Ez már valami


„Ha az időjárás engedi, pénteken programot hirdetek” – mondta pontosan egy hete Falus Ferenc, amikor a türelmetlenkedő újságírók a főpolgármesteri elképzeléseiről próbálták faggatni.

Aztán eljött a péntek reggel.

Mindenki az eget kémlelte, és azon tűnődött, hogy vajon az időjárás megengedi-e, hogy a közvélemény megismerje a Nagy Baloldali Programot.

És az időjárás kegyes volt. Megengedte.


Mondjuk, az még máig nem derült ki, hogy ténylegesen mi köze is volt az esőnek és a programhirdetésnek, mivel Falus a sajtótájékoztatóját egy terézvárosi, ablak nélküli pincehelyiségben tartotta. De ezen a kis apróságon ekkor már nem akadt fel senki, a választási programpontok, a tervezett intézkedések ugyanis mindent elhomályosítóan ragadták magukkal a hallgatóságot.

Falus nagyon komoly dolgokat vetített előre.

Ahogy azt a kicsit nyökörészve felolvasott szövegből megtudhattuk, először is a „súlytalanság helyett az ellensúly szerepét” kívánja betölteni a magyar politikai életben. Majd miután ez megvan, akkor jöhet többi nagyszabású elképzelés megvalósítása, mint az ingyen wifi a közterületeken, a szélvédett busz- és villamosmegállók kialakítása, mivel most azok csak a „függőleges esőtől védenek” és a budapesti fekvőrendőrök ritkítása, mert „azok nem igazán váltak be”. De komoly hangsúlyt kapott Falus tervei között „a babakocsival való közlekedés fejlesztése” is, külön kiemelve a „babakocsis apukák közlekedésének segítését”.

És ez még nem minden.

A baloldal főváros-megváltója amint lehet, nekilát a 3-as metró felújításának, új metrókocsik vásárlásával és ezzel párhuzamosan továbbépítené a 4-es metrót a Bosnyák térig, illetve a budaörsi virágpiacig. Neki kezdene a Petőfi és a Lánchíd felújításának és egy újabb hidat is építene, csakhogy legyen még egy. „Ez nem egy aprópénz, ez körülbelül annyi, mint a 4-es metrónak a teljes beruházási költsége. A kérdés az, hogy erre van-e pillanatnyilag kedvünk pénz költeni, ezt közösen kellene megbeszélni, hogy mit, mikor tartunk fontosnak” – tette hozzá végül, továbberősítve ezzel is a felelős városvezető képét, amit az elmúlt napokban már kialakított magáról.

De a szövegfelolvasásnak itt még nem volt vége. Az utolsó programpont, a legütősebb, még csak ezután következett:

„Ha főpolgármesternek választanak, minden eszközzel megakadályozom, hogy Orbán Viktor és hivatala a budai Várba költözzön, mivel a miniszterelnöknek nincs keresnivalója a királyi várban.”

Ez már valami.

Szinte látom, ahogy Falus Ferenc, a ló, meg a taknyos orrú gyerek hordja a vizesvödröket a várba vezető utcákra, hogy vödörbarikádot építve akadályozza meg a Miniszterelnökség költözését. Mert nagyjából ennyi eszköze van most is, meg ennyi lenne főpolgármesterként is arra, hogy a OV hivatalának költözését megakadályozza.

Ez lenne hát a Nagy Baloldali Program Budapesten.

Gratulálunk.

7 kommentek:

lenyeglato írta...

Nem számít? - alapvető kérdések a szocialista párt szavazói számára
„2002 VÁLASZTÁSI SZÓRÓLAP TERVEZET! „NE FOLYTASSUNK NEGATÍV KAMPÁNY!” LESZAVAZVA, ELBUKVA!
— Az, hogy megbuktak 1919-ben, 1956-ban, 1989-ben?
— A megszállók, és csalások segítségével jutottak hatalomra 1948-ban?
— Félmillió embert hurcoltak meg törvénytelen eljárással, tízezreket veréssel, börtönnel?
— Hogy a moszkvai helytartók köztörvényes bűnözők voltak szerte a világon!
— Hogy idegen tankokat hívtak be saját népük ellen?
— Repülőgépről géppuskázták, sortüzekkel irtották a hatalmuk ellen tüntetőket, hatvan helyen az országban!
— A világ minden táján megbukott az eszme a gyakorlatban?
— A gazdagok vagyonát elszedők, magukévá tették az „állami, népi vagyont”!
— A kizsákmányolók elűzői maguk lettek kizsákmányolóvá?
— A nácizók magukon viselik a nácizmus ismérvét? — milliárdosok hirdetnek szocialisztikus jólétet kapitalizmusban!
— Minden, amit hirdettek, tettek, és tesznek, hazugság.
— Ostobaságuk, gazemberségük, révén lejárattak egy jobb sorsra érdemes eszmét?
— A szegény tömegeket ugyanúgy becsapták, mint mindig a történelemben?
— A volt internacionalisták nemzeti szocialisták a szó hitleri értelmében?
— És végül, de nem utolsósorban, az öszödi beszéd, ahol nem csak a hazugságaikat, hanem az inkompetenciájukat is beismerte Ferenc?

Látó írta...

Ez egy antitálentum...

ProliProfil írta...

Semmi meglepetés. Csupán önmagukat adják, mint mindig.

Anna írta...

Gondoljunk csak arra, hogy ilyen szerencsétlen, balféknek nézett ki Molnár Lajos is (szakmai múltjáról most nem beszélve), majd milyen károkat okozott az akkori SZDSZ/szcientológus Horváth Ágikájával. Jó lesz vigyázni Falussal!

Karina írta...

Na ez kellene még, hogy ez a "vizes8-as" főpolgármester legyen.Úgy hiányozna nekünk mint ablakos tótnak a hanyat vágódás! Arról nem beszélve, hogy képes lenne mindenkit beoltani a " disznóinfluenza" elleni oltással!

Radulovic Zsuzsanna írta...

És még zsidó is.

eSzeL írta...

Remete Ladi-nek : 1919-ben talán megbuktak (egy részük igen, a főkolomposok maradtak iparmágnásként), '56ban és '89-ben viszont nem buktak meg. Átadták a staféta botot. Idegen tankokat hívtak be, de nem a saját népük ellen. Mindegyik mai "vezető" felmenői hithű kommunisták.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló