A világvége után

Most, hogy sikeresen túléltük a világvégét, újra itt állunk egy új esztendő, egy új lehetőség kapujában. De mielőtt még átlépnénk a küszöbön, és a jövőbe tekintenénk, nézzünk egy kicsit vissza a mögöttünk hagyott hónapokra. Nézzünk vissza, és legfőképp vegyük észre, hogy 2012 úgy, ahogy az előzetesen várható volt, valóban hozott fordulatokat. A gond mindössze csak annyi, hogy az esetek nagy többségében, a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy a változások a jó irányba indultak volna el.

Matolcsy unortodoxia ide, narancsos fényezés oda, az igazság az, hogy a megélhetésért, a hétköznapok túléléséért való küzdelem egy jottányit sem lett könnyebb. Egy évvel ezelőtt, egy hasonló januári napon még sokan azt találgattuk, hogy OV és kormánya vajon képes lesz-e más, új utakra terelni az ország szekerét. Egy évvel ezelőtt még kérdés volt, hogy a narancsos politika mennyire hozhat, és ha igen, akkor milyen gyorsan sikereket. Ma már látható, hogy gyors előrelépésről nem nagyon lehet beszélni, sikerekről pedig még kevésbé.
Van viszont jól hangzó propagandaszöveg. Azonban a szabadságharc meséjét, a most még kicsit rossz, de majd egyszer jó lesz semmitmondó szlogenjét már a legelvakultabb narancshívők sem hiszik el.

Mindeközben, aki tehette, már elhagyta, vagy éppen manapság tervezi, hogy elhagyja az országot. Menekül mindenki, mint egy süllyedő hajóról, és abban a hitben keres idegen földön új hazát, hogy ott majd könnyebb lesz az élet. De a mindennapok arrafelé sem könnyűek, egy kelet-európai bevándorlónak, aki itthon hagyja a családját, pedig pláne nem. Mégis rengetegen mennek, mert még a várható nehézségek dacára is elviselhetőbbnek, biztatóbb perspektívának gondolják az ottani életet, mint azt, ami itthon vár, vagy várhat rájuk.

A balliberált oldal persze hol titokban, hol nyíltan tapsikol minden rossz hír hallatán, amiket aztán a tovább nagyítva és torzítva prezentál az arra fogékony közönség felé. És ne tagadjuk el azt sem, hogy amit csinálnak az működik. Mára akár tetszik, akár nem, de nyugodtan kijelenthető: a liberálisok átvették a kezdeményezést, elfoglalták az utcát. Amire az elmúlt években nem volt példa, az most akkor történik meg, amikor csak akarják. Bármelyik rendezvényükre tömegek tódulnak a terekre. És már az sem számít, hogy azok az arcok is előjöttek, hogy azok az alakok is az össznépi liberális szövetség élére akarnak állni, akik nem is oly rég a szakadékba lökték ezt az országot, akikről még néhány hónapja megvetéssel beszélt a balliberális szavazótábor nagy része is.

2012 hozadékaként kialakult az a helyzet, hogy a magukat jobbközépnek nevezők ugyanúgy hiteltelenné váltak, mint a balliberált elődeik. De sepergessünk kicsit a magunk háza táján is, mert valljuk meg, ott is van mit. Lehet, hogy könnyebb, vagy egyszerűbb lenne, de nem szabad és igazából nem is lehet eltagadni azt sem, hogy az elmúlt évben a radikális oldalon is szinte csak olyan változások történtek, amik enyhén szólva sem vitték előre a nemzeti gondolatot. De ha konkrétabban szeretnék fogalmazni, akkor akár mondhatnám azt is, hogy a nemzeti oldal egy olyan mély gödörbe került, amiből a kivezető út ma nem hogy nem látszik, de legnagyobb baj az, hogy még csak nem is körvonalazódik.

Lehetne finomkodni a szavakkal, de azt gondolom teljesen felesleges. Így aztán mondjuk ki: a radikális táboron belül mára komoly bizalmi válság lett úrrá. Az egyes szerveztek elbeszélnek egymás mellett, divattá vált az elhatárolódgatás, a másik lejáratása, megkérdőjeleződött az oldal prominenseinek hitelessége. Arról már nem is beszélve, hogy a Jobbik vezetése és a tagság jelentős része között áthidalhatatlannak tűnő véleménykülönbség alakult ki a párt belső ügyeinek a megítélésében.

Nem kérdés, pontosabban nem lehet kérdés, hogy világ és benne a mi szűkebb világunk is megérett a változásra. Valami új kell, valami más, de legfőképp minden téren megtisztulás, mert ami eddig volt, az egész egyszerűen nem folytatható tovább.

A fősodratú média nemrég még azt sugallta, hogy december 21-én a véget ér a világ, mivel a maja naptár nem számolja tovább az időt. Pedig a valóság az, hogy ”csak” egy 5125 éves naptári ciklus ért véget. Új korszak kezdődött el, amit a hozzáértők a Nap ötödik korszakának neveznek és ahol majd a spirituális-mentális értékek emelkednek felül a materiális értékeken.

Ha innen nézzük a dolgot, akkor nagy távlatokban valóban új időszámítás kezdődött. Azonban ezzel együtt, vagy ennek ellenére a kialakult helyzet a közeljövőre nézve mégsem ígér túl sok jót nekünk itt a Kárpát-medencében. De mivel mást úgysem tehetünk, menni kell tovább előre, bízva abban, hogy a dolgok, ha maguktól nem is, de talán a mi ráhatásunkkal előbb-utóbb jobbra fordulnak…

Adjon az Isten, szebb jövőt!