Rémálom a Szemlőhegy utcában – 2523. rész

A tegnap hajnalban újabb résszel gazdagodott a Rémálom a Szemlőhegy utcában című tragikomédia, mivel a hétvégén történetek olyannyira megviselték a főhőst, hogy rettegésének legújabb fejezetét csak egy érzelmektől cseppet sem mentes blogbejegyzésében volt képes feldolgozni. De így végül is mindenki jól járt. A napi rettegésadagjukat féltők megkapták a dózist a legnagyobbtól, Elqró pedig ismét továbbépítgette a hatalom által meghurcolt mártír képet, amit már hónapok óta, megállás nélkül tökéletesítget.

A szappanopera legújabb része a Kötcséről hazafelé vezető úton kezdődik, ahol Klára telefont kap egy titokzatos idegentől, akinek nagyon, de nagyon bizalmas információi vannak a Ferenc ellen készülő rendőrségi eljárásokról, amiket még aznap mindenképpen el kell mondania.

Az autó ezután gyorsan zabálja a kilométereket és az Apró-villa fényei hamarosan feltűnnek a távolban. Gyors kipakolás és már ott is a titokzatos régi barát, aki annyira régi, hogy Klára is csak száz éve, még az egyetemi évek alatt találkozott vele utoljára, Ferenc pedig még soha ne is látta. De most itt van, mert tudja, hogy itt kell lennie. Mert baj van, mert megtudta, hogy mire készül a Polt.

„Gyors leszek, látom, hogy nem ez a legjobb pillanat, de el kell mondjak valamit. Van egy ügyész barátom. Régi barát. Nem tudja, hogy ismerlek benneteket, illetve Klárát. A napokban beszélgettünk. Azt mondja nekem, hogy a Gyurcsányt nem lehet 2006 ősze miatt megvádolni. Semmi sincs a kezünkben. Most akkor minden erővel Sukoróval kell kezdeni valamit, ezt üzente a Polt. Nem tudom, hogy ez fontos-e, de gondoltam el kell mondanom. Aztán meg vigyázzatok magatokra.”

A szavait dermedt csend kíséri, de mire felocsúdnak az ismerős idegen már el is hagyta a házat.

„Polt Péter hivatalba lépett. Tényleg politikai megbízást teljesít?” – tette fel a kérdést Ferenc, majd továbbgondolta a hallottakat: „Tényleg üzent már előre, hogy az én fejemet akarja Sukoró ügyben? Nem tudom. Egy általam is ismert kollégája meséli, hogy Polt nem egyszer azzal a megjegyzéssel döntötte el az előtte lévő ügyeket, hogy „a fiúk így akarják”. Igaz lehet ez? Tényleg a fejemet akarja?”

A megválaszolatlan kérdések hidegen visszhangzottak a falakon, Feri és Klára pedig csak szótlanul ültek „az adventi mécsesek félhomályt hozó fényében. Szürreális volt az egész.” [az eredeti Elqró blogbejegyzés ITT]

Vagy inkább szánalmasan röhejes - tehetnénk mi hozzá, mert ez a történet még gagyibb, mint a megtalált ceglédi kislány esete. Úgy látszik Elqró kezd betojni, mivel az igazi pofára esés képe egyre gyakrabban ragyog fel a szeme előtt, pedig szerintem olyan nagyon sok félnivalója sajnos ezután sem lesz. Még akkor sem, ha az ország többsége már réges-rég azt szeretné látni, ahogy a tévében, főműsoridőben rabszíjon vezetve mutogatják.

Ha a narancsosok el akarták volna kapni, már megtehették volna, de ez, mint látszik nekik sem érdekük. Gyurcsány egyelőre nagyobb hasznot hoz, ha szabadlábon van, és nap, mint nap eljátssza a gyermeteg játékait. Most éppen a rettegők rettegőjét, a várható koncepciós perek áldozatát, akit majd ártatlanul meghurcol a hatalom. Aztán majd hónapok múlva, széttárt karokkal kiállnak és elmondják, hogy még sincs semmi, amit fel lehetne használni ellene.

A lényeg, hogy a show menjen tovább. Hogy legyen egy kis szoci rettegés, egy kis narancsos keménykedés. Az pedig már egy egész más kérdés, hogy az egész színjátéktól egy jóérzésű ember egyszerűen elokádja magát.