Fel kéne ébredni

Azért az sokat elmond az itthoni világról és a helyi állapotokról, hogy a kétharmaddal kormányzó párt főpolgármester-jelöltje, ahelyett hogy a megújulással, a változással és a húszéves liberális ámokfutás elszámoltatásával kampányolna, megőrizendő értékekről, a felelősségre vonás szükségtelenségéről beszél. Sőt. Bátran kimondja, hogy tanácsadóként, munkatársként számít a jelenlegi városvezetőkre.

"Fenntartom, hogy Demszky Gábort szívesen látom tanácsadói szerepben, ha az élet úgy hozza. Elkötelezett ő Budapest iránt annyira, hogy ezekre a csak általa látott forrásokra rávilágít majd" – fejtegette gondolatait Tarlós István a legutóbbi nyilatkozatában.

Azonban nem csak Demszky számíthat újabb szerepre, hanem az a liberális kör is, akik az elmúlt húsz évben azzá változtatták Budapestet, amivé lett. Tarlós ahelyett, hogy fiatal, feddhetetlen, új arcokat emelne maga mellé, előkukázta a régi liberáltakat, hogy velük vigye keresztül a narancsos forradalmat. Így kap majd újra szerepet a narancsérában is Atkári János, Demszky korábbi helyettese, akire Tarlós a pénzügyeket bízná és így marad a helyén továbbra is Bojár Iván András városarculati tanácsnok, aki az elmúlt években az eszdéeszes városvezetés építészeti tanácsadó testületének az egyik legbefolyásosabb tagja volt.

Bár alapvetően nem ez a lényeg, de azt azért érdemes tudni, hogy Atkári több mint 10 éven keresztül osztogatta az észt Demszky mellett. Ő volt az egyike azoknak, akik döntöttek abban, hogy annak idején az oroszok ne építhessék meg a négyes metrót. Ingyen, pontosabban az államadósság fejében. És ö volt az is, aki folyamatosan azon ügyködött, hogy magyar cégek nehogy összeálljanak a metróépítésre. Pedig ennek akkoriban megvolt még a reális esélye: a 90-es évek elején rengeteg bányászati munkahely szűnt meg Magyarországon, volt bőven munkaerő kapacitás. Szakembereink is voltak, akik Németországban építettek – metrót. Az idegen szép - ez volt a liberálisok által sulykolt szlogen, amelyet meg sem lehetett kérdőjelezni. Így aztán nem meglepő, hogy Atkári János főpolgármester-helyettes még arra is nagy súlyt fektetett, hogy a metró-pályázatot csak angolul írják ki – magyar nyelven ne…

Bojár sem kevésbé kártékony figura. Az ő pályafutása a Magyar Narancs című lapnál kezdődött, majd a Tilos Rádióban folytatódott. 2005-ben Demszky Budapest Európa Kulturális Főváros-pályázata programigazgatójának kérte fel, majd a főpolgármester építészeti tanácsadó testületének tagja lett. 2006-ban Demszky a 2011-es Budapest: Európa Fővárosa projekt főpolgármesteri biztosának nevezi ki, és képviselőjelöltnek javasolja az SZDSZ budapesti választmánya számára.

És ők csak a jéghegy csúcsa. De vajon hány és hány olyan liberált kap még pozíciót, vagy marad majd az íróasztalánál, akik tevőlegesen részt vettek az elmúlt húsz év ámokfutásában, és akikről nem is tudunk?

Azonban az igazi kérdés talán nem is ez, hanem inkább az, hogy miért gondolja Tarlós, hogy ez kell a fővárosi embereknek? Miért ezzel a kampánystratégiával indul neki a választásoknak? Miért hirdet ilyen káderpoltikát, miért hirdet ilyen programot?

És a dolgok lényege itt van elhantolva.

Gondolom, azért azt kijelenthetjük, hogy Tarlósról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy hülye lenne. Ő pontosan tudja, hogy mit csinál. Szerintem az sem vita kérdése, hogy OV jóváhagyta ezt a stratégiát. Ő pedig pláne nem hülye. Innentől pedig már csak egy válasz létezik. Teljesen tisztában vannak vele, hogy mi kell a budapestieknek. Pontosan tudják, hogy az ottani népeknek az a liberált vonal kell, amit Demszkyék és az elvtársak vittek eddig. Mindössze csak a botrányokat, a felháborító pénzlenyúlásokat kell lefejteni, vagy kisebben csinálni. A többi mehet.

Sajnos ki kell mondani: Budapest olyan agymosáson ment keresztül az elmúlt hat évtizedben, hogy abból már nagyon nehéz lesz visszahozni. Mára már minden korábbinál világosabban látszik, hogy két Magyarország létezik. Az egyik a vidék, a másik a főváros Magyarországa.

De még mielőtt valaki félreértene. Nem megosztani akarok, nem ellentéteket szítani, csak rávilágítani arra, hogy mekkora felfogásbeli különbség van vidék és főváros között. Jól bizonyítja ezt nem csak a narancsosok magatartása, de a többi párt hozzáállása is. És mondjuk ki: köztük a radikálisoké is. A mi fővárosi programunk nem rossz, de messze nem üti meg azt a radikális hangot és változás iránti igényt, mint amit egyébként országosan hirdet a párt. Persze ez még így is durva a fővárosi többség fülének, de ettől függetlenül mindannyian tudjuk, hogy ennél is komolyabb változásokra lenne szükség.

Azonban ott nem lehet változásokat elérni, ahol az ott élők nem akarják. Hiába mondogatjuk, hiába háborgunk, hogy hol van az ébredés, hogy hol van a gyökeres változtatásokat akaró igény. Hiába várjuk, hogy egy radikális tüntetésen megjelenjen egy nagyobb tömeg, ha erre alapjaiban nincs fogadókészség.

Lehet színezni a dolgokat, lehet alibi dumát elengedni, de az igazság az, hogy a dolgok sajnos nem túl jól állnak. Budapest alszik és egyátalán nem úgy néz ki, mintha fel akarna ébredni. Pedig enélkül soha nem lesz igazi változás, enélkül soha nem lesz igazi megújulás ebben az országban.

Vajon minek kell még megtörténnie, hogy ott is változzon valami?