban!Az elvtársak semmitől sem riadnak vissza, pontosan tudjuk ők hová tartoznak és mit szeretnének tenni H
azánkkal! Hiába bújnak álarc mögé ők már bizonyítottak!Reméljük ez a "ron werber" által irányított RÁGALOM hadjárat nem hozza meg számukra a várt eredményt!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló