Szándékos átverés, vagy csak emberi felelőtlenség?

Az elmúlt napokban egy egészen döbbenetes adatsort hozott nyilvánosságra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), amelyből az derül ki, hogy a közeljövőben akár egymillió ember is utcára kerülhet a banki hitelek bedőlése miatt. Gondolom, most sokan rámondják, hogy ez hülyeség, hisz a kormány kilakoltatási moratóriumot hirdetett, és így senki nem kerülhet az utcára. Azonban ez nem igaz. Egészen egyszerűen azért, mert a kilakoltatási moratórium nem egyenlő sem az adósság felfüggesztésével, sem annak eltörlésével.

A médiában kommunikált kormányzati duma kétségtelenül nagyon jól hangzik, de az nem más, mint egy félinformáció, amit a bajban lévő tömegek egyátalán nem gondolnak végig, és azt hiszik, hogy megmenekültek a legrosszabbtól. Pedig nem. Az majd csak ezután kezdődik.

A PSZÁF számai és a szakértők tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a nem fizető adósok egy része nyugodtan hátradőlt a narancsosok által bevezetett kilakoltatási moratórium hallatára, s nem fizeti a törlesztőrészleteket. Azonban azzal már nem foglalkoznak, hogy a végrehajtások változatlanul tovább zajlanak, legfeljebb csak az adósok nem tudnak róla. Nem tudják, hogy tartozásuk továbbra is van, sőt egyre nagyobbra duzzad. A mértékét pedig nemcsak az elmaradt törlesztés és késedelmi kamatok növelik, hanem az is, hogy nincs végrehajtási moratórium, azaz a végrehajtás költségei is folyamatosan rárakódnak a tartozásra.

Sajnos csak nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy a kilakoltatási moratórium mellett a kormány már végrehajtási moratórium nem hirdetett. Tehát minden a megszokott eljárás szerint zajlik most is. Nincsenek felfüggesztve és befagyasztva az adósságok, így azokat a további növekedés mellett is vissza kell fizetni a bankoknak.

A törlesztőrészleteket nem fizető, de mégis nyugodt adósoknak nem árt tudni, hogy ugyan nem lakoltatják ki őket, de ha már a végrehajtás stádiumában jutottak, akkor a végrehajtó minden hónapban megkísérli elárverezni a lakást, s annak költségét folyamatosan ráterheli az adósra. Jelen esetben mindössze annyi történik, annyit jegyeznek be, hogy a végrehajtást a kilakoltatási moratórium megakadályozta. Az eljárás azonban minden hónapban újra és újra lezajlik, és annak költségei tovább növelik az adósság mértékét.

A bankok tehát ugyanúgy lefolytatják a végrehajtási procedúrát, mint eddig, és akár el is adhatják a tartozásokat más követelés-behajtóknak, így mire lejár a moratórium, már meglesz az ingatlan új tulajdonosa, aki azonnal megkezdheti a kilakoltatást.

Rengeteg család életét évtizedekre is tönkreteheti a devizahitelek válsága, mert még akkor sem biztos, hogy véget ér a rémálom, ha elárverezik a lakást. Sok ingatlan ugyanis már nem ér annyit, mint amennyi hitelt felvettek rá, ezért sokaknak még albérletből is törlesztőket kell majd fizetni egy más tulajdonában lévő lakásra.

Nem oldotta meg a problémát a bankok ajánlata sem, miszerint egy bizonyos időszakra kevesebbet, vagy egyáltalán nem kell fizetni a hiteleseknek. Ez ugyanis azzal jár, hogy tovább emelkedik az a törlesztőrészlet, amit az adós már korábban sem tudott kifizetni. "Kaptak még hat hónapot arra, hogy biztosan bedőljön a hitelük" – mondta ki a döbbenetes valóságot Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjai Egyesületének (BHKE) főtitkára.

A BHKE szerint jelenleg Magyarországon 105 ezer olyan ingatlan létezik, aminek a tulajdonosa már több mint 90 napja elmaradt a részletek fizetésével. Ha ehhez hozzávesszük még azt a több mint százezer szerződést, ami a moratórium ideje alatt már korábban bedőlt, és még hozzáadjuk azt a közel százezer ügyfelet, akik jelenleg harminc napon túli késők, akkor mindez azt jelenti, hogy a mai állás szerint mintegy 300 ezer ingatlan szinte menthetetlen.

Azaz, ha háztartásonként három emberrel számolunk, akkor több mint egymillióan kerülhetnek utcára a kilakoltatási moratórium lejárta után…

Ha összeesküvés-elméleteket akarnánk gyártani, akkor rámondhatnánk, hogy a narancsosok és a bankok szándékosan tévesztik meg a népeket, ami mondjuk még elő is fordulhat, azonban annak a felmérésnek az eredményét, amit BHKE készített pár napja, már csak az idiotizmussal lehet magyarázni. Az egyesület ugyanis véletlenszerűen megkérdezett 500 főt, hogy szándékoznak-e valamilyen hitelt felvenni a karácsonyi ünnepek kapcsán.

A válaszadók közül 297 fő adott igenlő választ…

5 kommentek:

mborsik írta...

Egy linket tudsz dobni a PSZAF-felméréshez?

eSzeL írta...

Cion bölcseinek jegyzőkönyvei :

14. Mindent megtenni annak érdekében, hogy a határozatok és rendeletek, legyenek azok jogi, gazdasági vagy szervezeti jellegűek, megfelelően pontatlanok legyenek.

Herne írta...

Azok az emberek odafenn nem hülyék. Azok profi üzletemberek. Ráadásul több százan vannak, hisz' parlamentáris demokrácia van. Azt hinni, hogy az a több száz szakember ekkora bakit követett volna el, nagyjából olyan, mint a Télapót hibáztatni, amiért nem kaptam Ferrarit hatodikán. Egyszersmind rendkívül jellemző a megvezethető emberi gondolkodásmódra.
Ellenben ha logikusan gondolkodunk, akkor felismerjük, hogy ha a hétköznapi életben is biztosra mennek az emberek akár 100 forint ügyében is, még a saját családtagjaikkal szemben is, akkor olyan magas szinteken ez hatványozott mértékben igaz. Ezt az egyenes arányosságot kéne felismerni a tömegeknek, és nem azt hinni, hogy fordított arányosság áll fenn, és minél feljebb vannak az emberek, annál egyenesebbek és becsületesebbek. Épp fordítva van: nagyobb tét, nagyobb svindli. Az ingatlanbiznisz pedig a legjövedelmezőbbek egyike. Most, hogy kezd lecsengeni a válság, ezek az ingatlanok sokkal többet fognak érni azoknak, akik most fillérekért megveszik az árveréseken. Ez egy előre kitervelt és mesterien végrehajtott biznisz.

A kérdés a következő: hagyni fogjuk-e azt is, hogy egymillió honfitársunk, a lakosság egytizede, az utcára kerüljön? Mert persze ezek nem cigányok, azok önkormányzati kégliket laknak le havonta. Ezek magyar emberek.

A lakosság egytizede otthon nélkül: ilyen még nem volt a történelem folyamán. Vajon ezt is velünk lehet megtenni elsőnek?

zsé írta...

Valószínűleg ebben a hatalmas számban benne vannak azok is, akik ugyanekkora körültekintéssel szavaztak - rólad, rólam.

Az átverés természete olyan, hogy akit átvernek, csak a végén döbben, és rendszerint nagyot... ráadásul egy kényszerhelyzetre kialakított átverés-lájk ez a téma.

@Herne: persze, hogy hagyjuk és nem, nem magunkkal tetetjük meg először.

Zeki írta...

mborsik én ezt találtam:
http://www.pszaf.hu/data/cms2186727/Kockazati_jelentes_2010_junius.pdf

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló