A róka és a daru meséje

A feledhetetlen Kóka János SZDSZ-es főminiszterről nekem mindig ugyanaz a jelenet idéződik fel elsőként: egy tévéinterjúban a megszokott önteltséggel az arcán arról beszél, hogy mennyire szereti a Versenyt. Valószínűleg hitte is, amit mondott, és tényleg versenynek képzelte az ő nem mindennapi meggazdulásának a történetét. Pedig dehogyis verseny volt, hanem egészen más. Csak ugye kellett hozzá valami magyarázat kifelé is, önmaguk számára is. Kóka azóta eltűnt szem elől, de a versenyre és a teljesítményre hivatkozás mindmáig elevenen él, persze mindig a nyertesek emlegetik.

Biztos, hogy igazuk van?


Abba a generációba tartozom, akiknek az iskolában kötelezően oroszt kellett tanulniuk. Unalmas és eredménytelen volt, de akadtak benne hasznos részek is. Itt van például a Lisza i Zsuravl című orosz népmese, vagyis A róka és a daru. Az eredetit már nem találom sehol, de íme a magyarított változata:

Találkozik a róka a daruval, s kérdi:
- Hol jártál, daru koma?
- A tónál voltam, hogy élelmet keressek, halat fogjak magamnak. Hát te, róka koma, merre jártál?
- Én is voltam vadászni, a faluban tyúkászni. De tudod, hogy az ételről mi jutott az eszembe? Rendezzünk egy jó vendégséget.
- Jól van, róka koma, kinél rendezzük?
- Előbb nálam, azután pedig nálad. Holnap délben gyere hozzám ebédre.
- Megyek, de nekem hosszú nyakú edényben add az ételt, mert én a csőrömmel tányérból nem tudok enni.

Szerzett a róka másnapra egy kövér tyúkot, és sütni-főzni kezdte. Az ételt azonban úgy osztotta el, hogy a jó falatok mind a tányérba kerültek, a hosszú nyakú edénybe pedig csak egy kis gyenge maradék jutott.

Látta a daru, hogy kinek milyen az étele, de semmit sem szólt, hanem ebéd után ő is meghívta a rókát.

- Na, róka koma, holnap délben te gyere hozzám ebédre.
- Megyek, de nekem tányérban add az ételt, mert én a szájammal hosszú nyakú edényből enni nem tudok.

Szerzett a daru másnapra néhány szép halat, és sütni-főzni kezdte. Az ételt azonban úgy osztotta el, hogy a jó falatok mind a hosszú nyakú edénybe kerültek, a tányérba pedig csak egy kis gyenge maradék jutott.

Látta a róka, hogy kinek milyen az étele, s mérgelődni kezdett. Kérdi a daru:
- Talán haragszol, róka koma?
- Hát már hogyne haragudnék, daru koma, amikor te finom ételt eszel, s nekem csak a rossza jutott!

Felelte a daru:
- Ugyan, édes róka koma, én csak azt tettem veled, amit te tettél velem. Kölcsönkenyér visszajár.

Abban talán nincs vita, hogy az úgynevezett rendszerváltás meglehetősen elfuseráltra sikeredett minden szempontból, és ennek isszuk a levét még most is, sőt a helyzet a tarthatatlanság irányába menetel. Pedig a gazdasági átalakításhoz számos alternatíva állt volna rendelkezésre. A kirakatban szereplő és a kulisszák mögött sunnyogó döntéshozók egészen más forgatókönyveket is konstruálhattak volna a régi gazdasági struktúra lebontásához és az új szerkezet kialakításához. Például olyat, amelyik az ország egészének az adottságaival és fejlődési lehetőségeivel számol. Talán lassabb lett volna az átmenet, talán kevesebben gazdagodtak volna meg hirtelen és nagyon, de a struktúráknak sokkal nagyobb stabilitása maradt volna az átmenet időszakára.

Ehelyett azt a forgatókönyvet választották, ami végül megvalósult. És ami könnyen katasztrófához vezethet, mint azt mára mindenkinek látnia kell. Mert ez volt az érdekük. Nem az ország érdeke, hanem az ő érdekük. Csoportérdek, rétegérdek.

Létezik egyáltalán olyan politikai tényező, hogy „az ország érdeke”? Külpolitikában esetleg igen, belpolitikában leginkább csak néphülyítő lózung. Mindenhol! Nálunk is.

Summa summárum, kialakult az a felállás, hogy a tőke nélküli tőkés rendszerünkben Budapestnek, illetve a Bécs-Budapest földrajzi tengelynek az idegen rablótőkére támaszkodó aránylagos életképességéért feláldozták és eldobták az ország többi részét.
A budapestiek ezt egészen egyszerűen képtelenek megérteni. Nem is akarják. Azt hiszik – mert azt akarják hinni -, hogy ők tartják el az adóikból az ország többi részét. Pedig fordítva van. Azzal, hogy a mostani rendszer csakis nekik jó.

Folyton visszatérő vitakérdés, folyton visszatérő érvelés a gazdagok részéről a szegények felé: „Nem azért vagy szegény, mert én gazdag vagyok. És ha én is szegény volnék, attól te nem lennél gazdagabb.”

Dehogyisnem.

Erről szól a róka és a daru meséje a szűk nyakú korsóval és a lapos tányérral.
És a lapos tányérjukból eszegetők hiába várják, hogy majd valamiféle verseny keretében a daru is megtanul („felzárkózik”) lapos tányérból enni.

Ez a gőgös tudatlanság visz bennünket a katasztrófába.

De akkor már mindenkit egyformán.