MSZP. Mesterházy. És a bunkók.


Múlhatnak az évek, változhatnak az idők, az ember húzhat magára bármilyen köpönyeget, tetszeleghet bármilyen álarcban, de ahogy a mondás tartja, a gyökereit soha senki sem tudja meghazudtolni. Azok bennünk vannak, velünk élnek, és ha akarjuk, ha nem, néha önkéntelenül is előtörnek megmutatva, felcsillantva, hogy milyenek is vagyunk igazából. Igaz ez az átlagemberekre, de méginkább igaz azokra a közéleti szereplőkre, akik nap mint nap a reflektorfényben állva megtöltik a lapok hasábjait, elfoglalják a televíziók képernyőit, akikről a gondosan felépített imázskampányok egész mást akarnak sugallni, mint amilyenek valójában.

Azonban mindig vannak olyan helyzetek, mindig adódnak olyan szituációk, amikor kicsit félrecsúszik a függöny, amikor a színfalak mögül kiszűrődik egy-egy mondatfoszlány, amikor megjelenik egy-egy ötletszerű sajtófotó, ami kendőzetlenül megmutatja, hogy milyen is a politikai szekértáborok által sztárolt szereplők igazi arca. Ez történt a múlt héten Mesterházy Attilával is, akiről a legnagyobb magyar bulvármagazin közölt le egy fotót, amin a pártelnök egy furkósbottal pózol.

[nagyításért katt a fotóra]


Egy középkorú úr bízta rám ezt az eszközt, hogy ezzel kergessük el a kormányt. Azóta itt tartom az irodámban” – osztotta meg a bunkó történetét az elvtársak vezére, miközben bőszen lengette bele a súlyos dorongot a kamerába.

Igazán szép momentum. Egy pillanatba sűrítve a honi baloldal teljes története és öröksége.

Már csak a Hej, de bunkócska te drága című dal hiányzik az összképhez. Aztán indulhat a vörös hadsereg.

Ha már észben, felkészültségben nem tudjátok felvenni velünk, jobboldaliakkal a versenyt, akkor majd agyonvertek minket, mint a régi ”szép” időkben, híven illeszkedve az elmúlt évtizedek baloldali hagyományaihoz.

Ezek vagytok ti.

MSZP. Mesterházy. És a bunkók.

6 kommentek:

Sziklási János írta...

Szánalmas az a "nemzeti oldal", amely vezére pár hónappal a választások előtt azzal van elfoglalva, hogy "dedikálja" könyvét, nem pedig azzal, hogy a narancs hatalom hazugságaira derítsen fényt a választók előtt. Az mszp-nek úgy is vége, Gyurcsány gondoskodott róla (ezért sem lesz soha "elszámoltatva"); Orbán viszont most egy újjabb győzelemre készül és inkább ezzel kellene foglalkoznia a "nemzeti oldalnak". Azt hiszitek talán, hogy egyefene győzzön csak Orbán, majd négy év múlva a Jobbik fog győzni? Hát ez nagy tévedés, mert ha most is mindent visz Soros kedvenc pártja, négy év múlva (vagy jóval később, ha közben Orbán úgy dönt) már lényegében csak olyanok fognak szavazni, akik mindent megkapnak tőle anélkül hogy dolgozniuk kellene és akik már többségben vannak a 10 éves korosztályban; a többiek addigra már elpatkoltak vagy elhagytak egy olyan országot, ahol afrikai munkabér járhat csak az átlag ember számára.

Gondor4 írta...

Igen.De ha azt hisszük,hogy majd mi ismételten elmegyünk és most már igazán szavazunk egy jobb világra,amely a mi érdekeinket fogja nézni,mert most aztán tényleg...hát,bizony csalatkozni fogunk.Mert a szavazatainkkal semmit sem fogunk megváltoztatni.A nyerő már meg van.A cirkuszt nekünk rendezik.A tudatosan kettészakított társadalmat egy kettészakadt állam által fenntartott réteg és magánszféra tartja fenn.Az állam által finanszírozott csoport több rétegű,mélyen tagolt,és többé-kevésbé.de általunk ismeretlen.Alatta az állami és közalkalmazotti réteg,tisztviselő,rendőr,katona,tűzoltó,stb.,őket követi a nyugdíjasok tábora,majd a regisztrált munkanélküli,és a szociális segélyben részesülő,ma már igen terebélyes tábora.Ez az állam által finanszírozott réteg;kb.öt millió ember.Ez a réteg az államtól kapja a fizetését,egy részük,a tisztviselők,jóval többet,hiszen ők az állam "katonái",ők ülnek az önkormányzatoknál.Nekik az állam biztosítja minden hónapban a busás megélhetést.Ők a kiemelten hitelképesek,ők a rendszer gazdasági haszonélvezői,lojálisok az államhoz,annak minden torzulása ellenére.A nyugdíjasok szintén az államtól függnek,nemhiába vette el a nyugdíjpénztáraktól a Fidesz a hatalmi,esetlegesen fenntartott zsarolási lehetőséget...most ő zsarolja az idős embereket.Magyarországon korábban a gazdasági elit az SZDSZ-t,és az MSZP-t támogatta.2009-ben a Fideszt.De nem így történt a "kulturális" elittel.Ők megmaradtak baloldalinak.Ez látható a mai "kulturális életen",élen Alföldivel.Ennek az "elitnek"a rendszerváltás semmilyen nyomot nem hagyott a karrierjén!Tehát,még jelen pillanatban is ugyanannak a társaságnak van a kezén a tényleges hatalom,mint azelőtt volt,csak most a Fideszt támogatja.Nem változtak,csak most egy másik lóra tettek,mert érdekük ezt diktálta.A népet közben elkábították,kifosztották,elbutították.A vonatkozó megtévesztő szövegelések mögött tetten érhető a háttérben megbújó idegen megbízói kör teljes kiszolgálása.Mindkét oldalon.Akár balos az éppen regnáló kormány,akár jobbos.Egyik oldal sem fikszírozza,hogy az államadósságunk e megbízói kör fikciójából következik.Magyarán;nincs adósságunk!Ehelyett,a mindenáron való törlesztést szorgalmazzák.Meddig jár még taps a semmiért?Mikor unjuk meg már végre,hogy idegenek pofáznak bele dolgainkba?

fürge csiga írta...

Röviden, a Jobbiknak ugyan most sincs esélye megnyerni a választásokat az orbanizmus elképesztő "nemzeti" színjátékával szemben, de legalább meg tudná akadályozni, hogy ismét 2/3-os legyen a narancs hatalom, még pedig úgy, hogy minden alkalommal leleplezze a narancs ál-nemzetiességét. Ha most is 2/3-os hatalma lesz ennek a remek színésznek (ő most elképzelni sem tudja az ellenkezőjét), többé nem lesz már alkalom leállítani az ámokfutást. El kellene kicsit felejteni a könyv dedikálásokat Vona Gábor és nem a haldokló mszp-vel kellene ennyit foglalkozni kedves "nemzetiek"... ellenkező esetben tisztában kell lennetek azzal, hogy a gyerekeitek és unokáitok számára nem lesz már hely az "új" Magyarországon.

Névtelen írta...

Sziklási János: Te se sokat hallottál még a politikai marketingről, apafej, különben tudnád, hogy a dedikálás mindig lakossági fórummal, vagy valami egyéb politikai rendezvénnyel egybekötött dolog. Ami, média híján, jelenleg a Jobbik egyetlen eszköze az emberek megszólítására.

kistutyi írta...

Ezt az alakot és a "müszert" a kezében kár volt lefotozni. 2006-ban tapasztaltuk mit tett ez a kompánia a görénnyel az élén ."Leesett" a rendőrségi jelvény, esett a rossebet, ez a tetü és társai, mindenkit beöltöztetett aki csak élt és mozgott a szekuritiktől kezdve a területfelügyelőkig, hogy rugdaltassa, verje, a magyart.Főképpen provokálják a jónépet.(Üzemanyaggal megtöltött tank, előre odakészitett kövek, torlaszok SZABADSÁG felirat, hátha készitenek az emberek barrikádokat, hogy lehessen mit mutogatni, a világ sajtóinak.) Számítottak ezek a szemetek arra, hátha sikerül egy jó kis polgárháborút kirobbantani és akkor jöhet a "statárium", a kijárási tilalom, azaz a diktatúra. De ezt a részét valahogy "megúsztuk".Nem baj, ha ez nem sikerült, akkor jön a "fölvásárlás". A Fidesz avval dicsekszik sikerült rengeteg államkötvényt több milliárdért eladni,hogy a szintén több milliárdos "államadósságot és a belső adósságot" csökkentsük, de hogy ki vette meg, arról nem beszél a fáma. Ilyen gazdag lenne az a 3 millió nyugdíjas és a közel 4 millió "foglalkoztatot" Kinek tartozunk ennyi pénzzel? Ki vette fel ezt a rengeteg adósságot? Hol van az elszámoltatás? Mennyi az annyi egyáltalán? Azért arról sem kellene elfelejtkezni, kinek is volt a "fiók"szervezete még ifju titán korában a Fidesz?. Vona könyvet ir, örülök neki, mégis mit kellene csinálni,menjen az utcára lövöldözni,? Járnak ök kampányolni, nyugi. Nem mutatja a köztévé, miért? Mert ezekkel foglalkonak és mi is!, Gyurcsány Bajnai, Mesterházi! De azt ne felejtsük el, ma a miniszterelnököt nem Vona Gábornak hivják és a kormányt sem Jobbikosnak. Sajnos! Egyébként ma van Görgényi tárgyalása, van rá fogadásom, hogy nem kap 2 évnél többet, azt is" felfüggesztve!"

Scall Fast írta...

Ismerős szitu.

A Jobbikot meg általában az igazságot keresni kell, miközben cionista hazugságok a csapból is áradnak.

A választók többsége nem akar hülyeséget, de nem abban bízik akiben kéne. Szociális érzékenységet, nemzeti érdek érvényesítést vár holmi álbaloldali neolib bohócalakulatoktól. Sajnos. Azért nem őket kell sértegetni, ugyanúgy kisemberek, és - ellentétben a ballib által fizetett kötekedő, fórum és témaromboló trollokkal - meggyőzhetőek.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló