A rendszer ellenzéke?

Csillogó szemekkel gyülekeztek a proletárok pénteken az Erzsébet körúti Corinthia Grand Hotel Royal előtt, hogy mihamarabb bebocsátást nyerjenek az ötcsillagos szálloda elegáns nagytermébe. A bejárat előtti kisebb tömegben feltűntek a munkásosztály ismert képviselői, mint Vitányi Iván, Kósáné Kovács Magda, Vadai Ágnes, Molnár Csaba és Szabó Zoltán, de képviseltették magukat az értelmiség olyan prominens személyiségei is, mint Debreczeni József, Czeizel Endre, Ranschburg Jenő vagy akár Ungváry Rudolf, hogy részvételükkel tovább emeljék a délután hitelességét és ünnepélyességét.

Miután mindenki elfoglalta a helyét a zászlóerdővel díszített színpad előtt, nagy taps közepette a konferanszié, Vágó István a mikrofonhoz lépett. Hogy megadja a délután intellektuális kezdőhangját a mitikus hősről, Philoktétészről, Héraklész fegyverhordozójáról kezdett beszélni. Hosszas, már-már unalomba fulladó körmondatok végén, aztán végül kinyögte azt az egy mondatot, amit az agyhalottak serege már oly türelmetlenül várt: „következik Gyurcsány Ferenc”. [a teljes Vágó monológért katt IDE]

[A teljes beszédért katt IDE]

Miközben a kiváltságosok a Corinthia nagytermében itták Elqró szavait, aközben a slepp a Jókai utcai emeszpé székház kistermében, a kivetítők előtt ünnepelte a szerintük legnagyobb baloldali demokrata gondolatait. A nagy tapsikolás mellett egyátalán nem tűnt fel nekik a helyzet abszurditása, hogy az a valaki, aki a kivetítőkön a hétköznapok viszontagságairól szónokol, pár száz méterre tőlük, egy olyan luxushotelban beszél, ahová a magyar átlaghalandó valószínűleg soha nem fog bejutni, ráadásul olyanok előtt, akik a legnagyobb okai annak, hogy mindez így van.

De ez ott a Jókai utcában senkit nem érdekelt. Ők töretlenül hisznek Feriben, a patásördög Orbánban és a nácijobbik mesében. Nézik a műsort, tapsolják a színjátékot, de nem tűnik fel nekik, hogy a díszlet, az előadásmód lopott, hogy az megtévesztésig hasonlít OV szerepléseihez, hogy Elqró most már betegesen és egyátalán nem titkoltan próbálja utánozni a főnarancsos megszólalásait.

És nem kapja fel a fejét még akkor sem senki, amikor Feri a nagyívű beszéd felolvasásakor a következő sorokhoz ér: „…ha volt politikus Magyarországon, aki tisztába akarta tenni a párfinanszírozást, aki küzdött a pártpénztárnokok világával, annak erkölcsével és kultúrájával, aki úgynevezett köztisztasági csomagot terjesztett be, hogy egyszer és mindenkorra véget vessünk a gyalázat rendszerének, akkor ez a politikus, akkor ez az ember én voltam…”

Nem reccsen a mennyezet, nem törik meg a taps lendülete. Egyátalán nem történik semmi, a műsor megy tovább. Mindeközben a pártszékház raktárában egy takarítónő üres nokiás dobozokat dobál néhány whiskys doboz tetejére, majd gondosan leporolja a Hunvald, Hagyó és a többiek című börtöntablót. Aztán a teremben valaki feljebb csavarja a hangerőt, így ezután már az egész épületben tisztán hallatszik: „nem szakítunk, hanem átalakítunk. Nem új pártot alapítunk, hanem az MSZP-ből csinálunk új pártot. Baloldali pártot, demokratikus pártot, erkölcsös pártot, hazafias, európai pártot…”

Vastaps. Összeölelkezés, felállva ünneplés…

Az emeszpé marad, Gyurcsány marad. Új szelek fújnak, a régi seggekből – vághatnánk rá az egészre, ha csak felületesen le akarnánk tudni Elqró pénteki megmozdulásának értékelést. Azonban ennek a színjátéknak van, vagy lehet más olvasata is. Talán érdemes feltenni azt a kérdést, hogy vajon kinek az érdeke fenntartani a szélesebb tömegeknek azt a látszatot, hogy a honi politikai világban csak a Gyurcsány-féle demokraták és a narancsos orbánisták léteznek? Hogy nincs más alternatíva? Hogy vagy az egyik, vagy a másik az, ami számításba jöhet?

A kérdés természetesen költői, és arra mindannyian tudjuk a választ. Arra viszont már kevésbé, hogy hogy lehet ezen változtatni, hogy hogy lehet jól látható alternatívát szélesebb tömegeknek is felmutatni. Éppen ezért talán érdemes lenne a radikális stratégáknak is elgondolkodni azon, hogy mitől van az, hogy minden ismert előzmény ellenére egy jelentős réteg még mindig Elqróban látja a felemelkedést, ami nagyjából ugyanolyan döbbenetes, mint az, hogy még mindig kétharmaddal választanák meg a népek a narancsosokat…