Sztálin öröksége
Amikor manapság felszáll valaki Budapesten a 70-es trolibuszra, nem nagyon gondolkodik el azon, hogy a napokban a 64. születésnapját ünneplő járat vajon miért pont ezt a számot viseli. És szerintem azon sem filózik el nagyon senki sem, hogy miért nincs 28-as, vagy 32-es járatszám, hogy miért van az, hogy a trolibuszok száma hetvenessel kezdődik. Pedig a dolognak egész érdekes története van.
A főváros vezetése 1949-ben határozott arról, hogy trolibusz fog közlekedni a Kossuth tér és az Erzsébet királyné útja között. A régi 10-es villamos vonalát váltották ki az új trolival, amelynek azért volt nagy jelentősége, mert így a városközpontot úgy tudták összekötni a Zuglói résszel, hogy a forgalmas Rákóczi utat elkerülték. De nem volt elhanyagolható szempont az sem, hogy a trolibusz praktikusabb közlekedési eszköznek tűnt Terézváros és Erzsébetváros szűk és kanyargós utcáin, mint a merev tartású villamos.
Az eredeti tervek szerint az új járatot 1949. november 7-én akarták üzembe helyezni, de a felsővezeték építésének csúszása, valamint az akkori aktuális politikai helyzet miatt, a dolgot végül másfél hónappal későbbre halasztották.
1949-ben a szocialista országokban minden Sztálin 70. születésnapja körül forgott, szinte minden gyárból felajánlásokat és ajándékokat küldtek. Gondolom, mondani sem kell, Budapest is megtette a magáét, hogy méltóképpen ünnepelje a Generalissimust. Ennek eredményeképpen az elvtársak úgy határoztak, hogy az új vonalnak az lesz a legjobb, ha Sztálin születésnapján kezdi meg a működését.
Aztán felvirradt a nagy nap és 1949. december 21-én, a Szovjetuniótól kapott vadonatúj, MTB típusjelű, kétajtós trolibusz végigsuhant a Nagymező és a Király utcán, bőszen hirdetve a nagy vezér dicsőségét és hallhatatlanságát.
A további tervek szerint Sztálin 71. és az azt követő születésnapjaira időzítve, minden évben indultak volna járatok. Az ütemet tartották is az elvtársak, hisz a következő időszakban évről-évre lett egy-egy újabb vonal, minek következtében eljutottak egészen a 73-as jelzésig. Ekkor egy kis törés következett be a fejlesztésben, amit a kedves vezető 1953-as halála tovább nyújtott.
1956-ban aztán ledőlt Sztálin szobra, de a trolik számozása azóta is maradt. Azóta sincs kisebb számjel, azóta is a vonalak 70 fölötti számokat kapnak. A 70-es troli pedig még ma is jár és őrzi a főváros történetének ezt a kis darabkáját.
5 megjegyzés:
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle

Ez egy érdekes és a korra teljesen jellemző információ.Köszi,hogy megosztottad.Mutatja,hogy milyen mélységig hatolt a rothadás.
VálaszTörlésEz egy nagyon jó írás volt.Gratulálok....Nevem senki
VálaszTörlés20 -éves voltam a rendszerváltáskor.Azóta megint eltelt 20 év.Nem változott semmi.Maradtunk ahol voltunk.Elvtársak,káderek,haverok....
VálaszTörlésJók az írásaid.Csak így tovább!Nevem senki...
VálaszTörlésTrockíj jövőképe!
Válasz Lenin Mi a teendő? Brosúrájára! 1903
Ön a pártot a proletáriátus helyébe foglya tenni, aztán a központi bizottságot a párt helyébe, a párt főtitkárát a központi bizottság helyébe, így a proletáriátus nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!
Ön a FIDESZT az egy párt helyébe foglya tenni, majd a kollégiumi brancsot a párt helyébe, a pártelnököt a kollégiumi brancs helyébe, így a FIDESZ nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!
„Játszom egy gondolattal, játszik velem egy gondolat!”
Lázadtunk, levertek
VálaszTörlésLázadtunk, levertek,
Ígértek, átvertek,
Beletörődő évek
Eltörtek, elgyötörtek
Mivé lettetek?
Köszönjük nektek
Kommunista eszementek!