Mielőtt belevágnánk a történetbe, azt hiszem egy fontos dolgot érdemes leszögezni: a szívünktől nem áll messze az a kép, amikor egy magyar államférfi belovagol valamelyik elszakított terülten lévő magyar városba, és ott felvonja a nemzeti lobogót. Nem áll messze, hisz egy-egy ilyen tett a régmúltban mindig fontos eseményre utalt, egy ilyen tett mindig valami nagy jelentőségű, pozitív irányú változás kezdetét jelezte a magyarság történelmében.
Lovon bevonulni egy városba óriási szimbolikával bír, az mindig üzenet értékű, az mindig mérföldkő. Lovon bevonulni egy városba a hadvezérek szoktak egy-egy győztes csata után. Ezért aztán ilyen dolgokkal nem szokás viccelni. Nem szokás, de legfőképp az elődökhöz és a régi, dicső eseményekhez méltatlan ezt a dolgot csak úgy, agyjátszásból, kivagyiságból eljátszani.
Persze mindig vannak olyan, magukat felelős politikusnak nevező idióták, akik képtelenek felfogni a dolgok súlyát, akik képtelenek felfogni, hogy a pojácaság nem tartozik az államférfiúi erények közé. Az ilyen típusú alakok egyik mintapéldánya volt már eddig is Semjén Zsolt, akinek aztán a múlt pénteken sikerült a legnagyobb ripacsok közé felküzdenie magát.
Történt ugyanis, hogy Semjén miniszterelnök-helyettes március 15-én Kézdivásárhelyre utazott, hogy az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóját a felső-háromszékiekkel együtt ünnepelje. A történetben eddig nincs is semmi kivetni való. Eddig.
Semjén Zsótti miután megérkezett az erdélyi településre magára öltötte a Bocskait, bőrcsizmát húzott, majd fejébe nyomta azt a kispolgári kalapot, amiben Pesten a zsidó főnökeinek szokott hajbókolni. Ezután lóra pattant, majd Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Olosz Gergely szenátorral és Fejér László Ödön képviselővel karöltve a huszár-hagyományőrzők élén bevonult Kézdivásárhely főterére.
Zsótti bevonul
[nagyításért katt a fotóra]
Azért az eseményről készült fotót elnézve, azt hiszem az embernek sok minden eszébe jut. Legelőször talán az, hogy vajon mi szükség volt erre?
Semjén Zsolt, mintegy jóllakott napközis üldögél a lovon. Idétlen arccal nézeget körbe. Látszik, hogy élvezi a helyzetet. Hol mellette, hol mögötte léptet Olosz Gergely [ő nem látszik a fenti fotón], aki ellen épp a napokban emeltek vádat egy 516 ezer eurós kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt, mivel az RMDSZ-es szenátor még 2008-ban, az energiaárakat szabályozó hatóság elnökeként nem kevés pénzt fogadott el azért, hogy egyes cégek kedvező kereskedelmi szerződésekhez jussanak a segítségével. Aztán jönnek a huszárok, akik magukban röhögnek az egész szánalmas performanszon.
A népek az út mentén pedig csak néznek. Felrémlik előttük egy régi-régi fotó, egy régi-régi filmhíradó képkockája valahonnan 1940 környékéről, de valahogy most mégsem áll össze senkinek sem a kép…
Végül a sorok között valaki halkan megszólal és Semjén lova felé mutatva, kendőzetlenül megadja az egész bohózatba hajló bevonulás lényegét: Nézzétek csak azt a csődört. Vajon milyen ló lehet az, amelyik a hátán hordja a f@szát?

csakis egy erre beidomitott lo lehetett... masik mar levetette volna...
VálaszTörlésÍgy néz ki a bohózat, aminek szerzőit a rmdsz, mellett más hasonló vallásúak között kell keresni, no meg akik azt remélték, hogy eladva néhány garasért a lelküket, több elönyhöz jutnak, mint sorstársaik. Így kerültek ök is a moslékba. Bemocskolták a székelyek tisztességét. Ritka esemény egy viccet valósan meglátni, amikor a lónak ... De kérdem én, a többi normális gondolkodású székely ember, miért társult, egy beteg ember agyából kipattant ötlet megvalósítására? Szégyen. No meg. az emberi gátlástalanság egy ponton túl nem állítható meg, csak lelövéssel. Johannes (innen-onnan)
VálaszTörlésEz, a lovon ülő személy, akiről a cikk szól egy pojáca.
VálaszTörlésNem mellesleg, az a könyöklő, egoista, a végletekig karrierista, "korunk politikusának" emblematikus megtestesítője, aki képes meggyalázni a Bocskai ruhát, és a nemzeti szalagot avval az egyszerű ténnyel, hogy magára vette.
Nagyon jellemző a "lovas" lelkivilágára ez az apró, sokak számára talán semmitmondó mozzanat.
Az örület Magyarországának, azon már nincs is mit gondolkodnia, hogy ez az "ember" (?) MA :
- miniszterelnök helyettes
- és a Keresztény(?)Demokrata(?)Nép(?)párt elnöke...
A 2/3 szavazóinak szégyene.
Időnként talán gondolkodni is kellene MAGYAROK !
Horthy Miklós lovon jobban mutatott.
VálaszTörlésTényleg Paskay fia? De ki az anyja? Úgy ül ott mint az a bizonyos l.f.sz. a lakodalomban. Ilyenek a mi fővezetőink!
VálaszTörlésEz a metélt Zsótti f@sz akkora nagy keresztény,hogy nemrég a parlamentben személyesen indítványozta a védett madarak törvényi védelmének feloldását,hogy igaz levita keresztényként szabadon pufogtathassa őket félnótás parlamenti cimboráival.Csak rá kell nézni ! - ez a mai "elit". (párttól,rassztól függetlenül)
VálaszTörlésTért vissza általuk legalább egy rögnyi is az áldott magyar Anyaföldből ? Mert ha nem , lótagot beléjük !
VálaszTörlésEz az egész ,meg mutatja ,, a jelenlegi Magyarország milyen lököttek kezében van Ez az ember ,ez a ló faxa.Ez a legszebb szó ,amit én rájuk tudok biggyeszteni mint magyar hozzá szóló.
VálaszTörlés