Nagyjából négy évvel ezelőtt, 2008. szeptember 15-én, az egyik legnagyobb és legsikeresebb befektetési ház, a Lehman Brothers összeomlásával kezdődött el a pénzügyi világválság. Az azóta eltelt időben sokan, sokféleképpen próbálták megmagyarázni, sokan sokféleképpen próbálták megértetni az egyszerű halandókkal, hogy mi, miért történt, hogy mi, minek a következménye. A magyarázatok az amerikai ingatlanpiaci lufi kipukkadásáról első hallásra tényleg jól hangzanak és logikailag is megállnak. De tényleg ennyire egyszerű lenne az egész?
Nagyjából négy évvel ezelőtt, 2008. szeptember 15-én, az egyik legnagyobb és legsikeresebb befektetési ház, a Lehman Brothers összeomlásával kezdődött el a pénzügyi világválság. Az azóta eltelt időben sokan, sokféleképpen próbálták megmagyarázni, sokan sokféleképpen próbálták megértetni az egyszerű halandókkal, hogy mi, miért történt, hogy mi, minek a következménye. A legáltalánosabban elfogadott és a legtöbbet hangoztatott magyarázat szerint a baj az Egyesült Államokban kezdődött, ahol a lakosság erején felül eladósodott, minek következtében fizetésképtelen jelzáloghitelek keletkeztek. Az értéktelen papírokat aztán az amerikai bankok bonyolult pénzpiaci termékekbe csomagolták, mely plaketteket aztán más, többek között európai bankoknak adtak tovább így fertőzve meg a rossz papírokkal a világ többi részét.
A magyarázat első hallásra egész hihető, főleg ha tudjuk még azt is, hogy anno, még a Clinton-érában, az elnök lényegében bedobta a gyeplőt a lovak közé. Az 1990-es évek elejéig az Egyesült Államokban minden banki termék engedélyköteles volt, azaz a bankoknak minden új terméket, így a lakossági jelzáloghitelt is engedélyeztetniük kellett. Clintonék ezt a kötelezettséget eltörölték, majd hoztak még pár szabályt, amivel kikapcsolták a kötelező hitelvizsgálatot is. Az intézkedések következtében boldog-boldogtalan kapott hitelt, az ingatlanárak az egekbe szöktek az idő haladtával pedig egyre nagyobb lufi keletkezet. Aztán lassan kiderült, hogy a hiteleket sokan nem tudják visszafizetni, egyre több lett az elárverezett ház, aminek a folyamányaként az ingatlanárak akkorát esetek, hogy már az értékük nem fedezte a rájuk felvett hiteleket. Végül az ingatlanpiaci léggömb 2008-ra kipukkadt és a Lehman Brothers képében eldőlt az első dominó.
A magyarázat tényleg jó hangzik és logikailag is megáll. De tényleg ennyire egyszerű lenne az egész?
Ha visszatekintünk 2009 első hónapjaira és megnézzük a gazdasági híreket, akkor azt látjuk, hogy fél évvel a Lehman Brothers csődje után a Nemzetközi Valutaalap adatai szerint már 9000 milliárd dollárnál tartott azon amerikai, angol és az eurózóna néhány nagybankja által összekalapozott kormányzati kötelezettségvállalások összege, amely a rossz hitelek átvállalását célozta. Természetesen a kormányok mindezt közpénzből finanszírozták.
Mielőtt eltévednék a történetben, a visszatekintésben ugye most ott tartunk, hogy az amerikai és azok az európai bankok, akik tudtuk nélkül bevásároltak az értéktelen papírokból összeállított plakettekből, kormányzati segítséggel próbálnak meg kimászni az amerikai lakosság ingatlancsődje okozta válságból.
És ha itt tartunk, akkor számoljunk egy kicsit. A bankok által összegyűjtött 9000 milliárd dollárból, ha a házakat egyenként mondjuk 100 ezer dollárral számoljuk, nagyjából 90 millió családi ház építhető fel. Az Egyesült Államok lakossága nagyjából 310 millió. Mondjuk azt, hogy egy házban átlagosan négyen élnek. Nem kell nagy matematikusnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk valószínűleg nincs is 90 millió darab lakóház az Államokban.
Magyarul az egész egy hatalmas nagy átverés. Az egész ingatlanpiaci csőd, a Lehman Brothers bedöntése csak arra kellett, hogy legyen egy ok, egy hivatkozási alap, ami miatt a bankok, pontosabban a mögöttük álló háttérhatalom állami mentőövért folyamodhatott. És a dolog lássuk be, remekül működik. A bankoknak azóta elég csak megkongatni a vészharangot, a kormányok máris számolatlanul öntik beléjük a pénzt. Pontosabban a közpénzt, amit aztán majd rajtunk, halandó népeken hajtanak be.
Jó üzlet ez. Ugyan volt egy kis áldozat, de kis befektetéssel, végül is nagyon nagy pénzeket szakítottak.
Persze most sokan mondhatnák, hogy nincs háttérhatalom, hogy ez csak összeesküvés-elmélet, semmi más. De ez most tényleg nem az. A bankok mögött offshore jellegű árnyékbankok állnak, aminek ebben az esetben a lényege nem az, hogy egy adóparadicsomba bejelentkezve kevesebbet adóznak, hanem az, hogy az offshore jellegük folytán lényegében ellenőrizetlenül tudnak spekulálni a látható bankokból kiszivattyúzott pénzzel, így természetesen azzal is, amit segítség gyanánt a kormányoktól közpénzből kikényszerítenek.
Csak érdekességképpen. Magyarországon a jegybank által közétett táblázatokban ezeket a vállalatokat, illetve ezek pénzmozgását SCV (Speciális Célú Vállaltok) rövidítéssel jelölik. Ha pedig jobban megnézzük a magyar adatokat, akkor döbbenten állapíthatjuk meg, hogy az SCV-k több pénzeszközt használnak, mint Magyarország egész látható gazdasága, cégek, lakosság, bankok, állam együttvéve…
Ha pedig külföldre tekintenénk, valószínűleg ugyanilyen mutatókat találnánk a többi európai országban is. Miközben senki nem tudja, hogy konkrétan kik állnak a vállalatok mögött, bizonyíthatóan senki nem tudja, hogy mekkora az összefonódás. Persze sejtések vannak, de az semmit sem jelent, annak semmi jelentősége nincs.
És ez csak egy kis szelete annak a mindent átfogó, annak a mindent behálózó globális pénzügyi világnak, aminek mi, átlag halandók az eszközei, vagy inkább a játékszerei vagyunk…
0 kommentek:
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle