Hol egykor Európa volt


Néha  kell egy  vers, egy  gondolat. Egy  halvány fény, mely utat mutat, mely felvidít, vagy éppen elgondolkodtat a rohanó hétköznapok és a mindennapok hülyeségei közepette. Néha kell egy vers, melynek egy-egy sora a fejünkben marad, amit aztán utána akár napokig hurcol magával az ember. Néha kell egy vers, hogy rádöbbenjünk arra, hogy ugyan múlik az idő, de az igazi nagy kérdések nem igazán változnak, hogy vannak örökérvényű gondolatok, amelyek ugyanúgy igazak voltak tíz, húsz, ötven, száz évvel ezelőtt, mint ahogy igazak mai is. És néha kell egy vers, ami néhány sorban mindent elmond a világról.

Ma Alföldi Géza verse: Hol egykor Európa volt



Ha egyszer az Úr megúnja majd
A tenger mocskot, szemetet,
Ami a földet ellepi,
És mind a sok-sok bűnt, a bajt,
Hogy kereszteken a szeretet…
 S kezét a földről leveszi,

Felkap mint apró kis röget
A nagy mindenség ereje,
S a végtelenbe kihajít.
Mint kézből kiejtett kövek
Hullunk a végtelenbe le.
– Ki hallja majd a kínjait? –

Repülünk gőgös porszemek.
Eltűnik a Hold és a Nap,
A csillagok, s a kék egünk.
Az egész csak egy perc, lehet,
S mint hulló meteordarab
 Egy másik földre leesünk.

Valaki talán arra jár,
Egy furcsa lény, ki ott lakik.
És megörül, hogy fölfedez.
Megnézi, vajon, mit talál…
Majd gondol gyorsan valamit,
S füttyös jókedvvel zsebre tesz.

Otthon két alig nőtt fiának
Átad, hogy „Rajkók, játsszatok,
Most leltem ezt a Kövecset!”
A kettő egymásra támad,
Hogy „Én kapom!” „Nem te kapod!”
S összekapnak a kő felett.

De két atyai pofon után,
Elkezdenek nézegetni.
„Nézd, alul egy nagy csúnya folt”
S a nagy – egy mozdulat csupán –
Markával tisztára sepri,
Hol egykor Európa volt!



Alföldi Géza
Én tovább nem hazudok
1958 

1 kommentek:

jozsef.csiszar@gmail.com írta...

Minden korban a költők, az igazi nagy tehetségű költők fogalmazták meg legtömörebben, legpontosabban a lényeget. Mint például Vörösmarty:
"... Az ember sárkányfog-vetemény,
nincsen remény, nincsen remény!"


És:
ZRÍNYI MÁSODIK ÉNEKE


Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.

A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd egyedűl,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl!

Áldást adék, sok magzatot honodnak,
Mellén kiket táplál vala;
S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?
Önnépe nem lesz védfala?

Szív, lélek el van vesztegetve rátok;
Szent harcra nyitva várt az út,
S ti védfalat körűle nem vonátok;
Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.

De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat!
Te rendelél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt, öngyermeki.

Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek;
S míg hamvokon majd átok űl,
Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körűl.

Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja
Szülötti bűnein leszáll;
Szelíd sugárit többé nem nyugtatja
Az ősz apák sírhalminál.

És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más keblü nép;
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.
1838

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló