Narancskor

Végül 68 százalékot szereztek a narancsosok a parlamentben és ezzel sikerült nekik szinte korlátlan hatalomra szert tenniük a következő négy évben. Hogy ez mennyire jó, vagy mennyire nem, az persze már más kérdés, bár azért azt halkan hozzátehetjük, ha mi radikálisok lennénk hasonló helyzetben, valószínűleg másképp látnánk ezt a kérdést.

De nem mi vagyunk. Legalábbis egyelőre nem. Azonban azért nekünk sem kell szomorúnak lennünk, mert a 47 megszerzett mandátum és a 12,18 százalék, szép eredmény. Ha meg még hozzávesszük azt is, hogy a szocik - maguk mögött tudva a fősodratú médiát, a kormányzati támogatást és nem kis mennyiségű pénzt - csak nagyjából 150.000 szavazattal kaptak többet, mint mi, akkor pedig egészen jó szereplésről is beszélhetünk még akkor is, ha sokan, köztük én is, azért összességében ennél jobbra számítottunk.

De ez ma már csak másodlagos kérdés, mármint az, hogy ki mennyi szavazatot kapott, hogy ki mennyi mandátumot nyert. Az már annyi, amennyi. Innentől a történet már arról szól, hogy a megszerzett lehetőségekkel, ki hogyan tud majd élni, hisz kétharmaddal is tönkre lehet vágni egy országot és 47 emberrel is el lehet érni dolgokat.

A következő napokban biztosan nagyon sokan fogják majd elemezgetni az eredményeket és az azok kialakulásához vezető okokat. De ha kicsit máshonnan közelítjük meg a kérdést, ha egy kicsit elvonatkoztatunk a hétköznapok történéseitől, akkor talán kimondhatjuk, hogy nincsenek véletlenek, hogy a dolgok alakulásában biztosan van valami sorsszerűség, ami most 2010-ben így alakította az események menetét.

Az elmúlt hetekben az emberek egy nagyon jelentős része elhitte, hogy ez a narancsos út lesz az, ami majd jó lesz ennek az országnak, hogy most majd erre felé kell menni. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy a nemzeti köntösbe bújt globalista párt nagyszerűen ki tudta kihasználni a hezitáló, a radikális megoldásoktól talán ódzkodó tömeget és el tudta velük hitetni, hogy az az út, amit ők kínálnak a legkönnyebben járható.

Aztán, hogy mi lesz ennek a vége, hogy lesz-e keserű ébredés, vagy elindul-e esetleg valami, az majd a következő hónapokban és években kiderül. Azonban bárhogy is alakul majd egy biztos, nekünk ezután sem szabad csüggedni, ott kell lennünk mindenhol és ki kell állnunk az értékeinkért. Rá kell mutatnunk minden gazemberségre és támogatnunk kell mindazt, ami a nemzet érdeke.

Tegnap lezárult egy nagyon fontos fejezet, de az igazi küzdelmek még csak ezután következnek. A sors most valamiért, ezt a szerepet osztotta ránk. Előbb-utóbb talán majd kiderül az is, hogy miért. Addig viszont úgy ahogy eddig is, hittel, szívvel és ésszel gyerünk tovább.