Csak rajtunk múlik

Amióta OV a repülőajtóig kísérte Ven Csia-paot, majd bő nyállal búcsúcsókot nyomott az ülepére, azóta egyre nagyobb hullámokat vet az a vita, ami a magyar-kínai kapcsolatok hogyantovábbjáról indult el a honi sajtóban. Ha beleolvasunk az újságcikkekbe, ha kinyitjuk az internetet pro és kontra egész elgondolkodtató véleményekkel, és persze meglepő álláspontokkal találkozhatunk.

Abban, hogy a narancsosok szembeköpve korábbi kijelentéseket, most Kína legfőbb csodálójává léptek elő, abban talán nincs is semmi meglepetés, hisz a köpönyegforgatás mára már szerves része lett a fidesz politikai pályafutásának.

Azonban az már érdekesebb kérdés, hogy az örökös ekézés után most Gyurcsány megdicsérte OV-t az együttműködés tetőaláhozásért, az meg pláne, hogy mi radikálisok, pontosabban a Jobbik teljes hallgatásba burkolódzott, a legnagyobb radikális hírportálok pedig kissé indulatosan, egymásnak homlokegyenest ellenkező módon kommentálják az eseményeket.

Az Kurucon Florian Geyer „Free Tibet” logóval ellátott cikkében „egybites hazaffyak”-ról, a „radikális tábor Kína-imádó részéről” ír, akik balga módon elaléltak „az olcsó strandpapucsok államának partnerségétől”. A Hunhíren pedig „Otthon balhézzatok, befogadott tibeti gecik!” címmel jelenik meg írás, mely a megállapodás fontossága mellett áll ki és bőszen helyeseli a Tibet szabadságáért tüntetők elhallgattatását. [a cikkekért katt a linkekre]

Természetesen nem itt és nem mi fogjuk feloldani az ellentmondásokat, de néhány dolgon azért érdemes elgondolkodnunk. Szerintem az nem lehet kérdés, hogy Magyarországnak nyitnia kell a keleti piacok felé, és azt gondolom, az sem lehet vitatéma, hogy minden olyan együttműködés és kapcsolat, ami lazít a cionista-globalista függőségen érdeke az országnak. Talán innen érdemes elindulni és elsődlegesen ebből a szemszögből kéne vizsgálni mindazt, ami történik.

Kína ma a világ vezető gazdasági hatalma. Nem függ a zsidó tőkétől, az ottani gazdasági folyamatokat nem befolyásolja a spekulatív hitelminősítők ilyen-olyan minősítgetése. Tele vannak pénzzel, amit be akarnak fektetni, és legfőképp tovább akarják növelni befolyásukat a világ gazdasági folyamataira. Ehhez találtak most egy újabb partnert Magyarországban. De azért ne legyünk naivak se. Kína nem OV két szép szemért, vagy a magyar nép iránti baráti szeretetből akarja nálunk megvetni a lábát. Nekik is csak a saját érdekeik a fontosak, őket is csak a saját hasznuk érdekli.

A kínai vezetés pontosan tisztában van vele, hogy a Magyarországon összeszerelt gépekre, berendezésekre, eszközökre, a magyar logisztikai központokból szállított árukra már nem vonatkozik az unió kereskedelmi kvótája, így sokkal könnyebben és sokkal nagyobb mértékben juttathatják el termékeiket az EU piacaira. Nekünk pedig tisztába kell lennünk vele, hogy ez mennyit ér, hogy ennek mi az ára.

És persze nem szabad hagyni, hogy megint gyarmatosítás kezdődjön, csak most a zsidók helyett a kínaiak tegyék ezt meg. Olyan gazdaságpolitika kell, ami kizárólag a magyar gazdasági érdekeket veszi figyelembe. Nem lehet Hankook-effektus, a kínai érdekek egyoldalú kiszolgálása, megalázkodás, alamizsnáért könyörgés.

Nincs szükség arra, hogy újra eljátsszuk az EU-csatlakozás során elkövetett hibákat, hogy megint megkössük a számunkra előnytelen alkukat. Nem engedhetjük meg, hogy ismét másodrendű szereplők legyünk a saját hazánkban. Igazi, egyenrangú partneri kapcsolatot kell kiépíteni, ahol mindenki számára, de legfőképp számunkra előnyös üzletek születnek.

Azonban, hogy a fenti kívánalmakból majd mi, és miként valósul meg, az nagyon-nagy kérdés és azt sem szabad eltagadni, hogy nagyon sok a kockázat is, hisz egy ekkora ország, ilyen óriási gazdasági potenciállal simán letarolhat itt mindent. A jelenlegi és a következő kormányok felelőssége lesz az, hogy miként élünk majd a lehetősséggel, bár azért azt tegyük rögtön hozzá: a korábbiakból kiindulva nagyon optimistának kell lennünk most ahhoz, hogy higgyünk abban, hogy minden a fentiek szerint alakul majd. De ettől függetlenül azért az mégiscsak tagadhatatlan, hogy ez egy óriási lehetőség, ami ha okosan élünk vele valóban elmozdíthatja az ország szekerét a holtpontról.

Így hát szerintem ugyanúgy korai még hozsannákat zengeni, mint arról beszélni, hogy egy újabb „igába hajtjuk fejünket”. Egy 1,3 milliárd lakosú ország most bekopogtatott az ajtón. Csak rajtunk múlik, hogy hogyan fogadjuk. Hogy csak az előszobáig engedjük, vagy rögtön a hálóba, hogy csak kezet nyújtunk, vagy azonnal letérdelünk, és tátott szájjal, gyors mozdulatokkal elkezdjük gombolgatni az óriás sliccét…