Tudatosan rombolnak

Magyarország, 2012 ősze. Vidéki kisváros, kissé lepattant bírósági épület. A terem szinte üres, csak néhány érdeklődő üldögél a széksorokban, a zöme annak is újságíró. A vádlottak padján DP, az új balliberált hős. Fehér ing, fekete öltöny. A fejtetőn kipa, rajta Israeli Army felirat. És csend. Az ítélethirdetésre még egy kicsit várni kell. 

DP fel-felnézve, érdeklődve figyeli a történéseket, miközben fejében kétféle forgatókönyv pereg le. Ha elítélnek, én leszek az üldözött, az igazságért küzdő, a fidesz-jobbik fasiszta állam által sárba tiport zsidó. Ha pedig felmentenek, akkor elmondhatom, hogy nekem volt igazam, hogy amit csináltam, az a közérdeket szolgálta. Akármi is lesz, ebből nagyon rosszul már nem jöhetek ki… 

A gondolatmenetet hirtelen a teremajtó nyikorgása szakítja félbe. Belép Dr. Kovacsics István, a bíró, és elkezdődik az ítélethirdetés: 

„…Kereki községben a Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péter rongálás vétségében bűnös, de tettének társadalomra való veszélyessége olyan csekély súlyú, hogy a törvény szerinti legkisebb büntetés kiszabása is szükségtelen, ezért a vádlottat megrovásban részesítettem…

…Horthy Miklós rehabilitálására irányuló törekvések ellentétesek a kárpótlási törvények szellemiségével, aláássák a múlt bűneivel kapcsolatos társadalmi közmegegyezést. Egy Horthy-szoborállítás pedig, mivel Horthy személye megosztja a társadalmat, alkalmas lehet az ellentétek szítására, akadályozhatja a kívánatos társadalmi béke kialakulását. Ezért Dániel Péter cselekménye ugyan a véleménynyilvánítás határait túllépte, de ugyanakkor erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt…” 

Függöny. 

Döbbenet. 

És az egészben az a legdurvább, hogy ez nem valami szürreális színdarab, nem valami rossz álom. Ez ma Magyarország, ez ma a valóság. Egész egyszerűen döbbenetes, ami ebben az országban igazságszolgáltatás, bírósági jogalkalmazás címen folyik. 

Nem kétséges, az ítélettel Kovacsics bíró történelmet írt, precedenst teremtett. Lényegében legálissá tette az önbíráskodást. Pontosabban a zsidók által elkövetett önbíráskodást. Hisz innentől szabad a vásár. Lehet szobrokat döntögetni, emléktáblákat leöntögetni, ha azt a héber befolyás alatt álló bíróság utána „erkölcsileg pozitív tartalmúnak és társadalmilag hasznosnak” ítéli, akkor nincs büntetés, legfeljebb egy kis ejnye-bejnye. 

Így megy ez a gyarmaton. 

Nem érdekes, hogy néhány hónapja Budaházy Gyurit többszázezer forint kártérítésre ítélte a ”független” ”magyar” bíróság a Szabadság téri szovjet emlékműről való, egyébként önkényuralmi jelképet is ábrázoló címer lefeszítésért. Az valahogy nem minősült „erkölcsileg pozitív tartalmúnak és társadalmilag hasznosnak”. Legalábbis a honi igazságszolgáltatás szerint nem. És a magyar bíróságnak az sem okozott különösebb gondot, hogy néhány hete az egyik hazájához hű bíró zárójelbe tette a teljes római jogot, amikor kimondta azt, hogy Joav Blum ugyan elkövette a terhére rótt bűncselekményt, de mivel nem volt tudatában a törvényeknek, ezért nem büntethető. 

Ha netán eddig valakinek kétsége volt afelől, hogy kinek a kezében van a honi igazságszolgáltatás, ha netán nem állt volna össze még, hogy miért nincsenek az elvtársak még mindig börtönben, hogy miért nem indul eljárás az 56-os kommunista gyilkosok ellen, akkor talán ez az ítélet egy újabb, immár meggyőző válasz a kérdésekre és a kétségekre. 

Azt hiszem, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy minden kapcsolat alapja a bizalom és a tisztelet. Ha e kettő nincs meg, akkor már megette a fene az egészet. Alapdologról beszélünk tehát, ami nemcsak két ember viszonyában, hanem polgár és állam kapcsolatában is ugyanúgy értelmezhető. A bizalom és a tisztelet az egymás közötti béke, a társadalmi béke záloga. 

Ma Magyarországon az államnak, a közintézményeknek, a rendőrségnek, az igazságszolgáltatásnak egyre inkább nincs tekintélye, az azokba vetett bizalom, a tisztelet lényegében elveszett. És jól látszik az is, hogy egyesek ezt tudatosan rombolják. Egyesek tudatosan provokálnak, tudatosan élnek vissza a hatósági jogokkal, tudatosan szítják a feszültséget. Hátha egyszer a többségnél elpattan a cérna… 

Akkor aztán majd lesz indok. Akkor majd lehet jönni békét fenntartani, pontosabban új hont foglalni…