Éledezik a szegfű


Salgótarján, Ózd, Kazincbarcika – a félkörívben elhelyezkedő három északkeleti várost politika szempontjából sokáig úgy emlegették, hogy a Vörös Félhold. Szociológiai okokból a lakosságuk rendszeresen az MSZP-re szavazott, mert azt képzelte, hogy az „baloldali”, és az úgynevezett kisemberek érdekeit képviseli. Legutóbb ez a menetrend megzakkant, és az állítólagos szocialisták még ebben a sajátságos országrészben is lebőgtek. Két évre és a Fidesz-kormány alapos bemutatkozására volt szükség, hogy az MSZP életjeleket kezdjen mutatni Ózdon.

MSZP villámcsődület az ózdi városi tévé épülete előtt


Ha valahol, akkor az elmúlt két évtizedben Ózdon indokolt lett volna a tüntetés. Ennek ellenére a Jobbik néhány megmozdulásától eltekintve ájult mozdulatlanság jellemezte a szerencsétlen várost. Némi kis bágyadt színt vitt ebbe néhány nappal ezelőtt az utóbbi időkben teljesen lenullázódott, de immár újjászerveződő helyi MSZP-szervezet kezdeményezése: flashmobot, villámcsődületet rendeztek a helyi televízió épülete előtt, sajtószabadságot követelve.

Tisztázni kell egy fogalomzavart. A sajtószabadság nem azonos a kiegyensúlyozott tájékoztatással, de azzal sem, hogy valakit szerepeltetni kell a tévében vagy az újságban. A sajtószabadság mindössze és csakis azt jelenti, hogy ha valakinek megvan rá a pénze, akkor médiát üzemeltethet, és előzetes cenzúra nélkül azt közölhet benne, amit akar.

Ez a mostani tüntetés tehát valójában nem a sajtószabadságról szólt, hanem arról, hogy az ózdi önkormányzatot uraló fideszes frakció teljesen rátenyerelt a helyi tévére és újságra, és kizárólagosan a saját gyermeteg reklámozójává silányította, senki mást nem engedve szóhoz jutni benne.

Nyilván ismerős ez a jelenség más kisebb vagy nagyobb vidéki városban is. Sőt ide vehetjük a megyei napilapok és a mindenféle regionális vagy települési tévéstúdiók legnagyobb részét. Ezektől eleve nem szabad sokat várni. Mindig is a csicskás szerepét játszották, méghozzá kéjjel és örömmel, a szerephez megfelelően kontraszelektált tehetségű és mentalitású gerincmentes (filézett) személyzettel.

Ám ami Ózdon kialakult, már valóban túlzás. Akár igazuk is lehetne az ál-baloldali ál-szocialistáknak, hogy tüntettek ellene.

Mintegy hatvanfőnyi közönség gyűlt össze, ami a város negyvenezres méretéhez képest lesújtóan kevés, ám a hasonló rendezvényeken megszokottak tükrében nagyjából átlagos. A résztvevők összetétele tipikusan az volt, amit a mindenkori bármilyen MSZP-rendezvényen láthatunk: szandálos-kardigános, vizes fésűvel hátranyalt hajú bácsikák, nyugdíjasklubból toborzott előreszegezett állú harcias nénikék.

Nem szabad lenézni őket. Ezek mind becsületes és őszinte emberek, akik végigdolgozták az egész életüket, és a hátukon hordozták Magyarországot évtizedeken keresztül. Arról pedig nem ők tehetnek, hogy mostanra már fogalmuk sincs a megváltozott valóságos világról, a politika realitásairól, és hogy az általános agymosás eszközt csinált belőlük mindenféle karrieristák számára gyalázatos célok eléréséhez.

A szónok az a Veres András régi elvtárs volt, aki a régebbi MSZMP-pártkádereknek ahhoz a korrektebb részéhez tartozik, akik a „rendszerváltás” után elvitték a balhét, háttérbe vonultak, és nem tolakodtak előtérbe megújulást színlelve.

Elmondta a megjelenteknek a médiával kapcsolatban, amit ilyenkor kell. Könnyű dolga volt, mert az ózdi fideszes csicskamédia annyira irritáló, hogy nem nehéz leleplezni. A bukfenc abban van, hogy mikről nem beszélt, és mik azok, amik a jószándékú, de sajnos tudatlan tüntetőknek eszükbe sem jut.

Az egyik az, hogy amikor 2002 és 2010 között MSZP-császárság volt Ózdon a botrányairól (hamis érettségi-bizonyítvány, hűtlen kezelés és ingatlanpanamák sorozatának gyanúja) országos közröhejjé vált Benedek Mihály polgármester vezérletével, akkor a helyi média egészen pontosan ugyanilyen hitvány és bárgyún csicskás volt, mint most. Hajszálpontosan azonos és egylényegű.

A másik, amiről a szónok és a közönsége megfeledkezett, hogy a helyi önkormányzati képviselőtestületben ott van az MSZP-nek egy képviselője, akinek számtalan alkalma lett volna fellépni a helyi média milyenségével szemben, de soha nem tette, meg sem szólalt a témáról, mindig mindent megszavazott róla együtt a Fidesszel. Nyilván nem ok nélkül… Normális médiát és rendes működést mindig csak a jobbikos (illetve a Csanád-ügy miatt, azóta már független) képviselő követelt. Igaz, nincs is kinevezve mindenféle zsíros posztokba.

Harmadrészt az sem jutott eszébe az MSZP villámcsődület résztvevőinek, hogy ott ül a helyi média felügyelőbizottságában egy delegáltjuk, Kiss Sándor hajdani szoci alpolgármester, és köszöni az érdeklődést, jól érzi magát. Felveszi érte a pénzt, és nem csinál semmit. Meg sem nyikkan. Pedig mennyivel hatékonyabban tudna cselekedni, mint tíz meg tíz villámcsődület együttvéve. Ha akarna. De nem akar. Beéri a különféle pénzekkel, amiket mind a mai napig kap „szoci” létére a fideszes önkormányzattól.

Mindezt a tüntetés résztvevői nem fogták fel. Ők egyszerű emberek. A nem-egyszerű embereknek nyomuk sem volt a tüntetésen. A korábbi MSZP-uralom kisebb-nagyobb grófjai, udvaroncai, tányérnyalói és egyéb számos haszonhúzói nem járnak ilyen helyekre. Ők csak akkor nyomulnak elő nagyon bátran majd, amikor a gesztenye már kikaparódott. Akkor aztán teljes létszámban. Már remegve várják.

6 kommentek:

Maci írta...

Csak az a szomorú, hogy ennyi csalódás, átverés, becsapás után még vannak, akik hisznek nekik. Ez már tényleg szánalmas. És még me fogják csapni őket 100x, 1000x, egymilliószor... és az sem elég. Semmiből nem tanulnak az emberek. A gond az, hogy mi is velük szívunk, az Ő ostobaságuk miatt.

kistutyi írta...

Igaza van Macinak! Az én szomszédom is ilyen hülye, ő magát "baloldalinak" tartja és azt monja "szemenköpné"magát ha változtatna az elvein. A "baloldalnak" köszönheti a nyugdíját, mondtam neki:neked elment az eszed, a nyugdijadért évekig dolgoztál, a nyugdijadnak semmi köze a halszemü libáshoz, ő csak elvett tőled! De ő kitart, ha törik, ha szakad.Már nem törődök vele, ilynek az MSZp-s rajongók, de a Fideszesek sem különbek. Úgy kell nekik, ha nincs egy saját gondolatuk csak az a probléma, hogy mi is itt élünk ebbe a szerencsétlen ide-oda rángatott világban és nem tudunk segíteni se rajtuk, se magunkon.

Alch írta...

Kérem ismertetni az ózdi képviselő testület párt összetételét! És ennek függvényében értékelni annak tevékenységét! És szeretnénk tudni, hogy hány tanácsadói szerződést írtak alá, és kivel? Mert ugye ez közpénzből finanszírozott, és teljesítményt nem ellenőrizhető a polgárok részéről! Legalább tudjuk, kik azok akik "osztják az észt" !

Alch írta...

És miért nem tud egy "villámcsődület"-et összehozni annak a pártnak a képviselője, aki a cikket írta? Miért is nem képes a demokrácia, a demokratikus intézményrendszer védelmében, a szabad vélemény nyilvánítás elleni támadás ellen,a tolerancia és a másság elismerése, az egypártrendszer diktatúrája ellen?

Névtelen írta...


A tabu elpusztíthatatlan?
Nyomtatás
E-mail küldése
Új hozzászólás
Olvasták: 218
Hozzászólások: 0
Az értelmező szótár szerint a tabu:
1. Valamely hely(zet),tárgy, személy megnevezésére, valamely szó kimondására vonatkozó szigorú(babonás) vallási tilalom.
2. Valamely ez nem szabad hozzányúlni, szent és sérthetetlen dolog.
3. Amiről nem szabad beszélni, amit nem szabad említeni.
A magyar népszokásban úgy szól a tabu: „Halottról jót, vagy semmit”. Ha jobban végig gondoltuk volna, akkor hamarabb rájövünk (ami mára világossá vált), hogy amitől annyira féltünk, amiről szólni se mertünk, a baráti megszálló tankok küldője halott!
Nem úgy a tabu. Mert a „gazda” kimúlt, kivonult, de jött helyette a tulajdonos, hogy Ő légyen a tabugazda. Mi következik ebből? Megint hívjuk segítségül a szótárt!
Eszerint a tulajdon:
1. Az anyagi vagy szellemi érték, amellyel valaki sajátjaként, szabadon rendelkezik.
2. Az ilyen értékek jogilag védett birtoklása.
Tehát a tulajdonostól a sajtó esetében sem várhatjuk el, hogy rosszat mondjon magáról (akkor sem, sőt ellenkezőleg, ha ez a rossz igaz is). Ebből egyenesen következik: Ő lesz az, aki meghatározza, amiről nem szabad beszélni, amit nem szabad említeni! Magyarul: Ő határozza meg a tabut, ami láss csodát, ugyanaz, ami régen volt. Érdekből és hozzá nem értésből fakadó, számunkra csak hátrányos el-és megnyomorító tevékenység esik az el- és kimondhatatlan, megírhatatlan tabu alá! lényeglátó

Névtelen írta...

"Lényeglátó"-nak a tabus hozzászóláshoz.

Lásd azt a lényeget, hogy a helyi média a közösség tulajdona. Az önkormányzat maga a lakosság. A képviselők csak képviselik, nem pedig helyettesítik őket. És semmiképpen sen tuljdonosok.
Ismétlem: semmiképpen sem tulajdonosok.

Aki azt képzeli, hogy a megválasztott testület tagjai tulajdonosok volnának, az nem lényeglátó, hanem valami más...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló