Minden napra jut egy balos idióta

Tudom, kár túl sok tintát pazarolni az olyan idiótákra, mint Szanyi elvtárs és társai, de ezt most mégsem tudom megállni. Egyrészt, mert ezzel lesz teljes a baloldali kép, másrészt meg ez a történet simán viszi az ostobák ostobájának eddigi teljesítményét.

Történt ugyanis, hogy színre lépett Budapesten az igazi baloldal is. A zöld. És nem csak színre lépett, hanem rögtön meg is nevezte a főpolgármester-jelöltjét, aki nem más, mint Tamás Gáspár Miklósnak, az ország egyik legnagyobb szarkupacának a legjobb tanítványa, Galba-Deák Ádám, alias MiG2110.

Voááá. Ez már valami.

Úgy látszik a választások hírére minden kis patkánylyukból előmásznak az elvtársak, és talán úgy vannak vele, hogy ha nem is jutnak semmire, de legalább kapnak egy kis nyilvánosságot, ahol elmondhatják a senkit sem érdekelő agymenéseiket. Valószínűleg így gondolkodhattak a Zöld Baloldal nevű gittegylet vezetői is - már ha egyátalán van nekik kiket vezetni – és jól belemondták az érdeklődő média arcába azokat az okosságokat, amit TGM a súlyosan rettegő hétköznapjai között kiöklendezett magából.

Így most már tudjuk, hogy a Ződ Baloldal az egyetlen és igazi baloldali párt, ami harcba száll a főpolgármesteri tisztségért. Programjuk a Van Más Alternatíva címet viseli, és olyan remek dolgok vannak benne, mint hogy a BKV-t dolgozói tulajdonba kell adni, mert így a kalauz, vagy a buszsofőr, akié lesz a cég, nem érdekelt abban, hogy olyan menedzsmentet nevezzen ki, aki nem a cég érdekeit képviseli…

Mint mondhatnánk erre? Igazán pompás ötlet.

De inkább nem fárasztanék tovább senkit a program további elemzésével, mert az annyira lényegtelen, hogy több szót nem is érdemel. Ellenben érdemes megnézzük a történet másik felét azt, ami nyilvánosság hajhászásáról szól, mert ott olyan fordulatot vett az ügy, amire szerintem Ádámka még álmában sem gondolt.

Történt ugyanis, hogy jókedvű fiatalok, természetesen csak azért hogy közelebb hozzák az olvasókhoz a politikust, a vele készített riport alá belinkelték az aktrandi.hu azon oldalát, ahol Galba-Deák, MiG2110 néven bőszen hirdeti magát és szolgáltatásait. Így hát mindenki megtudhatta, hogy Ádámka rendíthetetlen baloldali meggyőződése mellett jelenleg egyedülálló, de azért egy jó kis gruppenben benne lenne. Ezen kívül igénye lenne a pettingtől az orálig mindenre, de az se baj, ha csak alakul valahogy.

Nem. Ezeket nem én találom ki. Ezen információkat maga Ádámka tette közzé a fotóval ellátott adatlapján.


[nagyításért katt a fotóra, az eredeti linkért pedig IDE]


Szanyi, Schmuck és Galba-Deák. Így most már teljes a kép a baloldalon. Ha nem Budapestről lenne szó, akár hátra is dőlhetnénk, és azt gondolhatnánk, hogy tömegesen nem létezik annyi agyhalott, aki képes ezekre szavazni. De ezt tenni és így gondolkodni nagyon nagy hiba lenne, mert a főváros olyan állapotban van, hogy ott még így is bármi megtörténhet…

16 kommentek:

Gambit írta...

Ez most fizikailag fájt. Nem vicc... Ennyi tömény ostobaság már marja az agyamat.

Zoroaszter írta...

Részemről semmi kifogásom a BKV dolgozói tulajdonba való átadása ellen. Persze, én könnyen beszélek: nem vagyok BKV-dolgozó. Nem tudom, ők mennyire örülnének, ha ezentúl drága szabadidejüket részvényesi értekezleteken, igazgatótanácsi üléseken kéne eltölteniük. A napi munkájuk után, magától értetődően! Hiszen valakinek villamost is kell vezetnie - gondolom.

Névtelen írta...

127cm-től?Mi ez egy pedofil disznó?

babyku írta...

Hogy van az, hogy a Szanyi nevű undormánnyal még bárki is szóba áll? Igen, azon kevés szoci nőnemű lények a Parlementben akik nem tiltakoztak és nem háborogtak lemerültek az állati sorba - mint ellő tehenek - mert hát Szanyikát bizonyára úgy ellette világra kedves édesanyja - ezért volt szives Lévai Anikót egysorba levinni Szanyi mama féle állati ellők közé. Ezen nyakatekert fogalmazványommal csak szeretném kifejezni mélységes utálatomat a maszop "kampány főnöke" iránt aki nem emberektől származik - mit keres egyáltalán köztünk?

Névtelen írta...

Tibcsikének az a szerencséje,hogy bezárták az O.P.N.I.-t!!!Nagy hiba volt.Az észt ők osztják!!

Névtelen írta...

Elképesztő,hogy ilyen figurák egyáltalán a lehetőségek palettájára kerülhetnek.Felháborító!És még ezek csámcsognak a Gárda időnkénti bénázásán,mikor ők meg teli vannak ilyen fertelmekkel.
Van pofája leírni magáról,hogy hetero aztán köríti minden undorító salátával.Fujj!

Névtelen írta...

A Gárda "időnként bénázik"? Hol élsz te? Nem időnként, hanem mindvégig. Az új főkapitányt csak néhány órája nevezték ki - és már rendőrfogdába került... És a pofázmányát csak meg kell nézni: járt ez egyáltalán iskolába? Az új főkap. egy totál csürhefőnöknek néz ki - valószínűleg az is.
A párt hátán csak púp a gárda.

feco0220 írta...

Arra lennék kíváncsi, ha már Kiss Róbertről ilyen fantasztikus minőségű filmfelvétel készült, amidőn csókolózik egy hölggyel, aki nem a felesége, és e felvétel nyilvánosságra hozatala után lemondott főkapitányi rangjáról, hogy Schmitt Pál Köztársasági elnökről nem készült-e hasonló minőségű felvétel, amikor házassága, és három leánygyermekes családapasága alatt Kőbán Ritácskát dugta, ki tudja, milyen rendszerességgel.
Csak azért, mert szerintem, és ezt tapasztalatból tudom, más egy dugás, és más egy csókolózás, fizikai, érzelmi jellegét tekintve, nem beszélve a következményeikről.
De más egy ország Köztársasági elnökének lenni is, és más egy kisebb csoport főkapitányának.
Schmitt Pál Köztársasági elnök és Kőbán Rita dugásáról is kérünk hasonló minőségű videót.

Névtelen írta...

Erről még nem is hallottam. Ez igaz?

Névtelen írta...

Ejnye-bejnye,ne sajnáljátok Ritácskától azt a "kis" jót!!Pajánk ezt amugy is csak doppingszernek szánta!!és amint láttni,megérte!!!nézzétek azt a jámbor képét,csak nekünk akart jót!!

kocsobur1 írta...

Ti úgy veszitek ezt az egész társadalmi kérdést, mintha a Jobbikot és a pártot körülvevő szatellit-náci csoportokat EGY LAPON lehetne emlegetni...
Erről szó sincs! - Szanyi esetében nektek egyszerűen savanyú a szőlő, hiszen ti Budapesten egyetlen helyen sem tudtatok labdába rúgni - míg a szoci képviselő azért győzött. Galba-Deákról pedig NEKTEK nem áll elég információ a rendelkezésetekre, így aztán a Munkáspárthoz húzó Zöld Baloldalt összekeveritek az MSZP-vel!
Ne is foglalkozzatok ti ilyen dolgokkal - nem nektek való a politológia és általában a politizálás sem.

Névtelen írta...

Hát ami ezen az adatlapon publikus,annyi éppen elég Balgadeákról.Ezek nem tudnak szégyellni?
Ha tényleg lennének náci csoprtok,te már nem írogathatnál ide.

Névtelen írta...

Te cpresses csótány::micsoda válogatott ,csiszolt kifejezések::szatellit-náci,társadalmi kérdés,politologia,információ ,politizálás!!Téged more a bünügyi nyilvántartó lapon emlitenek.Nektek mi való???A vályogvetés,üstfoltozás,teknyővájás,ez az amihez értettek,na ezzel foglalkozzetok,ne a politikával!!!

Névtelen írta...

Az idiótaság pártfüggetlen! "minden meggyőződés ostoba, minden ostoba meggyőződéses!" Közmondás lényeglátó

Névtelen írta...

Neked mi a meggyőződésed????Nemcsak a lényeget,de semmit sem látsz,te vakegér!!!!Ha a Nagy Forradlmár hátsóját kellene megcsókolnod te még azt sem találnád meg!!!

Jobboldali írta...

kocsobur1! Szamaras! Szemernyei!

A büdös k@rva anyádat!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló