Seregszemle

Adjon az Isten!

Augusztus 28-án emlékezni fogunk. Emlékezni arra, hogy négy éve 56 ember a budai Várban esküt tett a Szent Koronára, és ezzel kezdetét vette a Magyar Gárda támadásokkal és küzdelmekkel teli, de dicsőséges története. A megemlékezésre hivatalosan meghívtuk az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda gárdistáit, hogy végre ne külön, hanem együtt tartsunk seregszemlét. Mindkét szervezet jelen lesz.

A rendezvényre, amely délután négy órakor kezdődik a XII. kerületi turulszobornál, várunk minden magyar embert szeretettel, akinek helyén a szíve, aki még nem adta fel, aki hisz Magyarország feltámadásában. Miközben a világ forrong, a nemzetközi gazdaság az összeomlás szélén, a háttérhatalmak kétségbeesetten keresik túlélésük lehetőségeit, létfontosságú, hogy megmutassuk magunknak, a hazának és a világnak is, hogy él még a magyar. Van még magyar kéz, nem néhány, hanem annyi, amennyire szükség lesz, és nem feltartva, hanem tettre készen. Készen arra, hogy ha kell, akkor lecsapjon, ha kell, akkor megóvjon, ha kell, akkor barátsággal szorítsa meg a másik kezet, és ha kell, újjáépítsen mindent.

A rendezvény után, hat órakor a Farkasréti temetőben a már hagyományosnak mondható Rongyos Gárda-megemlékezés veszi kezdetét, ahová szintén mindenkit várunk. [nagyításért katt a plakátra]

Találkozzunk augusztus 28-án!

Szebb jövőt!


Vona Gábor
a betiltott Magyar Gárda alapítója

1 kommentek:

Névtelen írta...

Egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert ha szétszabdalva is, a Gárda az elmúlt években egy sor olyan dolgot tett, amire felesküdtek, reményt adva a magyaroknak. Minden tiszteletem az övék!!!!!!!!
Sokat nyomott a Gárda megléte a Jobbik választási eredményében. Mindannyian örültünk neki. A párt parlamenti munkája a 2/3-os narancsgőg ellenére dicséretes. Vona pártelnöknek minden szava igaz. A képviselők nagy része igyekszik a legjobb tudása szerint dolgozni. Sokat kell még fejlődniük, de hát kinek nem.
Vannak olyan képviselők, akik egyszer, vagy egyszer sem szólaltak fel. Kérdem én, hogy ezek mit keresnek ott? Az egyik ilyen fiatalember, mint megtudtam, a párt igazgatója. Jobb lenne ha nem ülne a ott a padsorokban, mert egy nagy nulla. Sajnos amilyen jól szerepel a párt a parlamentben, úgy épül le szervezetileg. Komoly belharcok dúlnak a megyékben. Az utóbbi egy-két évben sokan belopakodtak különféle szintekre. Többségük pénz és hataloméhes kalandor. A szervezetek régi tagjai el vannak keseredve, mert azzal hogy a párt vezetése beült a parlamentbe, elfelejtették az alapszervezeteket. Óriási hiba. Felmerül a kérdés, hogy Vona tud-e erről. Nem tudni. Hogy a pártigazgató tudja? Igen, biztos tudja, de mégse mennek a dolgok. A gárdisták közül sokan elveszítették munkájukat, eljárás alatt vannak. A párt jogsegély szolgálata segít ahol tud, de kevés. Amikor lesz ez a rendezvény, valószínű hogy az alapító tagok közül többen lesznek ott, hogy ebből is politikai tőkét kovácsoljanak maguk számára.( Tisztelet a kivételnek.) Azért írom ezt, mert a jobbikos és gárdista ismerőseim megismerték jól ezeket az alakokat. Van köztük hatalomra éhes uniós képviselő, és több pénzéhes, sunyi alak is. Talán Vona Elnök Úr nem olyan. ( Igaz hogy Kádárt is hasonlóképpen mentegették hívei, amikor azt állították, hogy rossz tanácsadói vannak.Végigéltem azt a rendszert és ezt a dumát én is elhittem.) ) Mindenesetre örülnék, ha a jobbikosok és a gárdisták önvizsgálatra késztetnék a vezetőket, mert ha nem akkor nagy baj lesz. Oda a remény a nemzeti oldal számára. Nekem már mindegy, mert nyugdíjas vagyok, de nem mindegy a jövő nemzedéke számára, hogy a Jobbik mivé válik.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló