Kovács őrmester, érti amit mondok?


- Kovács őrmester, érti amit mondok? – üvöltött a parancsnok.
- Igen, főnök, tiszta minden. Odamegyünk, és ha kicsit is rosszul néznek, pofán verjük őket. Úgy is régen kaptak már.
- Úgy van. És mi lesz, ha nem csinálnak nagy balhét?
- Akkor úgy intézzük, hogy csináljanak. Majd provokáljuk őket, aztán azt mondjuk utólag, hogy a mocskos nácik, meg a csőcselék rátámadt a munkájukat végző rendőrökre.
- Helyes. Vigye az embereit a Dózsa György útra. És ne feledje, eredményeket várok. Rendes eredményeket. Előállítás, könnygáz, példás rendfenntartás…


Még csak félgőzzel világítottak bent a pálya reflektorai, amikor a tömeg szép lassan elkezdett gyülekezni a stadionnál. Miközben színpadon egymást váltották a zenekarok, a háttérben, a mellékutcákban szinte egy komplett hadsereg állt össze.

- Na, itt vagyunk – lökte meg a szomszédját Kovács, majd kimutatott a csapatszállító ablakán: - A főnökök tényleg komolyan gondolják ezt a ma esti műsort. Ahogy látom, itt vannak a lovasok és a vízágyúsok is…
- Aha. Haladjunk, aztán basszunk szájba egy-két rohadékot.

A mérkőzés kezdetére a tömeg szinte teljesen megtöltötte a Dózsa György utcát. Nagyjából tízezer ember döntött úgy, hogy ezen a meglehetősen hideg estén együtt buzdítja a válogatottat. Zászlók, sálak lobogtak mindenütt, aztán felhangzott a Székely himnusz, a Himnusz és a mérkőzés kezdetét vette. Folyamatosan zúgott a hajrá magyarok, a ria-ria-hungária. Az emberek jól érezték magukat, erőszaknak, rendbontásnak sehol nem volt semmi nyoma. A csapat is tűrhetően játszott, legalábbis a románokhoz képest.

- Nem lesz itt semmi balhé, őrmester – szólt oda Kovácsnak az egyik embere, aki már nem kicsit unta a hidegben való ácsorgást.
- A pofád befogod, Kiss, te dagadt! Az előbb hívott a főnök. Azt mondta, hogy oszlatás és könnygázazás nélkül nem megyünk haza. Úgyhogy kuss legyen. Majd visszafordult a tömeg felé, ahol épp két fiatal srác ment el előtte: - Mit néztek kisköcsögök? Na, húzzatok anyátokba, de kurva gyorsan – szólt oda nekik, aztán visszanézett Kissre: - látod, bazd meg, így kell ezt csinálni.

A mérkőzésből még két perc volt hátra. Még két perc kellett ahhoz, hogy 32 év után újra megverjük a románokat. Már mindenki az ünneplésig hátralévő másodperceket számolta, amikor jött egy védelmi rövidzárlat, Varga és Mészáros összeszaladt a tizenhatoson belül, Chipciu pedig közelről a kapuba lőtte a szabadon maradt labdát… 2-2. A románok elvitték az egy pontot.

Az emberek hol szitkozódva, hol bosszankodva indultak el hazafelé. Senki nem értette, hogy a végén, az utolsó utáni pillanatban hogy tudtuk összeszerencsétlenkedni azt a gólt…

Szép lassan kezdett kiürülni az utca, már csak pár százan lézengtek, a tömeg kezdett teljesen feloszlani. A rohamrendőrök ugyan folyamatosan be-beszóltak az előttük elhaladóknak, de egy-egy visszaszóláson kívül nem volt más válasz. A távozók lényegében ügyet sem vetettek a kivezényelt egységekre.

Aztán hirtelen előkerült valaki, aki válogatás nélkül elkezdett belekötni az emberekbe. Kezdetben mindenki kikerülte, de aztán jött valaki, aki felült a provokálásnak és dulakodni kezdett vele. Nem telt el három perc és a semmiből előkerült egy csapatnyi rohamrendőr, akik válogatás nélkül fújni kezdték a környéken lévőket könnygázzal. Mindenkit, akit csak értek.

A történteket látván a szurkolók közül többen visszafordultak és elkezdődött a dobálás. Repült minden. Üvegek, sörös dobozok, kavicsok…

Kovács őrmester csillogó szemekkel adta ki a parancsot: - oszlatáshoz felsorakozni! Aztán elkezdett rohanni előre, a többiek pedig utána. Menet közben még hátra-hátranézett. - Kiss, te dagadt állat, gyorsabban – üvöltött vissza, de a túlsúlyos droid ezt már nem hallotta, mert nagyjából 50 méterre lemaradva loholt a csapat után.
– Fuss, dagi fuss - kiabálták neki röhögve az útszélén álldogálók, de ez sem segített. Kiss rendőr a végelgyengülés határán, levegőt kapkodva vánszorogott a társai után.

- Te, meg te – üvöltött Kovács, - azonnal menjetek vissza ezért a baromért. Ha emiatt elbasszuk ezt a mai estét, megöllek benneteket.
Két rendőr ekkor megfordult, és futva ment vissza Kissért. Aztán a hóna alá nyúltak és úgy vonszolták előre…

- Pajzsokat föl! Könnygáz készenlétbe, indulj! – adta ki az utasítást Kovács. És az oszlatás elindult…

***

Másfél órával később aztán megjelent egy hír az egyik legolvasottabb magyarországi hírportálon:
Összetűzés alakult ki a szurkolók és a rendőrök között a Dózsa György útnál felállított színpad előtt. A szurkolók közül néhányan sörösüvegekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be.

Az [origo] helyszíni tudósítója szerint fél 12 előtt kevéssel már megnyugodtak a kedélyek, és a tömeg hazafelé vette az irányt. A rendőrség tájékoztatása szerint az ittas szurkolók egymással, majd a rendőrükkel is összeverekedtek, melynek következtében a tizenhárom embert állítottak elő. A mérkőzés után a főváros közrendjét, közlekedését fennakadás nélkül garantálta a rendőrség, szakszerű, arányos és határozott intézkedésének köszönhetően.

A Magyar Labdarúgó Szövetség által a budapesti Ötvenhatosok terére szervezett közös meccsnézésre mintegy négyezer ember gyűlt össze, ott nem történt rendbontás.


[A fenti történet valós eseményeken alapul.]

2 kommentek:

Gambit írta...

"A Magyar Labdarúgó Szövetség által a budapesti Ötvenhatosok terére szervezett közös meccsnézésre mintegy négyezer ember gyűlt össze, ott nem történt rendbontás." - Aha, én meg most jöttem a hat húszassal...

Amúgy kár, hogy csak az első félidő végéig tudtam maradni, de addig semmiféle rendbontás nem volt, az első gólnál kitörő fergeteges öröm pedig leírhatatlan volt. Blama, hogy a végét így elbaltáztuk...

ProliProfil írta...

Úgye ?

..., hogy nem változott SEMMI, 2006 októbere óta ?

Vagy csupán idősebbek lettek azok, akik már akkor is, és ma is átéltek ezekhez hasonlót.

Okosabbak lettünk az idő múlásával ? Vagy megint elfelejtettünk mindent, szavazók ?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló