A közérdeklődés és a média figyelme a tragikus kaposvári gyermekgyilkosságra irányul. Olyan mértékben, hogy néha már szinte túlzásnak érezhetjük. Végtére gyakorlatilag naponta történik emberölés, a gagyitévék esti ”híradói” másról sem szólnak. Időnként valamelyik extra figyelmet kap. Két hónappal ezelőtt a Bándy Kata-eset, most a gyermek-bérgyilkosság a gonosz mostohával. A felháborodást az elkövetés brutalitása vagy az áldozat szembeötlő ártatlansága váltja ki.
Csak ezek a tényezők?
Felvetődik egy furcsa gyanú: hátha a kollektív tudat alatt meghúzódó igény van a felháborodási lehetőségre, hogy a lappangó, elfojtott indulatok csatornát találhassanak maguknak a felszínre töréshez.
Magának az ügynek a részletei egyelőre ködösek és bonyolultak. Majd a napi híradásokból fokozatosan tisztább képet kapunk róluk. A nyakatekert felépítésű ”család” szövevényessége azonban máris bizonyos. Nagyon nehéz követni, hogy ki kinek volt és van a kije. A tradicionális, világos és magától értetődő családmodelltől fényévnyi távolságra van. Ezzel nem állnak egyedül, mert a mai világban rengeteg az ilyen.
Kétségtelen, hogy a hagyományos családmodellnek is voltak hátrányai, kényelmetlen kötöttségei, amik különösen az igazából össze nem illő emberek örökre egymáshoz láncolása esetén okoztak problémákat. Ilyenekről szól a fél világirodalom. A másik fele viszont a gyökértelenségről, talajtalanságról szól, és a család intézményének a modern időkben történt megroppanása bennünket inkább már ilyen próbák elé állít. Ahol a családtagok mást akarnak ahhoz képest, mint ami éppen van, ott persze hogy akár szélsőséges konfliktusokig mehet a helyzet a béke és a nyugalom helyett.
Ebben a mostani konkrét bűnesetben például olyan fogalommal találkozhattunk, hogy „a gyermek nevelőapjának az élettársa”. Hát nem abszurd?
„Minden Egész eltörött”.
Az ügy kapcsán elemi erővel harsant fel ismét a halálbüntetés visszaállítását követelők kórusa. Mondhatjuk, hogy gyakorlatilag népakarat jelleggel. Vox populi vox Dei – a nép szava Isten szava. Persze az ellenzők is megszólaltak. Az érvrendszereket ismerjük, hadd ne soroljam elő őket. Zsigerből folyik a vita, és érdemes belegondolnunk, mi fűti ilyen forróra. Mi adja az energiákat hozzá?
Ahogy mondani szokták, a halálbüntetés csak egy dolog. Tágabban nézve az akár drasztikus eszközökkel is megtörténő rendcsinálást jelképezi. Az emberekben óriási igény van a rend iránt. Azért, mert sokan tudva, sokan tudat alatt a rend érzetében és a rend hétköznapi fizikai és nem fizikai meglétében éreznek hiányt. A másik, amiben hiányt érzünk, az a tisztesség. Nehéz volna a tisztességet definiálni, de aki érti, az anélkül is érti, aki meg nem, az úgysem. A kegyetlen gyilkosság az emberekben megnyomott egy gombot, és ráébresztette őket a rend és a tisztesség hiányzására, reagálásképpen pedig ezt úgy tudják artikulálni, hogy követelik a halálbüntetést. Mi mást is mondhatnának, hogyan másképp fejezhetnék ki? Túl bonyolult volna számukra, és ugye a halálbüntetés követelése mennyire kézenfekvő.
Tulajdonképpen nem a halálbüntetést követelik, hanem amit az megjelenít.
A politika volna a megfelelő színtér és eszköz az ilyenhez. De az már rég eltorzult, elidegenedett önmagától, hazugságözönbe fulladt, öncélúvá vált, ráadásul a manipulátorok olyan mechanizmusokat építettek bele az emberek tudatába, amik akadályozzák, hogy az érdekek és a vélemények csakugyan a maguk természetes valójában artikulálódjanak.
A tudatipar mesterműve továbbra is professzionálisan működik, de a társadalmi tudatalatti néha utat tör magának. Úgy, ahogy lehet. Fidesz-vakhívő és Maszop-vakhívő végre közösen követel valamit, közösen fejezi ki az egyébként valóban közös igényét és szükségletét a rend és a tisztesség iránt.
Emlékezzünk csak: az eddigi egyetlen valóban elemi erejű megmozdulás, a taxisblokád is valami megfogható konkrétum, a benzináremelés talaján bontakozott ki. Más kérdés, hogy bizonyos hatalmi erők aztán rátenyereltek. A benzináremelés miatti országos, ugyanakkor pártoskodáson átlépő közös megmozdulás igazából a ”rendszerváltás” iránti elégedetlenséget fejezte ki.
Ha lesz valaha nálunk ismét 1956-hoz hasonló közös fellépés – felkelés -, az szintén valami hasonló konkrétumból nőhet ki. És így léphető túl a néha már reménytelennek tűnő „bal-jobb” megosztás, a hatalommanipulátorok félhetnek is tőle.
11 kommentek:
Függetlenül politikától és tömeglélektantól, ősi és jogos igény: Szemet szemért, fogat fogért.
Csakhogy az elmélet és a gyakorlat itt is könnyen elválik:
Az ostoba (és sokszor aljas) nyomozóhatóság - és vele együtt persze az "igazságszolgáltatás" többi része - gyakran nem a valódi elkövetőket üldözi illetve bünteti. (Melyikőtök szeretné, hogy egy utóbb tévesnek bizonyult halálbüntetés után rehabilitálják?!)
Na innen nehéz okosnak lenni...
Kaiser Ede pl. már - függetlenül attól, hogy egyébként mi gondolunk róla - puszta bírói tévedés okán enyészne...
Még csak a beismerő vallomás, mint feltétel megadása sem garancia semmire, biztos vagyok benne, hogy az "őszinte szobában" eltöltött rövid idő után bármelyikőtök beismerné akár a Kennedy-gyilkosságot is...
Az örök dilemma: Jaj, mi lesz, ha rosszul dönt a bíró?
Sokan nem hajlandóak a kérdésben az orruknál tovább nézni, és csak addig terjednek agyilag, hogy akkor majd biztos őket fogják holnaptól futószalagon a bitófákra küldeni, gyorshajtásért...
Azért halálbüntetést nem mindenkire szoktak kiszabni, annak is megvannak a megfelelő alkalmazási/mérlegelési keretei (átlag, törvénytisztelő ember az életben nem kerül olyan szituba, hogy ennek a lehetőségével kelljen számolnia).
De könyörgöm, nézzük már meg azt is, hogy ahol van ilyen, mondjuk az USA-ban, hány esetről derül ki, hogy téves volt az ítélet. Tízezerből egy-kettő.
Itthon lassan minden hétre jut egy olyan bestiálisan brutális gyilkosság, ahol egyértelmű ki a tettes, mi a szituáció, és az is, hogy mi lenne a helyes retorzió. Nomost vessük már össze az esetleges tévedések és a jogos kivégzések visszatartóerejének súlyát. Közel sem egyenértékű a két dolog.
Állítom, hogy elég lenne egy-két nyilvánvaló esetben alkalmazni a halálos ítéletet és a sok keménylegénynek, akik most röhögnek az igazságszolgáltatáson, rögtön inába szállna a bátorsága, és a kisebb bűncselekmények száma is jócskán megcsappanna (ezáltal pedig számtalan magyar élet menekülne meg, szemben a néhány esetleg tévedésből kivégzettel). Mert ne tessék elfelejteni, hogy a halálbüntetés elrettentő büntetési forma, példát statuál vele a hatalom, nem öncélúan alkalmazza fűre-fára.
De persze az is igaz, hogy aki azt hiszi, hogy a hazai viszonyok helyrehozatalához elég pusztán visszaállítani ezt a büntetési formát, az téved. Ezzel párhuzamosan a nyomozóhatóság, az igazságszolgáltatás és a büntetés végrehajtás teljes személyi és jogszabályi újrastrukturálására van szükség. Ennek hiányában mit sem ér, hiszen a zsaruk most is futni hagyják a bűnözőket, ha el is kapják, a bírák röhejes ítéleteket szabnak ki rájuk, hiába engednének a törvények szigorúbb szankciókat, a börtönökbe pedig lassan a normális embernek is kedve támad beköltözni, mert elviselhetőbbek a körülmények, mint a nagy demokratikus, szabad világban...
Kell a halálbüntetés.
Az élők, és igazak védelmében.
De, ki látott már valódi, tényleges igazságszolgáltatást ?
Idézem valamikori századparancsnokomat : "Elvtársak, az az igazság, hogy nincs igazság!" Szegényem, oltári nagy bunkó volt, de ekkor igazat szólt.
Valami másban kellene törni az illetékeseknek a fejüket, pl. a bűnözők legnagyobb ellensége A MUNKA, körül kellene kutakodniuk. Az, csak nekik ártana. Annyi kaja, annyi fűtés, tisztálkodási lehetőség, fedél a fej fölött, stb. - amennyi meló -.
Ettől még nem halt meg senki, csak a cigány, meg a kilincsorrú.
Gambitnak - azzal azért vitába szállnék, hogy tisztességes ember nem kerülhet olyan szituba - ahogy írod. Dehogynem. Ott van például Tánczos Gábor esete. Az igazi tettes nyilván valami fejes, vagy annak a kis csemetéje lehetett, netán külföldi fejes, különben nem titkosították volna az ügyet. Ha akkor lett volna halálbüntetés, akkor Tánczos Gábort ártatlanul ítélték volna halálra. Szerinted az édesanya, akinek a fiát ártatlanul kivégzik, aztán rehabilitálják, mondván, hogy; Bocsika, tévedtünk! - öröm táncba kezdene ennek hallatán, és azt mondaná, hogy ez így volt jó, mert 1-2 ártatlan belefér? Írod, hogy az USA-ban is egy-két ezerből 1-2-őt végeznek ki ártatlanul. De ki szeretne az ártatlanul kivégzettek bőrében lenni? Netán családtagéban, akinek a rokonát, ismerősét, barátját ölték meg igazságtalanul? Erre biztos azt mondanád, hogy veled ez nem fordulhat elő. Igen, az autósok közül is sokan ezt mondják, és mégis tudjuk, hogy milyen sokan veszítik életüket közúti balesetekben. Egy biztos dolog van a világon, még pedig az, hogy ami egyszer megszületett, az végül így vagy úgy, de el is pusztul. A többire sosem mondhatjuk, hogy 100%-ig biztos.
Tudjuk, hogy a magyar rendőrség olyan, amilyen. Tisztelet a kevés kivételnek, de sajna a massza munkája egy kalapnyit sem ér. Hogy ez kinek a hibája végső soron, az már más dolog, de ettől a tény még tény marad. Aztán persze beszélhetnénk a bírókról is.
És vajon mi lenne a biztosíték, hogy embereket mondjuk nem a politikai érdekek miatt fognak kivégezni, mint ahogy azt tapasztaltuk, láttuk, hallottuk a kommunizmusban?
Félreértés ne essék, nem valami humánus, álliberális dogma miatt berzenkedek kissé a halálbüntetés ellen, hanem a fenti okok miatt.
A megoldás az lenne, ha ezek a gyilkosok életük végéig lakat alatt maradnának, de olyan bánásmódban részesülnének, hogy azt is megbánják, hogy megszülettek. Az eltartásuk, valamint a börtönszemélyzet költségeit, juttatásait pedig ki kell termeltetni velük, hogy az államnak, az adófizetőknek ne kerüljenek pénzbe. Ha valaki erre nem hajlandó, akkor ne kapjon enni, így az egészen makacs gazemberek végtére is indirekt módon mégiscsak elszenvedik a halálbüntetést. Ha ártatlan, becsületes ember rendőri hiba miatt kerül egy ilyen börtönbe, akkor úgy is dolgozni fog, s így életben marad. Az évek során akár ki is derülhet az ártatlansága, s bár az elveszett életét nem adhatják vissza, anyagilag mégis kárpótolni tudják valamennyire.
A másik, meg kellene szüntetni azt a rendszert, hogy egy bűnöző kárpótlást kapjon rendőri tévedés miatt, mint ahogy azt láttuk Cosma gyilkosának esetében. Az USA-ban úgy van, hogy büntetett előéletű ember - ha véletlenül őt tartóztatják le és ítélik el valamiért, amit nem Ő követett el - nem kaphat kárpótlást, mivel az előélete alapján joggal feltételezte a rendőrség, hogy az adott bűncselekmény az Ő számlájára írható.
Kedves Maci!
Nyilván senki nem örülne, ha ártatlanul ítélnék halálra, egy percig se gondoltam és nem is írtam ilyesmit. Valamint nyilvánvaló, hogy semmit sem lehet 100%-ig biztosra venni, de ennyi erővel azon is retteghetnénk mindennap, hogy a fejünkre esik egy versenyzongora a hetedikről, matematikailag annak is nagyjából annyi az esélye (sőt valamelyest nagyobb), mint hogy ok nélkül kivégezzenek... (a Táncos-ügyön kívül kevés olyat tudnék mondani az elmúlt 22 évből, ahol bárkit is potenciálisan kivégeztek volna, és még azt is kétlem, hogy Táncost felkötötték volna)
Ezzel együtt továbbra is tartom, hogy egy-két eset igenis belefér (még ha ne adj Isten, valami fatális véletlen folytán én is lennék az egyik), mert a jogos alkalmazás egy biztonságosabb világot teremtene és visszatartaná a sok beteg állatot.
De, ahogy hangsúlyoztam, nem önmagában. Ezt már részleteztem, többször nem fejtem ki (max. annyit fűznék még hozzá, hogy a többi büntetési forma nem tűnik el ennek bevezetésétől, ahol van rá mód, ott is csak a kirívó esetekben alkalmazzák, ritka az, hogy valakire halált kérnek, pedig mondjuk Amcsiban nem olyan töketlen széplelkek gyülekezete a bírói közösség, mint idehaza).
A rabok eltartása pedig még az önfenntartó börtönökben is valamennyi pénzbe kerül, én pedig már most se szívesen dobom ki az adómat ilyen férgekre.
A kárpótlás teljes eltörlésével ugyanakkor nem feltétlenül értek egyet (lásd pl. annak a fickónak az esetét aki a fekete sereg miatt került sittre), de egy adott összegben maximalizálnám, és pont, annál feljebb nem lehetne "licitálni".
Kedves Gambit!
Ne hidd, hogy nem értem meg az indokaidat. Én úgy vagyok ezzel a kérdéssel, hogy a mostani állapotoknál még a halálbüntetés is jobb, ám szerintem van jobb megoldás is. Ezt próbáltam megfogalmazni. Én eléggé empatikus típus vagyok, és belegondoltam abba, hogy mi lenne, ha az Én hozzátartozómat ölnék meg bestiális módon. Nyilván a kezdeti sokk alatt Én is a gyilkos ízekre szaggatását kívánnám, ám később, hónapok múltán az jutna az eszembe, hogy engem, mint az áldozat családtagját, állandó és életem végéig tartó szenvedésre ítéltek, és a fájdalmat nem csillapíthatja semmi. A gyilkos pedig 5 perc alatt átesik az egészen, és azzal kész. Hol van az Isteni igazságszolgáltatás? Nyilván azt szeretném, ha a tettes is élete végig ugyanolyan lelki kínokat éljen át, mint Én. De mivel meghalt, ez már nem lehetséges, hiszen egy halott embert már nem lehet bántani.
És az áldozat hozzátartozójaként azt sem szeretném, ha ártatlan embert ölnének meg a gyilkos helyett. Az adótartozás nem, de a gyilkosság ugyanis elévül kis hazánkban. Sajnos. (Bár az új törvénykönyvet nem olvastam, nem tudom ebben történt-e változás? De régen így volt).
Tehát kivégeznek valakit ártatlanul, elévül a gyilkosság. A gyilkos jót röhög a markába, mert már nem lehet büntetni. És nekem, az áldozat családtagjaként még azt a lelki kínt is el kell viselnem, hogy a mocsok él, de helyette egy ártatlant öltek meg és tették tönkre annak is a családját?
A másik, a kárpótlással kapcsolatosan. Ha jól értettem, akkor Te arra a motel tulajdonosra gondoltál példaként, akit a Fekete Sereg bántalmazott, zsarolt, fenyegetett, s amikor önvédelemből lelőtte az egyiket, akkor lecsukták? Én nem az ilyen esetekre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy bűnözőknek ne adjanak kárpótlást, hanem olyanokra, amikor egy köztörvényes bűnöző már a sokadik disznóságát követi el, és mondjuk éppen egy olyan üggyel gyanúsítják, amiben véletlenül nem ő volt a ludas. Amire hivatkoztam az az, hogy a Cosma gyilkosságban résztvevő cégéres gazembereknek már más is volt a rovásukon és ugye most kegyetlen gyilkosság miatt állnak bíróság előtt. Mert a sok régebbi disznóság közül egyet éppen nem az egyik vádlott követte el, kárpótlást kapott a Magyar Államtól. Ezt nehezményeztem. Valaki, aki életvitelszerűen a bűnözésből él, ne kapjon kárpótlást. Más a helyzet persze, ha valaki sohasem került kapcsolatba a bűnözéssel, de a körülmények összejátszása miatt tévesen letartóztatják, vagy elítélik. Annak igenis jár kárpótlás, mert így igazságos.
Visszatérve az előző témára egy eset erejéig.
Ha jól emlékszem, kb. 10 éve történt a dolog. Kiraboltak egy benzinkutat valahol Pesten. Jelentkezett egy tanú és megadta egy férfi személyleírását, akit állítólag a rablás időpontjában látott a benzinkúton. Ennek hatására letartóztattak egy fiatalembert, akit a tanú azonosított. Meghurcolták, két évet töltött előzetesben. Lakását szétdúlták, mondván, hogy a szajrét keresik. Menyasszonyát, anyját leribancozták a rendőrök. Mindezt egy ember vallomása alapján. Ekkor vidéken a rendőrök tetten értek egy rablót, aki nem csak azt a bűntényt vallotta be, de a pesti rablást is. Kiderült, hogy a fiatalember teljesen ártatlan volt. A hülye, agyatlan tanú két-három alkalommal látta a benzinkúton (mert kb. negyedévente egyszer odament tankolni a srác)és ismerős volt az arca, ezért Őt nevezte meg a támadóként. A fiú kiszabadult ugyan, de tönkre volt téve az élete. A szomszédok bűnözőként kezelték. Kárpótlást nem kapott, s amikor azt mondta, hogy elfogadna egy bocsánatkérést a rendőrségtől, azt a választ kapta, hogy; - Örüljön, hogy megúszta ennyivel!
Nos, Amerikában pl. azzal védik ki az ártatlanul elítélést, hogy akár tíz évet is várnak a halálbüntetés végrehajtására (halálsoron tartják az illetőt). Valljuk be, ez azért elég idő arra, hogy kiderüljön az enyhítő körülmény, ha van.
Azt értem, hogy empatikus vagy, és a gyilkosnak is hosszútávú szenvedést szeretnél, de ezzel egy baj van: társadalmi szempontból nem hatékony, ha fogalmazhatok így. Kevesebb a visszatartó ereje (annak ellenére, hogy a valódi életfogytosok zöme állítólag évek múlva már maga rimánkodik a halálért), mert a társadalomra nem gyakorol akkora pszichológiai hatást. A sok cigány mit lát szerinted az életfogytiglanból?
Az ő szociokulturális nyelvükre lefordítva a börtön=ingyen lakás (pl. sokuknak a priccs az első saját ágya), ingyen kaja, télire (padló)fűtés, ingyen net, ingyen kondi, haverok, buli, nem kell dolgozni... stb.
A halálbüntetés fegyelmez. Az azt üzeni, hogy ne packázz a hatalommal, mert így jársz. Ezt még a legagyatlanabb cigány és a legelvetemültebb gyilkos is felfogja.
De mondom, ez önmagában nem csodaszer, a rendfenntartás, az igazságszolgáltatás, a jogrendszer és a büntetés-végrehajtás átalakítása (ami teljes! állománycserével kéne, hogy induljon) nélkül semmit sem ér.
A kárpótlásban igazad van, hasonló esetekről pedig én is tudok, de itt megint csak az lenne a megoldás, amit az imént írtam.
Kedves Gambit! Ezekben a dolgokban, és ilyen megvilágításban, azt kell mondanom, hogy teljesen igazad van. Azonban tudomásom szerint a halálbüntetésnek sincs visszatartó ereje. Mert elkövetik a bűntényt, aztán amikor lebuknak és ott állnak az ítélet előtt, akkor és csakis akkor sajnálkoznak, de a legtöbben még akkor is csak az áldozatot hibáztatják. Ezt rendőrök mesélték még abban az időszakban, amikor volt halálbüntetés nálunk. Egy előnye van, ez tény. Hogy az ilyen beteg állatokat kiiktatja végleg a társadalomból.
Az viszont tény, hogy ezt a fajta büntetést csak akkor lehet biztonságosan bevezetni, ha megváltozik nem csak a jogrendszer, de a jog és igazságszolgáltatás is, valamint állománycsere történik mind a rendőrségnél, mind a bíróságokon. (Mint ahogy ezt le is írtad korábban.)
Nekem egy rendőr alezredes mesélte, hogy régen legalább továbbképzéseket tartottak a rendőröknek, ma minderre nincs pénz. Minden rendőr úgy értelmezi a törvényt, ahogy Ő gondolja, nincs egy közös állásfoglalás, egy körlevél, amiben megmagyaráznák nekik a jogszabályt, vagy a törvényt. Ebből adódik, hogy az egyik őrsön komolyan vesznek egy bejelentést, a másikon pedig nem. Szóval magyarázni kell, ugyanis a jog nyelve, teljesen különbözik a normál nyelvtől, a józan paraszti ész kevés. Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor egy évig jogot tanultam.
Visszatérve a rendőrségre, láttam egy nagyon helyes, kedves rendőrfiút, amikor izzadva próbált kitölteni egy nyomtatványt. Annyi volt a dolga, hogy két címet beírjon a roppant egyszerű nyomtatványra. Nem hazudok. 45 percig tartott neki. Ugyanis mértem az időt. Egész egyszerűen szánalmas volt.
Ezek után elképzeltem, hogy például egy ilyen ember kezébe van letéve a döntés arról, hogy egy bűnesetben ki lehet a tettes. Még a hátamon is felállt a szőr.
Kedves Maci!
No igen, én is tudnék ilyen szánalomra méltó helyzeteket említeni, de fölösleges, mindketten tisztában vagyunk a hazai helyzet tarthatatlanságával.
Én már csak remélni tudom, hogy záros határidőn belül jobb lesz. Mindannyiunk érdekében.
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle