Primitív csapda


Rengeteget írtak már arról, hogy a politikában mi a jobboldal-baloldal beosztás lényege, röviden és áttekinthetően összefoglalva itt és itt nézhető meg. Persze ez csak az egyik megközelítés a nagyon sok közül. Sokat lehet okoskodni róla, ráadásul folyton változik bennük minden, ami eleve gyanús. A demokráciának nevezett mostani rendszer erre a kettéosztottságra alapul nálunk is, és ebben nem is a tartalmuk a lényeg, hanem maga a kettéosztottság. Még gyanúsabb...


Ott kezdődött, hogy a ”rendszerváltás” idején a régi elit megörökölte a bélyeget, hogy ők az Átkoshoz kötődnek személy szerint, ugyanakkor megörökölték az átmentett gazdasági hatalmat és az összeköttetési hálózatot, a beágyazottságot. Rajtuk ragadt. Összességében megérte nekik, így aztán különösebb ideológiai meggyőződés nélkül elfogadták ezt a szerepet. Annál is inkább, mert a feltörekvő új erők a Kádár-rendszer leváltása és a zsákmányszerzési mohóságuk szabadjára eresztése során mi másként mutatkozhattak a társadalom előtt, mint jobboldalként. Nekik az a szerep jutott. A régi és az új ragadozók a koncon marakodásuk szalonképessé tételéhez beöltöztek a kezük ügyébe eső maskarákba.

Ha volt is bennük ideológia vagy valamiféle elvszerűség, hát csak nagyon kevesekben, és azokban is csak amúgy harmad-negyedsorban. Nem eszmékről szólt a nóta.
Aztán a politikai huzavonák folyamán fokozatosan rájuk ragadt a szerepük többi velejárója is. Frazeológia, szövetségi rendszer, és nem utolsósorban a vakegér szavazótábor. A bázis.

Ugyanannyira voltak ezek jobb- vagy baloldaliak, mint amennyire hengerészek és lakatosok fociznak a Vasasban, sorkatonák és tüzérőrmesterek a Honvédban. De felvették a jelmezt, mert így kaphatták meg az elvakult Vasas- vagy Honvéd-szurkolóknak megfelelő ősbolsi- és ősantibolsi csápolóktól az üzelmeikhez szükséges társadalmi elfogadottságot.

Tehát merő maskarádé.

Mindeközben fennhangon hirdették és hirdetik, hogy mennyire fontos volna az összefogás az ország érdekében.
Pedig pontosan ez a mesterkélt és hazug kettéosztottság tartja őket a felszínen. Az egyetlen ütőkártyájuk az, hogy a másikra mutogathatnak. A tömegek pedig partnerek hozzá.

Na, ez a baj.

Az ember már csak olyan szerkezet, amely hajlamos rá, hogy beleélje magát az ilyesféle duális képekbe. A vallások legtöbbje ilyen, mennyel és pokollal, angyallal és ördöggel, de még a játékok és a sportok zöme is erre alapul. Nyájmeleg, olcsó önazonosság, könnyen emészthető bárgyú világkép.

Tömegek vallják (szó szerint vallják, mert vallási szint) magukat ”baloldalinak”. Olyan homályos alapokon, hogy kétkezi munkából élnek, és a baloldal ugye állítólag a dolgozóké. Vagy a társadalmi egyenlőség képzete miatt. Vagy valami más hasonló okból. Na és persze a fiatalságuk iránti nosztalgiából, amikor ”szocializmus” volt és baloldaliság állítólag. Mindez nem tudatosan, mert ahhoz gondolkodni is kellene, hanem ösztön-szinten. A történelemnek és az aktuális valóságnak az ebbe nem illeszkedő részeit egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Ugyanez fordítva is érvényes a magukat különösebb intellektuális megfontolás nélkül jobboldalinak vallóknál, ott persze a körvonaltalan, misztikus ”komcsik” utálata a fő motívum. Irracionális az egész, és persze irracionalitások tömegei következnek belőle – a ”baloldali” vakhívők Amerika-imádata és a ”jobboldaliak” mindinkább megjelenő orosz orientációja, csak példaképpen.

Ennek a minden közéletet átitató irracionalitásnak az egyenes következménye a tökéletes, feltétel nélküli manipulálhatóság, a hangyácskák elmasíroznak szavazni a milliárdos bankárokra a dolgozói érdekvédelem és a baloldali érzelmeik nevében, miközben az egyetlen tudattartalmuk és mondanivalójuk csak az, hogy hülye Orbán. Sőt a Fidesz nevű elképesztő banda Új Undokjai kétharmadot kaphatnak pusztán azzal, hogy Gyurcsány takarodj.

A manipulátorok és a haszonhúzók a markukba röhögnek idehaza és külföldön egyaránt, és kész csoda, hogy Magyarország helyén nem egy nagy lyuk tátong már.

Ebből a primitív, de két évtizeden át nagyon is működőképesnek bizonyult csapdából csak az lehet a kiút, ha most már tényleg mind többen elfelejtjük és elutasítjuk a komplett baloldal-jobboldal maszlagot, a nyájakba tereltséget, a demokráciás szószt, és elkezdünk önállóan, csakis a saját világos személyes, csoport- és nemzeti érdekeink mentén gondolkodni, kommunikálni és politizálni. Legyen vége annak, hogy egymás nyomorult pofáját köpködtetik velünk, miközben kilopják a fejünk alól a cihát is.

3 kommentek:

Gambit írta...

"a ”jobboldaliak” mindinkább megjelenő orosz orientációja" - Pusztán pragmatizmus, és nem kizárólagos jelenség. Nem a vörös csillag, meg az '56-ot eltipró lánctalpak iránti nosztalgia, vagy Putyin elvtárs acélos arcéle motiválja az orosz orientációt, hanem a pénz. Akár csak a kínai és a török orientációt. Szűk látókörű leegyszerűsítés a keleti fordulat szükségességét oroszimádatként leírni (nem kéne fáradni ilyenekkel, a bolsik megteszik helyetted is).

Ahogy a komcsik nyugatajnározása sem véletlen. Ma onnan szól az a kórus, ami negyven évig Moszkvából dalolt, onnan jön az a szellemi moslék, amit itt két pofára zabált a többség, és a módszerváltás után pár évig úgy hiányzott nekik, mint a falat kenyér...

A konklúzió oké, csak a Parlament nélkül nem fog menni, azt mindenképp be kell venni, erre pedig egyedül a Jobbiknak van némi esélye. Enélkül bohóckodhat aki, amit akar, vihar a biliben...

Névtelen írta...

. Ez a napjainkig elhúzódó véres gúnyú móka mind a két tábor sarlatánjaival: a népbánya további üzemét igyekszik biztosítani e történelmi Kalifornia aranyásói számára. Mert jobb-és baloldal ilyen és olyan szavazati jog nem két ellentétes tábor, hanem: az egyetlen történelmi élősdiség, az egyetlen zsákmány-párt kétarcú kóklerkedése, hogy az Államot továbbra is megtartsák a Nemzet nagy tömegét kitermelő gépnek. Szabó Dezső

Névtelen írta...

A közel hetven év alatt felépített "új hűbéresi" rendszert
lebontani szinte lehetetlen!
Megbontására lehetőség többször is adódott, de a kezdeményezések sorra kudarba fulladtak.
A miértekről lehetne vitatkozni, de már felesleges.
A Vitya próbálkozott utóljára, na azóta is csúnya, fasiszta, náci cimkét aggattak rá és pártjára, és ezért antiszemitázzák le az egész nemzetet is.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló