„Orbán takarodj!” helyett

Mindenhol az emberek beszélgetéseiben, de az interneten aztán végképp mindent ellep Orbán csúfolása. A hajdani gúnyrajzok mostani megfelelői, a photoshopos és egyéb torzított képek és hozzájuk a néha szellemes, de sokkal inkább bárgyú és primitív feliratok tömegeitől a szemlélő hasfájást kap, és felidéződik, hogy egyszer ugyanezt már átéltük gyurcsányos változatban, és bár a Pojáca nagyjából eltakarodott, de előbbre jutottunk ezzel?

Annyira egyszerű volna, hogy itt egy gonosz és hülye hazaáruló, és ha elzavarjuk valahogy, akkor minden jóra fordul? Kergessük el, jöjjenek vissza a szocik, vagyis tekerjünk még egyet azon a mókuskeréken, amit húsz év óta tekerünk? Nem kell Orbán hívének lenni hozzá, hogy gyanakodni kezdjünk: ki van ez találva, megint a primitív ösztönökre játszanak, mi pedig becumizzuk.

Az Orbán-kormány és a Fidesz-uralom eddigi két és fél évéről nemigen lehet reális, nyugodtan elfogadható összefoglalással találkozni. Lehet, hogy van, de én nem láttam. Pedig ott a rengeteg média. Igen ám, de a kormánypárti tulajdonlásúak eleve kiesnek, mert agitprop, reklám, benyalás, hazudozás. Az úgynevezett „balliberális” (fából vaskarika), igazából zsidó és zsidóbérenc tulajdonlásúak talán még jobban kiesnek, mert ha lehet, még a fideszeseknél is manipulatívabbak. A szólásszabadság jegyében el- és túlburjánzott blogok és egyebek némi reményt nyújthatnának, de ott meg rossz és egyre rosszabb a jel/zaj arány a mérhetetlenül nekiszabadult sok elmebeteg miatt, és ez nagyrészt diszkreditálja az egészet.

Tehát azzal kell szembenéznünk, hogy kevés és megbízhatatlan az információnk. Nézzünk is szembe vele, és ne nagyon képzeljük magunkat annyira Okoskának. Mindez aközben, hogy valósággal belep bennünket az „információ”özön. Marad a vakhit, marad a gyermetegség és velük a korlátlan manipulálhatóság.

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy Orbán eleve tönkre akarta tenni az országot. Egyrészt már az is tévedés, hogy az ország gazdasága az utóbbi két év során ment volna tönkre. A folyamat nagyon régóta (vita tárgya lehet, hogy mióta) kezdődött, csak hát sokan csak most fogták fel. Másrészt hiába a miniszterelnöki poszt és a kétharmad, Orbán mozgástere sokkal kisebb, mint azt hiszik, sőt annál is kisebb, mint amit maga Orbán gondolt róla az elején. Harmadrészt Orbán igenis megpróbált lépni. Jól vagy rosszul, mennyi hibával, kikre támaszkodva, kik ellenében, az mind-mind társadalmi vita tárgya kellene legyen. Normális vita helyett egyre csak hazudozás és lakkozás van kormánypárti részről, primitív anyázás és hülye karikatúrák, illetve ócska demagógia ballib részről, és egyre inkább lakossági részről.

A nemzeti radikális oldal meggyőződésem szerint hibát követ el ennek egy elemével kapcsolatban. Alapvetően tévedésnek tartom Orbán hazaárulónak és a zsidó gyarmatosítók kiszolgálójának való kikiáltását. Látványos és népszerű beállítás, és jól illeszkedik az általános tudatlansághoz – viszont kétélű fegyver, mert a butaság további táplálásából hosszabb távon nem sülhet ki semmi jó.

Nos, nem véletlenül ekézik annyira az Orbán-kormányt Nyugatról és a belső hazaárulói kaszt részéről. Mert Orbán igenis komolyan gondolta a nemzeti-gazdasági szabadságharcot, a gyarmati státusból való kiszakadást. Csak hát belebukott. Úgy bizony, egy idő után belebukott. Ennek a belebukás tényének a közhírré tétele nem volt érdeke sem neki és a Fidesznek és a kormánynak, sem pedig az ellenségnek nem volt érdeke. Rebesgették néhányan, de igazából nem került be a köztudatba. Utána aztán az orrára koppintottak. Kilotonnás erővel. Hogy konkrétan kik, mikor és mit mondtak neki, azt persze nem tudhatjuk, nyilván megvan a kialakult módja. De az biztos, hogy azóta behúzta fülét-farkát, és túlélésre játszik. A zsidóknak a látványos ajnározása és az egyre gyakrabbi megalázkodás is ennek a része. Nem őszinte, hanem kényszer. Ezt most a védelmében mondom, mert ebből látszik, hogy nem az a fajta áruló, mint némelyek gondolják, hanem stratégiát váltott. Igaz, jobbára már csak öncélból, magáért a hatalomért, illetve azért, hogy a zsidó gyarmatosítókat nem érdeklő területeken azért mégiscsak véghezvihessen néhány még megvalósíthatóként megmaradt műveletet. Amik persze ilyenek is, olyanok is…

Fontos még megemlíteni ezzel kapcsolatban, hogy a magyar gazdasági helyzet és életszínvonal 2013-as különösen nehézre fordulása már csak azért is nem kenhető kizárólagosan, de még nagyrészt sem Orbánra, mert döntő arányban a belső hataloméhes hazaáruló kaszt (na de mondjuk ki: budapesti zsidók) által ránk uszított nemzetközi karvalyhatalom kezdett intenzív kiéheztető offenzívába.

Dehogyis Orbánt, pláne a Fideszt kívánom védeni ezekkel. Hanem van néhány nagyon is gyakorlatias oka annak, hogy végiggondoljunk minden ilyesmit.

Egyik az, hogy ha a nemzeti radikális oldalról valakik netán azt képzelnék, hogy mi mindent lehetne és kellene tenni, amiket Orbán nem tett, azok valószínűleg nagyot csalódnának, mert Orbán bizony megpróbálta. Adósságátütemezés kérésétől kezdve sok mindent. Nem nyilvánosan, de nyilván megpróbálta. Csak belebukott, és most nyüszítve kussol. Lehet ám, hogy helyettünk teszi, mert mi is így tettünk volna, és mi is ugyanígy jártunk volna…

Egy másik végiggondolnivaló pedig az lehet, hogy okuljunk a tevékenységéből, és arra figyeljünk, melyik elemben mit hogyan lehetne még a mostani paradigma szűk keretei között is másképp csinálni.
Ostoba anyázás és photoshopos gúnyolódás helyett, mert azzal csak a férgek malmára hajtjuk a vizet.

Orbán pedig azon gondolkodhatna el, hogy mi lenne, ha hirtelen hozzákezdene őszinte lenni. Óriási fegyver lehet a kezében ezzel. Kérhetne kétórás élő-egyenes műsoridőt a köztévében, és elmondhatná, mi mindent élt át a karvalyokkal folyatott huzakodásban. Történelmi erejű volna. És mit tehetnének vele? Lelövik?

Nem teszi meg. Mert gyáva hozzá.