Narancsos vitézek. Horthy forog a sírjában

"Meghatottan nézek végig soraitokon. Szeretettel üdvözöllek Benneteket, mint nagy és nehéz idők közepette fajunk legjobbjait" – kezdte beszédét Horthy Miklós kormányzó 1921. augusztus 20-án, melyet az általa alapított Vitézi Rend első avatásán mondott, majd így folytatta: "A Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitézséggel párosult honfi erényt, megtartani a nagy idők legjobbjait és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül bennük és utódaikban a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésre."

Ahogy az ember olvassa ezeket a sorokat, szinte önkéntelenül is a múltba réved és azokra az időkre gondol, amikor ezek a gondolatok még tényleg jelentettek valamit, amikor ezek a mondatok még a valóságot tükrözték. Aztán eltelt közel kilencven év és az egész szép lassan semmivé vált. Mára pedig eljutottunk oda, hogy az egész nem lett más, mint gyalázatos paródiája annak a nemzeti gondolatnak, amit Magyarország legutolsó igazi államférfija létrehozott.

Horthy Miklós szombat óta valószínűleg forog a sírjában, és onnan föntről elképedve nézi, hogy utódai mivé változtatták azt a kezdeményezést, ami arra volt hivatva, hogy összegyűjtse és egyben tartsa a nemzet legjobbjait. Szeptember 25-e óta sajnos már nem lehet Vitézi Rendről és annak tiszteletéről beszélni, mert olyan már nincs. Csak egy ilyen nevű gittegylet van még, amit a narancsosok megvettek kilóra, hogy aztán magukat tüntetgessék ki most éppen egy vitézi nagykereszttel, mert manapság ez a menő.

Gyalázat, hogy ez meg tudott történni, gyalázat, hogy a rend tisztességes tagjai hagyták ezt. De ennek ma már igazából nincs semmi jelentősége. Ami történt, megtörtént. A Magyar Advent Templomban tartott vitézavató ceremónián a rend Jubileumi Ezüst Nagykeresztjét adományozták Semjén Zsoltnak, Harrach Péternek, Tarlós Istvánnak, Makovecz Imrének és Széles Gábornak is.

„A vitézség a külsőségek és nemes tetteken kívül mélységes lelki háttérrel is rendelkezik, hiszen példát kell mutatniuk a keresztény értékrend alapján is, mi a helyes tett, értelem és akarás – nyitotta meg a ceremóniát Takaró Károly nyugállományú tábori püspök, majd átadta a szót a Rend főkapitányának:

„A kormányzó, rendünk alapítója jött és győzött, olyan volt az ország számára, mint akit Isten küldött. Horthy Miklós vállalta a jogfolytonosságot az ezeréves királyi hagyományokkal, s a nevével fémjelzett, 24 éven át tartó rendszerben a magyarság érdekei, a tisztesség és becsület kerültek előtérbe. Horthy vitézei talpra állították az országot, és ezt teszik utódaik is. Én magam is legalább ennyi kormányzási időt kívánok az új, nemzeti, keresztény-keresztyén kormányunknak” – adta elő a csontig nyalást Vitéz Várhelyi András, a Rend főkapitánya.

Persze most fel lehetne tenni egy sor kérdést, hogy ezeket mégis milyen alapon, hogy ennek mi értelme volt, hogy miért kell ilyen brutálisan ledegradálni egy közel kilencven éves szervezetet? És vajon mi köze van, mondjuk Szélesnek a tisztességhez, vagy Tarlósnak a magyarság érdekeihez?

Lehetne kérdezni, de minek? Ezekre úgysem lehet értelmes válaszokat adni, egész egyszerűen azért, mert ilyenek nincsenek. Inkább ízlelgessük a szavakat. Semjén Zsolt, Vitézi Rend Jubileumi Ezüst Nagykereszt… Tarlós István, Vitézi Rend Jubileumi Ezüst Nagykereszt… Széles Gábor, Vitézi Rend Jubileumi Ezüst Nagykereszt... Igen. Ők a nemzet legjobbjai…

Nehéz bármit is mondani, de az bizton kijelenthető: Mindig olyan a haza minősége, mint amilyenek a kitüntetettjei. És ma Magyarország pontosan ilyen. Ma ilyen emberek lehetnek a nemzet legjobbjai és ha így folytatjuk még eljöhet az az idő, amikor Soros Györgyöt, vagy posztumusz Tom Lantost is vitézzé ütik.

Azt hittük, hogy Elqró pofátlanságát és gátlástalanságát már képtelenség lesz felülmúlni, de mint látszik, azért egyre többször sikerül. A narancsosok beletenyerelnek mindenbe, ahová csak lehet, akik meg nyalni akarnak nekik pénzért, pozícióért, azok meg nyalnak bő nyállal elfelejtve mi a tisztesség és a becsület. És sajnos ennek most az egyik legjobb példája a Horthy Miklós által alapított mára már csak nevében vitézi rend.

A szervezet honlapját böngészve véletlenül ráakadtam Kiss Károly Hol is élek című versére, melynek utolsó versszakát ideidézném, hisz az elmond mindent a mai állapotokról: [a teljes versért katt a linkre]

Hol is élek valójában?
Idegenek hálójában.
Csonka ország, csonka földjén,
Ahol csak a pénz a törvény…


----------------------------------------------------------------------------------------------
Helyreigazítás

Egy
pontatlan és félreérthető információ miatt a fenti írás eredeti verziójában olyan hatást keltettünk, mintha a Vitézi Rend Semjén Zsoltot, Harrach Pétert, Tarlós Istvánt, Makovecz Imrét és Széles Gábort a szeptember 25-i ceremóniáján vitézzé ütötte volna. A valóság ezzel szemben az, hogy az említettek a Vitézi Rend Jubileumi Ezüst Nagykeresztjét kapták.

A korrektség és a pontos tájékoztatás miatt a bejegyzést módosítottam, de ettől függetlenül még a fentiekben feltett kérdések és az esemény keltette érzések sajnos továbbra is helyénvalóak.


[A régi hozzászólásokat töröltem, mivel azok nagyrészt a korábbi tartalomra reagáltak, de természetesen a kommentelési lehetőség továbbra is él.]

9 kommentek:

Gambit írta...

Hát, ettől se lettem boldogabb...

Zeki írta...

Ez korrekt volt, mégha a lényegen tényleg nem is változtat. Szeretem ez az oldalt. :)

feco0220 írta...

Ez borzasztó, hiszen ezek elmebetegek!!

Névtelen írta...

Helyreigazitás ide, helyreigazitás oda,azt amit az elözőben leirtam,továbbra is helyénvalónak tartom!!!!!!O.P.N.I.szökevények!!!!!

Névtelen írta...

Akkor még egyszer: 1953-ban vitéz nagybányai Horthy Miklós, az ellenőrzés lehetetlenségére hivatkozva feloszlatta, megszüntette a vitézi rendet. Igaza volt, hiszen 1990-ben a különböző lovagrendek soraiba több komcsit vettek fel, mint amennyi egy-egy pártalapszervezetben volt. Csak meg kellene nézni kiket avattak vitézzé az elémúlt években. Botrányos magánéletű senkiket. Azinban ez a ceremónia jó hasznot hoz a rendi vezetésnek. Minimum 80-100 ezer forint per kopf egy-egy vizét úr alapára, amit be kell fizetnie. Hát erre megy ki a dolog. Erkölcsi alapja nincsen, de szép cirkusz.

Névtelen írta...

Nem ezüstkereszt kell ezeknek,hanem fakereszt!!!Likudbérencek.!!!!!

Irsai Olivér írta...

vitéz Tarlós Gyerekgázoló SZDSZ István? ...mirefel?

Névtelen írta...

Ne nyugtalankodjatok,Dzsorzs Szaros is megkapja a maga keresztjét!!Nagy barátja orsós elintézi neki!!!!Igen, ő is mint a barátja sokat tett azért, hogy ide jutottunk ahol most vagyunk!!!!Nagykeresztet nekik!!!

Unknown írta...

Nagyon szomoruan olvasom a fenntieket.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló