A törvényes rend

Öntsünk végre tiszta vizet a fejekbe

Vona Gábor szavai szerint az ország lakóinak nagyobbik része jobbikos, csak még nem tud róla.
Valóban: nagyon sok emberrel beszélgetek mostanában, aki hajlik a Jobbik bizonyos gondolatai felé, vagy a legtöbb gondolata felé. Hiszen sokan látják az ország romlását, nehéz lenne nem meglátni. A legfőbb kifogása ezeknek az embereknek, ami miatt nem nagyon mernek határozott állást foglalni a nemzeti párt mellett: "de hát ők meg akarják dönteni a törvényes rendet!"
Hogy ez miért fontos hirtelen egy olyan országban, ahol már évtizedek óta nincs törvényes rend? Talán épp ezért?
Pedig a jogos önvédelemhez az is hozzá tartozik, hogy az ember néha ilyen kategóriákban is gondolkodjon, gondolkodhasson, és gondolkodni merjen.

De a Jobbik esetében szó sincs erről. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom esetében sem.

Bármelyik mai, magyarországi állami, vagy államilag elismert jogtudományi egyetemen, vagy akár a történész szakon, de még egy civil önképző körben is megtanulhatja minden diák a következőket: Magyarország alkotmánya ezer éven keresztül az ún. Szent Korona Tan, egy részben írott, de nagyobb részt szokásjogból kialakult jogrendszer volt, amely ma is a legkorszerűbbek közé tartozik - ha nem a legkorszerűbb - Európában és a civilizált világban.

Ezt a csodálatos jogi képződményt egészen a Tanácsköztársaság kikiáltásáig, vagyis 1919-ig élvezhette a magyar nép. Ekkor gróf Károlyi Mihály vezetésével egy Szovjet-Oroszországban kommunistává kiképzett csoport vette át - az őszirózsás forradalom előzménye után - a hatalmat és kikiáltotta a Magyar Népköztársaságot. E csoport többségének etnikai hovatartozása egy másik cikk témája lehet. Majd 133 napig fejvesztve tombolt és halomra ölte az embereket. Mellesleg bevásárolta az országnak a trianoni békediktátumot is, amelyet azóta sem írt alá minden illetékes állam és többek között éppen ezért nem is érvényes. Ezen közben elkészített és kihirdetett ez a csoport egy új alkotmányt is.

Ezután ment tovább az élet, jött Horthy és a normalitás egy időre visszatért. Ezzel együtt a Szent Korona Tan is, mint a magyar nép alkotmánya. Magyarország államformája is újra királyság lett. Sajnos, a háború ennek a normalitásnak hamar véget vetett.

A történelmi magyar alkotmány még 1949-ig érvényben volt, amikor is az átkos emlékű választásokon a kommunisták végképp győzelmet arattak, megvásárolt, zsarolással, életveszélyes fenyegetésekkel kicsikart szavazatokkal, vagy épp emberhalál árán. Ezen győzelem ürügyén, 1949. augusztus 20-án kihirdették a Magyar Népköztársaság új alkotmányát, amely az 1919-es, első Magyar Népköztársaság alkotmányára alapozódott. Augusztus 20-át az Alkotmány Ünnepévé tették.
Ez volt tehát az előző két Magyar Köztársaság - vagyis tulajdonképpen mind a kettő népköztársaságnak nevezte magát.

Nagyon fontos! Figyeljék csak: az ezeréves történelmi alkotmánytól való első eltérés az átmenetnél következik be egy kommunista diktatúrába. A második eltérés is. A mai rendszer következetesen a Harmadik Magyar Köztársaságnak nevezi magát. Vagyis az előző kettő nyomdokába lépett, nem is titkolt, hanem deklarált módon. Mit is jelenthet ez a valóságban?

1989-ben, az állítólagos, de, mint mindnyájan tudjuk, be nem következett rendszerváltás után nem is tartotta fontosnak egyik kormány sem, hogy új alkotmányt adjon az országnak. Tovább élünk azóta is a két kommunizmust kiszolgált, minden ízében recsegő-ropogó korszerűtlen, a mai idők igényeitől mesze elmaradó tákolmánnyal. Mai kormányaink egymás után ezt toldozgatják-foltozgatják. Vagyis ezen két, diktatúrában született alkotmány jogutódaivá kiáltották ki a mostanit és ezzel önmagukat.
A Szent Korona Tan pedig korszerűségben messze fölülmúlja ezt a foltozott bekecset.

Most jön a legfontosabb. Mint minden civilizált keresztény ország, Magyarország jogrendszere is a római jogra épül. Ennek pedig az egyik legfontosabb alaptézise, hogy törvénytelenségből nem születhet jog.
Mit jelent ez a mi esetünkben? Nagyon egyszerű: annyit, hogy a mai magyar alkotmány a két előző, törvénytelenségben született alkotmány deklarált utóda és mivel törvénytelenség nem szülhet jogot, mai alkotmányunk érvénytelen!
Hiszen az első egy kommunista diktatúra szüleménye, a második szintén, de az még megfejelve az idegen megszállás tényállásával is. Ezek mindegyike külön-külön is törvénytelenség, amelyben nem születhet jog a római jogrend értelmében.

Ebből pedig az következik, hogy nem azok az erők akarják megdönteni Magyarország törvényes rendjét, akik a Szent Korona Tan visszaállítására törekednek és azért harcolnak, hanem azok, akik őket ebben meg akarják akadályozni. Vagyis a hivatalos mai magyarországi politika.

A mai magyar alkotmány érvénytelen, mert törvénytelenségben születettek jogutóda. Ennek következtében nincs is törvényes rend az országban, mert nincs fundamentuma, aminek alapján legyen. Vagyis, minden döntés, ami ma születik, minden politikai tevékenység, ami ma folyik, törvénytelen és jogtalan.

Akkor ki akarja itt a törvényes rendet megdönteni??? És ki akarja azt valójában helyreállítani?

2 kommentek:

Névtelen írta...

Kikérem magamnak! vannak értelmes, hallgatag emberek is, Akik nem üvöltenek a farkasokkal! "Ha a gazda változik is rajta marad a nyereg a szamáron!" A szürke marha meg megérdemli, ha hagyja magát átverni, fel kéne ébredni! Saját fejjel gondolkodni, ha nehéz is!

Beszélget írta...

Akkor én Vona szerin csak egy törpe kisebbségű Magyar vagyak....

Az alkotmányról http://www.indavideo.hu/profile/BeszelgetTv

Beszélget

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló