Gond van megint

Gond van megint. Mondhatnák ismét újabb rendkívüli probléma vetődött fel.

Most meg a Nemzeti Alaptanterv nem jó.

Nagyon nem.

Olyannyira nem, hogy a Mazsihisz vezetői, Dr. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató, valamint Dr. Schőner Alfréd az Országos Rabbiképző-Zsidó egyetem rektora levélben fordultak Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkárhoz, hogy legyen kedves és gondolja már át a készülő Nemzeti Alaptanterv (NAT) tematikáját, mivel abban szerintük súlyos hiányosságok tapasztalhatók. [az eredeti hírért katt a linkre]

A honi zsidó vezérek ezért a NAT kiegészítésére szólítanak fel annak érdekében, „hogy az iskolákban a magyar történelemhez kapcsolódóan, a zsidóságról folyamatosan oktassanak, és ne csak az ókori Keletről, illetve a Holokausztról”. Feltétlenül szükségesnek tartják továbbá, „hogy a zsidóság szerepéről essen szó a honfoglalás, az Árpád házi királyok, az új- és a legújabb kori magyar történelemben, külön kiemelve pl. az emancipációt, a zsidók gazdasági szerepét a magyar kapitalizmus, és a polgárosodás kialakulásában.”

Azonban nem csak ezzel van gond. A holokauszt oktatása sem az igazi, mert „szerintük a magyarországi holokausztot különálló egységként kell kezelni, és oktatni, s nem elég csak a ’30-as évek végétől, vagyis a zsidó törvényektől ismertetni a történteket, hanem már az 1920-as évektől kezdődően tanítani kell azt a történelmi folyamatot, amely végül is a vészkorszakhoz, a tömeggyilkosságokhoz vezetett”.

Továbbá „meglepő hiányosságnak gondolják, hogy az irodalmi kultúra, irodalmi művek értelmezése kategóriában, hiányzik az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre neve és vele kapcsolatban a magyar történelem legsötétebb fejezetének irodalmi feldolgozása”, valamint „átgondolásra kérik, hogy az Erkölcstan, etika pontban, ne csak az európai civilizáció és kultúra keresztény gyökereiről essen szó, mivel nyilvánvalóan csak is zsidó-keresztény kultúráról lehet felelősen beszélni, hiszen a zsidó kultúra alapvető hatással volt a keresztény kultúra kialakulására”.

A levél végén pedig „kifejtik, hogy e gyökerek tudatosítása, annak hangsúlyozása, hogy az európai kultúra alapját képező Tízparancsolat és a hozzá kapcsolódó törvények a Tóra, az Ószövetség részét képezik, azért fontos, mert ezek ismerete alapvető az európai civilizáció gyökereinek megértéséhez.”

Mit mondhatnánk erre?

… … … …

Azt hiszem, mindannyian egyre gondolunk. Azonban mielőtt elvesznénk az amúgy jogos kurvaanyázásban, mérlegeljük a Mazsihisz kérését és lapozzuk fel a történelemkönyveket. Nézzünk utána, vajon eleink miként gondolkodtak anno a zsidók szerepéről.

Feldmájer szükségét érzi annak, hogy vizsgáljuk meg a zsidók szerepét az Árpád-házi királyok alatt. Vegyük hát elő II. András 1222-ben kiadott Aranybulláját, ami vitathatatlanul a magyar történeti alkotmány egyik legfontosabb törvénye, hisz ez a királyi dekrétum a megszületését követően, a későbbi századokban rendre hivatkozási alap volt Magyarország írott törvénycikkelyeiben.

Itt van mindjárt a 24. cikkely: „Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó kamaraispánok, sókamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek”, de ideidézhetjük a 28. cikkelyt is mintegy érzékeltetve az akkori viszonyokat: „Meg kell szüntetni az izmaelita, zsidó vendégfőúri és egyházi személyek általi pénzszerzés céljából való rabszolga-kereskedelmet.”

Gondolom, az nem lehet vita kérdése, hogy egy-egy történelmi kor világképét, az arra jellemző közhangulatot az adott időszakban élő közéleti személyek megszólalásai, az akkor publikáló írók és költők munkái adják a legjobban vissza. Nem hinném, hogy lenne okunk kételkedni az ő megszólalásaikban, az általuk lejegyzett gondolatokban.

Akkor hát nézzük.

Berzsenyi Dániel 1833-ban, A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairúl című dolgozatában így ír: „...a falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst áru Itatni csupa veszedelem; mert így éppen alkalmat adunk nekik az orgazdaságra, s lehet félni, hogy így azok naprúl-napra szorosabb szövetségbe keveredvén zsiványainkkal, azokat még oly rablásra is vezetik, milyenről azok gondolkodni sem tudtak volna...”

Katona József a Bánk bánkban pedig a következő szavakat adta Tiborc szájába: „…de hisz' a háborúban szabad fosztani. E gondolat legjobbnak látszatott… A jó merániak azt háború nélkül is megteszik; mert hisz' a zsidók eleget fizetnek; akiket tulajdonképpen tán nem is lehetne embernyúzóknak nevezni, - nyúzásra bőr kívántatik, holott azt a merániak magok lehúzták már csontjainkról: így tehát ezek a húsba kenteiének bemetszeni - Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de hisz' arra nem szükség hallgatni, csak haszon lehessen.”

És mindenképpen érdemes még ebből a korszakból felidézni Kölcsey Ferenc igazságát: „Amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.”, de nem mehetünk el Vörösmarty Mihály ma is érvényes gondolata mellett sem: „Mi a zsidó élet - és keresetmód káros befolyását illeti a többi lakosság erkölcseire, a részben magunk is vétkesek vagyunk, őrizetlen hagyván az ország határait s a városokat a mindenünnen betolakodó zsidók ellen, s befogadván őket kocsmárosokul és boltosokul, mert jobban fizetnek, a nép közé, melyet megrontanak.”

Petőfi Sándor pedig így versel a Széphalmon című műben: „... A múzsák egykori tanyája, / Hol most haszonbérlő zsidó lakik? / Azon szobában, / Melyben KazinczyFerenc / Élt s kilehelte tiszta lelkét, / Most piszkos nyávogó porontyok / Henteregnek, / S a szentek szentjéből,nejének / Szobájából ím kamra lett, / Mely ronda lommal van tele. / Ki innen e falak közül! / Félek, hogy a ház rám szakad, / Mert nagy teher nehezedik rá: / Az isten átka.”

A zsidókról természetesen akkoriban sem csak az irodalmároknak volt véleménye. Széchenyi István, akit a történelem a legnagyobb magyarként jegyez ekként vélekedett: „... a legtöbb zsidóban van valami átkozott keverék, amely más fajtákban nem létezik - s amelyet belőlük nem irthatnak ki.”

Kossuth Lajos az Éhségmentő intézetek című munkájában pedig a következőket írja: „A megyékben tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodással egybeköttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földművelő népénél, amellyel legszorosabb egybeköttetésben él, súlyos ostora, a bővelkedésnek telhetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája... (Ezen néptípus) ... kit vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta ... századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzeteknél - kiknek közepette - mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba-él, egybeolvadt, vagy a nationalizmushoz csak egy gondolattal közelített volna... (...) Egész helységeket tudok, ahol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat... (...) Creditum ígéretével betudja tsalni küszöbén s ha egy lépést tett a szegény paraszt, menthetetlen oda van... (...) Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná - valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna.”

Ha képzeletbeli időutazásunk során átlépünk az 1900-as évekre, akkor érdemes a témakörben felidéznünk az akkori Budapesti Államrendőrség 1906-ban kelt jelentését: „Az orgazdák abból a táborból toborzódnak össze, amely Galíciából tömegesen áramlik az ország fővárosába, magával hozza azt az üzér szellemet, amely teljesen megnyugtatja lelkiismeretét, ha a büntetőtörvénykönyv szakaszai között sikeresen járhat tojástáncot... Közbiztonsági viszonyainkra fölötte veszedelmes az oláhországi, orosz, lengyel zsidóságnak egyre tóduló letelepedése. A legmegbízhatatlanabb, legkétesebb elem ez.”

Hogy a jelentés mennyire hűen tükrözi az akkori állapotokat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Babits Mihálytól ránk maradt szövegrészlet: „Az Ószövetség idegen számomra. Mózes barbár regéiben, a család és üzlet patriarchális kapcsolatában, a szerelmi könyvek sűrű érzékiségében, Jób embertelen türelmében, a próféták dühkitöréseiben, az Istennel való nemzeti viszonyban, a Prédikátor cinikus szkepticizmusában, egy magábavonuit fajnak zárt és fülledt levegőjét érzem..."

Egyátalán nem meglepő módon, Hermán Ottó is hasonlóan látta az akkori magyarországi viszonyokat: „Ki merem mondani, a nép erkölcseire, gazdasági sülylyedésére nagyrészben az ortodox zsidók üzleti iránya, eljárása az ok. Aki ismerte a viszonyokat nem egy felső megyében az emancipáció előtt és ismeri ma, az világos képét fogja látni és nyomról-nyomra követheti azt, hogy mily romboló hatást gyakorol az elszigeteltség és egyoldalú irány, mely e felekezetet egyszersmind az ő üzletében egészen különleges irányba szorította, mely képtelenné teszi arra, hogy ő a nemzettel egy etnikai alapon érezze magát, egy cél felé törekedjék, a nemzettel magával.”

Mikszáth Kálmán a Gavallérok című művében pedig kimondja az egyik legfőbb igazságot: „Amelyik ország kiadja a kereskedelmét és a sajtót a kezéből idegeneknek, az elvész, mint Lengyelország. Abcug Dugovics Titusz! Most nem az a nemzeti teendő többé: a zászlót kicsavarni a török kezéből, hanem az írótollat kicsavarni a zsidógyerekek kezéből!”

Ha tovább keresgélünk ezekben az években, akkor ráakadhatunk Kosztolányi Dezső levelére, melyet Juhász Gyulához írt: „Vidékről, távolról el sem képzelheti, micsoda legendás szenvedésen ment át a magyarság a Balázs Bélák és Lukács Györgyök faji zsarnoksága alatt, hogy rongyolódott le apánk, anyánk, míg a másik, választott fajta, amely mártírosdit játszik és jelszókat harsog, milliókat szerzett és ma is kezében tartja az ország irodalmi sorsát. Vizet hordanék a Dunába, ha erről többet beszélnék.”

Aztán még mindenképpen ide kívánkozik Hamvas Béla gondolata: „Barbárság, ősparasztság, szellem, sors, erő, egészség, szegénység, mítosz, természet-pietás, arisztokrácia öszszetartozik. És ez az európai ember életének végső és alapvető tartalma. És ezzel szemben áll az, ami most éppen ledől és összeomlik, - a zsidó-keresztény szellemtelen bosszú intellektualizmusa. Mert a zsidó-keresztény nem szellem, csak intellektus, éspedig démonikus intellektus.” És nem hagyhatjuk ki Illyés Gyula pontos, a lényeget megragadó sorait sem: „Eltölthettél tíz évet vagy akár egy életet azzal, hogy a magyarságot akár nép, akár fajta mivoltában hibáiért ostoroztad, sértegetted, átkoztad, mindez csipetnyi jogot sem ad arra, hogy a zsidóság esetleges fogyatékosságaira csak távolról is célozhass. A láthatatlan tömeg, amelyről azt hitted, már szétfolyt az ország testében, egyszerre eleven egységbe ugrik, s minden egyed úgy feszül feléd, mint a tüskésdisznó lándzsái. Ha véletlenül zsidó vagy, az egység kitaszít magából, megbélyegez és megfojt. Vond kétségbe, hogy harmadrangú írójuk elsőrangú - megszűnik a kritika szabadsága.”

Végül pedig fejezzük be ezt a kis visszatekintést egy Márai Sándor gondolattal: „A zsidókat szidják. Minden hivatal tele van velük, mondják, tisztességtelenek a kereskedelemben, erőszakosak, ízléstelenek, hangosak és igazságtalanok a sajtóban, a közéletben, a politikában stb. (...) A baj az, hogy afféle alzsidók vannak túlságos számban mindenütt, alantas, értéktelen, selejtes emberek." „A fasiszta kivégzések közönsége nagyrészt zsidó söpredékből állt össze, vérszomjas, szemet szemért alakokból... (...) De ez a nagyvárosi, hangos, szemérmetlen és kegyetlen alzsidóság, ez a söpredék, amely az üzletben, utcán, hivatalban képviseli most a zsidóságot, igen nagy veszélyeket idéz föl a megmaradt zsidóság egésze számára.”

Azt hiszem a fentebb idézetteket, akik nem mellesleg a magyarság, a magyar kultúra kiemelkedő alakjai, nem nagyon lehet céltalan antiszemitizmussal vádolni.

Az általuk megfogalmazottak az akkori tapasztalatok fényében íródtak, és mint jól látható, azok egy jottányit sem különböznek a mostani állapotoktól.

Természetesen ezek a gondolatok, ezek az idézetek nem részei a mai magyar történelemoktatásnak, ezért aztán az tényleg elmondható, hogy a Nemzeti Alaptanterv valóban kiegészítésre szorul.

Ha lenne vér Hoffmann Rózsa pucájában, akkor a pofátlan levélre válaszul megajándékozná a Mazsihisz vezetését az Anthologica Antijudaica című kötettel, mondván, hogy akkor ő meg ezt javasolná a kiegészítő rendelkezés alapjának.

Persze ez nem fog megtörténni, de ettől függetlenül még a kötetet érdemes mindenkinek forgatnia. [a kötetért katt a linkre]