Az edelényi visszalépés margójára

Előfordulhat, hogy nem fog velem egyetérteni az edelényi jobbikosok egy része, de én azt gondolom, hogy politikailag helyes döntés volt visszaléptetni Miklós Árpádot, a helyi radikális jelöltet Molnár Oszkár javára. Legalábbis így kívülállóként, ez mindenképpen helyesnek látszik.

Őszintén szólva, nem ismerem a helyi viszonyokat, nem tudom, hogy Molnár Oszkár a hétköznapokban milyen ember, viszont azt tudom, hogy az elmúlt hónapokban ő emblematikus figurája lett a honi közéletnek. Az ő története jól szimbolizálja a narancsosok dolgait, az ő ügye pontosan rámutat arra az álszent magatartásra, ami a fidesznek annyira a sajátja.

Molnár pusztán csak azért vált kegyvesztetté, mert kimondta az igazságot a cigányokról, az EU-ról és a cionisták magyarországi gyarmatosításáról. Kimondta azt, amiről mi radikálisok folyamatosan beszélünk azt, amit a fősodratú média a parlamenti egypárttal összefogva, évek óta folyamatosan a szőnyeg alá söpör.

Ha megnézzük az I. forduló eredményeit - fideszes libanoni 36,54%, Molnár Oszkár 24,14%, a jobbikos Miklós Árpád 19,13%, míg a szoci jelölt 18,70% - akkor nem kell Einsteinnek lennünk ahhoz, hogy lássuk, Molnárnak minden esélye megvan a győzelemre, míg mondjuk ki, a jobbikos jelöltnek, a jelenlegi helyzetben sajnos nem adatik meg ez a lehetőség. Ha pedig ehhez még hozzávesszük azt is, hogy az edelényi választókörök jó részében a Jobbik listán jóval többet kapott, mint egyénileg, akkor abból kikövetkeztethető, hogy nagy valószínűséggel sok radikális szavazó már az első körben is Molnárra voksolt.

A politika csapatjáték, néha az egyénnek hátra kell lépnie, ha azzal a csapat előrébb jutását segíti. Szerencsére ezt a jobbikos vezetők is hamar belátták, egyedül csak Miklós Árpádnak esett le nehezebben a döntés háttere. Ő azért még volt annyira hülye, hogy sértettségében - mégha az esetleg jogos is - elkezdte végighaknizni a liberált médiát. De talán mára már ő is megértette, hogy a döntés helyes volt. [katt a linkre]

Nem véletlen, hogy az összefogás hírére, a településre érkezett tegnap OV is, hogy ezzel is segítse a magyarul is alig tudó libanoni jelöltjük szereplését. Sőt annyira a nép fiának akart tűnni, hogy a beszédét nem is egy színpadról, hanem a templom előtt, egy hokedliről mondta el az egybegyűlteknek. [nagyításért katt a fotóra]

Persze most sokan kérdezhetnék, hogy miért jó az, hogy mi, radikálisok odaállunk egy fideszes mögé? Mi a garancia arra, hogy Molnár az esetleges megválasztása után is a mi oldalunkon marad?

Legyünk nagyvonalúak és mondjuk azt, hogy igazából mit számít ez. Molnár esetleges bejutása már önmagában is sikerként könyvelhető el, hisz ez esetben egy független képviselőjelölt, jobbikos támogatással nyerne. Ez a mai helyzetben - amikor általánosan elmondható, hogyha a fideszesek egy kutyát indítottak volna naranccsal a nyakában, a megvezetett népek talán még azt is beszavazták volna a parlamentbe – már önmagában is jelentős siker lenne. Arról már nem is beszélve, hogy Molnár győzelme, OV számára is komoly vereséggel érne fel.

Ráadásul Molnár Oszkár korábbi megnyilatkozásai nem arról árulkodnak, hogy az ő politikai értékrendje nagyon messze állna a radikálisokétól. Érdemes például felidézni a zsidó nagytőkéről szóló gondolatait, ami miatt persona non grata lett a narancsosoknál, és amelyet még javában fideszes képviselőként tett a helyi tévében:





Szóval, szerintem Molnár Oszkár támogatása okos és jó döntés volt, amit az értelem és nem az ösztönök vezéreltek. Így kell ezt. Így ésszel, meg persze szívvel és hittel kell és érdemes majd politizálni a későbbiekben is.

10 kommentek:

Névtelen írta...

Szerintem is jó döntés volt.

Bakos Gyula írta...

Köszönöm Molnár Oszkárnak a nyilt,őszinte nyilatkozatait,remélem nem éri valamilyen baleset"és töretlen tud maradni hitében!Na kérem,ez kell nekünk!Kiállni,nem kussolni,de MINDENKINEK!Nagyon nagy a tét!A hazánkról van szó!Benne az életünkről,és Gyermekeink,Unokáink életéről!Az "út,már kifelé vezet!

Névtelen írta...

De mi van ha valakik botrányembereket építenek...?

Névtelen írta...

Érzékel más is mostanában azelőtt nem tapasztalt furcsa Internet-kimaradásokat, telefonvonali rendellenességeket?

Névtelen írta...

Molnár Oszkár javára történt visszalépés inkább szólt ésszel (remélem szívvel is) az ország javára, mint ahogy dacból nem tették volna meg.
Botrányember pedig szinte bárki ismeretlen vagy félig-meddig ismert személy lehet. Minden bizonnyal már építettek is be, ezeket higgadtan, nem pedig csapkodva ki kell szűrni.

Névtelen írta...

Úgy legyen igazad a kérdésemre adott válaszban. Nem csapkodom. De szűrni kell folyamatosan, mindig. Egyébként valóban Oszkár mellett szól az ész. Győzzön.

Névtelen írta...

Tehát,ha Oszkár mondja,akkor mindenféleista,ha veresjancsné mondja akkor igazságbeszéd?A jó kommunista ....pedig de leírnám.Mehetnének már el messze innen.Tőlünk mindent elvettek a kommunisták.Földet,lovat,ekét,mindent.És most ezek ugatnak?Miért ők az igazság letéteményesei?Miért mondhatja egy ilyen spermium tasak,mnt ez a botoxos delnő bárkire,hogy nem demokrata?Bízom benne,hogy 4 év múlva valóban neki tudunk fogni egy szebb jövő építésének.Csak kár,hogy megint elloptak tőlem,és a gyerekeimtől 4 évet.Adjon az Isten szebb jövőt!

Névtelen írta...

Miért kell nekünk egy libanoni;aki még magyarul sem tud tiszteségessen.Kit akar ez képviselni.

Névtelen írta...

Szerintem rossz döntés volt a Jobbik részéről.Elnézést,de Molnár Oszkáron tisztán látszik az alkohol"szeretete".Szégyen,hogy hazánkban"ilyenek"jutnak a nemzetnek dögivel minden oldalon!Nem csoda amiért itt tart Magyarország.......Vona,Morvai,Pörzse,Gaudi az színvonal,de Molnár.....kritikán aluli.

Unknown írta...

Jó döntés volt... De minden tiszteletem a visszaléptetett jobbikos képviselőé..
Aki már csinált ilyen kampányt az tudja milyen ideg, és ember őrlő munka ez. Ő végig csinálta jó helyről indult volna ...

Képviselőjelölt úr!
Fogadja köszönetemet és minden tiszteletemet!

Szebb jövőt!


Molnár Oszkár úrnak meg: ne éljen vissza, de éljen a bizalommal!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló