101-es szoba

Bűnstop, így nevezik újbeszélül.

Hozzálátott, hogy gyakorolja magát a bűnstop-ban. Tételeket állított fel magának: "a Párt azt mondja, hogy a föld lapos", "a Párt azt mondja, hogy a jég melegebb, mint a víz" -, s aztán azt gyakorolta, hogy ne lássa, vagy ne értse meg az ezeknek ellentmondó érveket. Nem ment könnyen. Nagy gondolkodási és rögtönzési képességet igényelt.

Van a Pártnak egy jelmondata, amely a múlt feletti uralomról szól – mondta O'Brien. - Légy szíves elmondani.
-Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is - darálta engedelmesen Winston.
-Aki uralja a jelent, az uralja a múltat is - ismételte meg O'Brien, s helyeslően bólintott.

A fenti idézetek Orwel 1984 című könyvéből valók. Szerintem ő sem gondolta volna, hogy ezen gondolatai a kétezres évek elején ismét aktuálisak lesznek. Szerintem ő sem hitte, hogy lesz majd megint egy olyan hatalom, ami törvénybe iktatja a számára megfelelő múltat, amit aztán már soha, de soha nem lehet kétségbe vonni. Aminek megszegésért a kétkedők hosszú börtönévekkel lesznek kénytelenek fizetni majd.

És most megint itt vagyunk, itt Óceániában.

A józan ész, úgy látszik kifogyott Magyarországról, pontosabban az azt jelenleg még irányító politikai elitből. Amikor néhány héttel ezelőtt Mesterházy beterjesztette, és a cselédparlament megszavazta a holokamu törvényt, azt hiszem, sokan bíztak abban, hogy majd Sólyom azt úgysem írja alá, hogy majd úgyis elküldi normakontrollra az Alkotmánybírósághoz, vagy vissza a parlamentnek megfontolásra.

Azonban nem így történt. És most tegyük fel a kérdést magunkban: Meglepődtünk?

Talán egy kicsit igen, de ez megint jó példa volt arra, hogy ezeknek semmit se higgyünk el, hogy ezekről a legkisebb jószándékot se feltételezzük. Aki patkány volt, az mindig is patkány marad.

A jelenlegi állapot szerint a Btk. módosítása harminc nap múlva törvényi erőre emelkedik. Persze, most megint lehet azt mondani, hogy majd meg lesz támadva az AB-nél, és azok majd biztosan eltörlik. Akik ebben hisznek, azoknak szeretném jelezni, hogy ezt gondolták Sólyom esetében is, de az sem jött be. És tartok tőle, hogy ez sem fog. Még akkor sem, ha korábban már buktattak meg ilyen jellegű próbálkozást.

Nem akarok most belemenni a törvény álságos szellemiségének ellentmondásaiba, mert az már szerintem, mindenkinek a könyökén jön ki, meg most már talán sokkal érdekesebb kérdéseket vett fel a törvény jövőbeni alkalmazása.

Gondolom, már többen is felismerték, hogy a büntető törvénykönyv idevágó részének háromsoros kiegészítésével, mely szerint aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, megalkották a legnagyobb visszaélésekre is lehetőséget adó gumitörvényt.

Ez majd minden olyanra ráhúzható lesz, ez alapján majd bárki simán kiiktatható lesz, akár 3 évre is, aki éppen nem tetszik majd a regnáló hatalomnak. Mert hát ki dönti majd el, hogy mi számít tagadásnak, hogy mi számít nagy nyilvánosságnak, és ki határozza majd meg, hogy hol a „jelentéktelen szín” határa?

És egyátalán, kit lehet a holokauszt áldozatának tekinteni? Áldozat a második vagy harmadik generáció is? Esetleg az lesz a huszadik is?

És mi van akkor, ha a Jordán-pozitívak egyszerűen rásütik majd valakire, hogy ugyan nem mondta ki, de szerintük utalt rá. Akkor ezen az alapon majd bárkit meg lehet hurcolni?

Persze most mondhatnák a liberáltak, hogy ilyen nem fordulhat elő, hogy ez a törvény kisarkítása, hogy ez nem erről szól. Akkor idézzük ide, mivel indokolta a bírónő a gárda feloszlatását. Az a tény, hogy a Magyar Gárda rendezvényein nem történt erőszak, nem zárja ki, hogy ne hordozták volna a magukban az erőszakos következmények lehetőségét – fejtegette annak idején a teljes abszurditást a Legfelsőbb Bíróság.

Akkor? Előfordulhat?

Ebben az országban ma már semmi se szent. Lehet gyalázni mindent, meg lehet alázni mindenkit. Ki lehet forgatni törvényeket, mindig úgy, ahogy az nekik a legkedvezőbb. Semmi sem számít. Csak egy valamit nem lehet kétségbe vonni, csak egy valamit tilos tagadni. Még rá gondolni sem szabad. Sőt, azt akarják, hogy azonosulj vele.

-Mondd meg nekem, Winston - s vigyázz, ne hazudj; tudod, mindig rájövök a hazugságra -, mondd meg nekem: mit érzel igazában Nagy Testvér iránt?
-Gyűlölöm.
-Gyűlölöd. Jó. Akkor hát itt az ideje, hogy megtedd az utolsó lépést. Szeretned kell Nagy Testvért. Nem elég engedelmeskedned neki, szeretned kell. - Egy kis lökéssel az őrök felé lódította Winstont. - Százegyes szoba…



2 kommentek:

babyku írta...

Fogalmam sincs miért írta alá az Elnök - de miután nem a hülyék gyülekezetéből való - biztos tudja mit miért tesz.
"A királynét megölnötök nem kell félnetek jó lesz én nem ellenzem..."
A holokamut tagadnatok nem kell félnetek jó lesz én nem ellenzem..
oda kell tenni a vesszőt ahová jólesik - néketek

Névtelen írta...

Azé a hatalom, aki a TABUt meghatározza,! kapisi?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló